2008. június 28., szombat

Hetedik havi összefoglaló

Minden hónapban azzal kezdem ezeket az összefoglalókat, hogy "komoly határkő", "fejlődési ugrás", "látványos változás" és hasonlók. Mostanáig tartott rájönnöm, hogy a hihetetlen ugrások nem valamely hónap és életkori stádium sajátoságai - egy féléves kor körüli csecsemő folyamatosan elképesztő tempóban fejlődik és változik. Egy hat-héthónapos gyerek úgy szívja magába a világot, mint a szivacs, a kezdő apuka meg lankadatlan döbbenettel szemléli a biológiai és kognitív változások szédítő tempóját. Úgyhogy szentül fogadom, hogy mostantól abbahagyom a mérföldkövezést, mert világosan látszik, hogy az egész csecsemőkori fejlődés (ajándék képzavar kedves olvasóimnak:) mérföldkövekkel van kikövezve. Ami tegnap még tétova kísérlet volt a gyerek számára, az 24 órával később már magától értetődő rutin, a következő napon meg meghaladni való, unalmas ismétlődés. Lássuk tehát, miről is beszélek.

Gyarapodási mutatók immár nem állnak rendelkezésre: június elsejével befejezettnek nyilvánítottuk a heti mérlegelés szertartás-sorozatát. Az ifjú hommelette hétről hétre stabilan hozta az elvárt 70-80 grammos növekményt, és bár a hozzátáplálás elkezdésével igencsak megváltoztak táplálkozási szokásai, úgy döntöttünk nem bohóckodunk tovább. Ha gáz van, azt már mérleg nélkül is észrevesszük, egy rideg Excel-táblának meg felesleges adatokat létrehozni. Pár kirándulás bebizonyította, hogy omlettkénk dögnehéz, úgyhogy aggodalomra ez ügyben egyelőre nincs ok.

Napi rutin
A csecsemőfejlődés e permanens forradalma nagyban gátolja a napi rutin kialakulását: mivel a gyermek napról napra változik, szinte folyamatosan új és új igényei támadnak, melyeket nagyon nehéz a megszokott módon kielégíteni. Két-három éjszakát végigalszik, aztán megint elkezd felébredni fél kettőkor, és jöhet a kitalálós baszkódás, hogy most mi lehet a probléma. Új ételt kapott? Biztos azért nem tud aludni Keveset mozgott? Biztos nem fáradt el, azért. Túl sokat mozgott? Biztos túlhajtotta magát. Megint jön a foga? Az mindenre magyarázat.

Mondjuk a rutin kialakulásáért és megőrzéséért mi, kezdő szülők sem tettünk túl sokat, hiszen az ifjú hommelette az elmúlt hónap lényegében minden hetét máshol töltötte. Badacsony, Budapest, Dunaújváros - más körülmények, más környezet, más emberek, más zajok és más szokások. Így tényleg nehéz óramű-pontosságot elvárni egy héthónapos csecsemőtől. Ami nagyjából keretet ad az életének, az a reggeli kelés, az étkezések és a fürdetés időpontja, de ezeken kívül meglehetős változatosságot diktál. Az alvás-evés-játék háromszöge még egy elemmel bővült: a felfedezés tevékenységével. Lelkes kis omlettkénk ugyanis elsajátította a helyváltoztatás - szüleire nézve csapásszerű - művészetét, és lassan kezdi kitölteni a rendelkezésére álló teret. Egyszerűbben szólva: mászik, felfedez és felforgat. Kíméletlen következetességgel.

