2008. augusztus 10., vasárnap

Játszótérteszt: Zsigmond tér

Mint arról egy korábbi poszt végén tettem egy elejtett megjegyzést, az ifjú hommelette lassan játszótér-éretté nyilváníttatik. Bár zsenge koránál fogva a maradék nyár és tropikusnak ígérkező koraősz még csak bájos hintázásokat és szülői ölben való szöttyögést nyújthat számára, jövő tavasszal már valószínűleg Pallasz Athénéként, teljes fegyverzetben szökken majd a játszótéri rekortánra. Hogy lakótársi közösségünket ne érje meglepetés, a kezdő apuka szívós és szisztematikus munkával igyekszik felmérni a környékbeli és nem környékbeli játszótereket. Egy napfényes reggelen az egyik legkézenfekvőbbre, a nevezetes Zsigmond téri játszótérre esett a kezdő apuka választása, hogy az ott ücsörgő anyák legnagyobb riadalmára gyanús küllemű, egzaltált pedofilként ténferegjen gyermekeik körül egy nagyfelbontású fényképezőgéppel, miközben megpróbálja lefekteti egy új tudományág, a playground analysis theory alapjait.

E késői órán nem mélyedek bele a PAT elméleti kifejtésébe, majd inkább egy másik alkalommal, de nem kell aggódnia a játszóterek szigorúan tudományos, érzelemmentes leírására kiéhezett olvasótábornak; ahogy a gyermekkel tett kirándulások esetében, úgy a játszótereknél is nagyszabású rendszert sikerült kidolgozni. Lássuk tehát, hogyan is fest a Zsigmond téri játszótér!

Környezet, megközelítés: az első elemzendő tulajdonság rögvest rávilágít a szóban forgó objektum súlyos hátulütőjére. A játszótér ugyanis tök reménytelen helyen van, mint az az alábbi térképről - némi zoomolás után - azonnal leolvasható.


Nagyobb térképre váltás

A terület ugyanis kegyetlenül be van szorítva Közép-Buda legforgalmasabb, észak-déli tengelyének oldalába, az Árpád fejedelem útja-Lajos utca sávba. Három buszjárat, irdatlan teherforgalom, a Frankel Leó utcán zörgő villamos: a játszótér három oldalról nagyforgalmú utakkal van körülvéve, csak délről élvez némi védettséget. Ebből következően a zaj fülsiketítő, a légszennyezettségen csak kevéssé javítanak a Rózsadomb keleti lankái és a Duna szélcsatornája. Ráadásként nyugatról a környék egyik legveszélyesebb zebrája vezet hozzá. Egy járdasziget nélküli villamosmegálló előtt, négy utca kiszámíthatatlan kereszteződésében fekszik, sportszerű nehezítésként pedig igényesen parkoló proletárok gondoskodnak az életveszélyről.



Érdemes megfigyelni a járdán állomásozó két gépkocsi és a hirdetőoszlop igényes ensemble-ját, illetve azt, ahogy a második sor zippzár-elven parkoló autói teljességgel lehetetlenné teszik az átkelést. A helyzet brutalitásán még a zebra csodálatos, manapság már alig látható, a Hagia Sophia mozaikjait megszégyenítő fehérkockaköves berakása sem enyhít sokat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Lajos utca felől pompásan kiépített lámpás gyalogátkelőn lehet eljutni utódunk délelőtti homokozásának színhelyére, úgyhogy a helyzet azért nem annyira súlyos.

A zajtól-bűztől-forgalomtól nagyvonalúan eltekintve a kb. 400 négyzetméteres játszótér igazán kellemes környezetben fekszik. A terület nagy részére jótékony árnyékot vetnek a serdülőkorba ért nyárfák és hársak, tehát délidőben is nyugodtan lehet errefelé gyermeket legeltetni. A terület dísze pedig a hinták mellett magasodó ifjú platán - micsoda nagyszerű példánnyá fejlődik, mire a gyereknevelésben megrokkant apuka - nagypapaként - már az ifjú hommelette utódját hozza hintatesztre!

Felszereltség: korrektnek mondható, vagy ahogy nemrég Molnár B. Tamás Étterem- és borkalauzában olvastam a nagyszerű jelzőt: kompetens. Két (!) földbe döngölt farönkökkel körülhatárolt homokozó, az egyikhez még ivó- és sárgerjesztőkút is tartozik, ilyen helyes varacskozóval, a kezdő anyukák mosógépkezelési szakismereteinek bővítésére:



A játszótér vitathathatatlan központi eleme a játszóvár.



Hágcsók, gerenda, csúszda, gyilokjáró (elnézést a szóért) és egy nagyszerű pókháló alkotják a vár alapelemeit, amelyek tucatnyi gyermek ön- és közveszélyes tevékenységének kiszolgálására alkalmasak. Mindez pihepuha, EU-konform rekortánon.



Hintából két nagy, duplaülőkés szerkezet, illetve egy ilyen kis barátságos jószág teljesít szolgálatot:



A hinták egyetlen hátránya, hogy életveszélyesek. A képen is látható, acélsodronyra erősített, hajlított műanyaglapok szolgálnak hintaként, amikkel csupán két elhanyagolható probléma van. 1) A magáról megfeledkezett gyermek bizony elég hamar hanyatt billen egy lendületes előrelökésnél. Bár a rekortán megóvja az agyalapi töréstől, de azért egy kis csigolyarepedés simán belefér a mutatványba. 2) Ki tudja, mikor rojtosodik ki a sodrony, hogy a vidáman kandikáló