Mozgás
Ez már átvezet a kezdő apuka számára leginkább döbbenetes területre: a mozgás jellemzőire. Az előző havi összefoglalóban naivan irreálisnak neveztem, hogy magától felüljön - ez is csak a kezdő apuka ostobaságát és hozzá nem értését bizonyítja, ugyanis a poszt születésének másnapján felült egy elegáns spárgával. Az azóta tökélyre fejlesztett módszert a lenti mozgóképek közül a második végén lehet tanulmányozni: négykézlábról a bal combjára dől, a jobb lábával kitámaszt, a fenekét kitolja, finoman megbillenti a súlypontját, majd a kezével ülő helyzetbe löki magát. Az ötödik havi összefoglalóban leírtam, hogy hogyan ül fel segítséggel. Ezt az ujjba kapaszkodós játékot (noha magától is fel tud ülni) azóta is hangosan és egyértelműen követeli, de most már nem a felülés, hanem a felállás miatt. Megmondom őszintén, nem is emlékszem a pillanatra, amikor rájött, hogy ha felülés közben a térdét behajlítja, a talpait maga alá húzza és testét hátrafeszítve kilöki magát, akkor ezzel a mozgássorral (ás némi szülői segítséggel) képes felállni, ahogy az a következő kis lassított részleten jól látható. Érdemes figyelni a gyermek által létrehozott masszív szemkontaktust és a koncentrációt az arcán.



Bár a fejlődéslélektan kutatói, különösen a kortárs kognitív elméletek követői és alkalmazói keményen támadják Piaget szakaszos fejlődésmodelljét, egy hathónapos csecsemő hihetetlen erős bizonyítékokat szolgáltat a szenzomotoros szakasz és a cselekvés dominanciája mellett. Számomra néha (nem is olyan néha) úgy tűnik, mintha az ifjú hommelette - legalábbis ebben a periódusában - lényegében kizárólag a mozgással foglalkozna. Egész egyszerűen elképesztő, ha nem sokkoló azt látni, ahogy egyre inkább, napról-napra, de nem túlzás azt állítani, hogy óráról-órára egyre inkább ura lesz testének.

Ezt a folyamatot leginkább az alábbi kis klip érzékelteti: egy hónap története három percbe sűrítve, ahogy egy gyermek a hason fekve rugdalózástól eljut a négykézláb mászásig.

Érdemes megfigyelni, ahogy az elején csak előre-hátra hintázik: retrospektíve fantasztikus azt látni, ahogy a korai mozdulat-kezdeményekben benne rejlik a későbbi, érett mozgásformák magja. 00:49-nél eljön a pillanat, amikor a látszólag céltalan és koordinálatlan hintázás egy új mozdulatba csap át: maga alá húzza a lábait. Eközben a karjai már jóval "előrébb járnak": azokra támaszkodva már körbe tud forogni (01:02 körül). Egy héttel később többé-kevésbé kialakul a láb-kar összhang, azaz a lábak kezdik utolérni a kar motoros finomságait (01:56). Béna még az ifjú hommelette, de egy nagyon fontos (és egyáltalán nem magától értetődő) dologgal tökéletesen tisztában van: az összehangolt motoros tevékenység segítségével elérheti célját, jelen esetben elérheti édesanyja kukkerét (02:09). A hónap végére mászása teljesen harmonikus, egyensúlyát megtartva, egyenletes ritmusban halad előre. És 02:37-nél döbbenetes dologra figyelhetünk föl: az imént leírt "felülésből felállás" mintájára új mozdulat-kezdemények épülnek be a mozgásába. Lábujjait a földnek feszítve, fenekét magasba emelve megkísérli kinyújtani a térdét, azaz megpróbál felállni. A legizgalmasabb az egészben az, hogy ezek az új mozdulat-kezdemények teljesen organikusan következnek a korábbiakból, bár motivációjuk számomra egyáltalán nem világos. És aztán 03:01-nél, a profin kivitelezett felülésnél a kedves omlettke valósággal ragyog, szemmel láthatóan pusztán a magabiztosan végrehajtott mozgás örömétől.



Piaget egész monumentális fejlődéslélektani modelljének érdekessége, hogy azt nem elsősorban steril pszichológiai kísérletekre alapozva, hanem a saját gyerekeinek mindennapi cselekvéseit megfigyelve építette fel. Lehet, hogy a modell hamis, de ha az ő gyerekei is úgy viselkedtek, ahogy az ifjú hommelette - és miért viselkedtek volna másképp? -, akkor következtetései nagyon is kézenfekvőek. Nehéz máshogy értelmezni ezt a korszakot, mint a cselekvő megismerés által dominált periódust.

Játék, kommunikáció, együttműködés
Annál is inkább, mivel - ahogy látom - a motoros fejlődés mellett minden egyéb háttérbe szorul. Izgő-mozgó gyermekünk hangképzése némi túlzással megrekedt, a szó mindkét értelmében. Bájos gügyögése teljesen eltűnt, helyette rekedt vércsevijjogás-szerű szirénázásban tör ki rendszertelen időközönként.

Ami a játékot illeti: bár még most is mindent a szájába vesz, az akciók köre kibővült. Remekül fog két és egy kézzel, lelkesen forgatja a keze ügyébe kerülő dolgokat, időnként csapkod velük, és egyre lelkesebben dobálja őket (sajnos). A legmókásabb, hogy rákapott a drága lakótárs által csak "mütyürkézésnek" hívott tevékenységre, amit jómagam igazi forradalmi tettnek könyvelek el: egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy tárgyat nem a szájába vesz, hanem apró, kiálló részelemeit birizgálja és tanulmányozza elmélyülten. Lelkesen pisztergálja például az inggombjaimat, de a legszebb, amikor kerti állomásozásaink során csöppnyi Linné módjára a lóherék anatómiájával ismerkedik. Ez utóbbi annyira vicces, hogy majd valamikor egy későbbi posztban külön megemlékezem róla.

A közös játékok során két fontos dologra lettem figyelmes. Az egyik: bár még mindig nagyon szórakoztatónak tartja, ha gyorsan közeledik az arca felé egy tárgy vagy játék, most már pislogásszerűen becsukja a szemét, azaz fél. Ezt nem tudom másként értelmezni, mint hogy kezd tudatába kerülni saját énjének, azaz képes önmagát elkülöníteni a külvilágtól és felfogni, hogy a környezet veszélyt is jelenthet rá. A másik: kezd kialakulni a tárgyállandóság tudata. Ha egy játékot egyenletes mozgással eltüntetek a hátam mögött, határozott elképzelése van arról, hogy a másik oldalamon fog felbukkanni, azaz a számára nem látható tárgyat "követi a szemével", amíg a várt helyen elő nem bukkan. Tehát nem csupán azzal van tisztában, hogy a számára láthatatlanná váló tárgy "tovább létezik", de már elvárásai is vannak arra nézvést, hogy a tárgynak "hol kellene lennie". Ugyanez figyelhető meg a tükör előtt. A tükröt imádja (mégha nem is vagyok biztos abban, hogy már felfogja, hogy önnön tükörképét látja), és ha elfordulok vele a tükörtől, következetesen és egyértelmű magabiztossággal fordul vissza a tükörhöz.

Az előbb említett "én-tudattal" van összefüggésben, hogy egyre markánsabban nyilvánítja ki akaratát. Most már nem csupán olyasfajta primer motívumokat jelez, mint az éhség, szomjúság, fájdalom, hanem olyasmiket is, ha például nem tetszik neki, ha valami számára élvezetes (de nem primer) dolgot abbahagyunk. Az első klipben látható felállós játékot a végtelenségig tudná csinálni. Szerencsétlenségére két-három ilyen akció után a kezdő apuka kíméletlenül véget vet a mulatságnak, mert még nem látja elérkezettnek az időt az álldogállásra, másrészt szeretné, hogy ha valamikor, akkor majd inkább magától álljon fel. Persze több sem kell az ifjú hommelette-nek, azonnal hisztérikus toporzékolásban tör ki.

További izgalmas havi összefoglalók emitt.

2 megjegyzés:

  1. igen, ez az inggomb dolog ez nagyon vicces, a 'mutyurkezes' kifejezes meg nagyon talalo. Ami a legjobb, az a hihetetlen koncentracio az arcan kozben.

    Mikor lesz uj info a hozzaetetesrol?

    VálaszTörlés
  2. Készül már a nagyszabású hozzátáplálás-poszt.

    VálaszTörlés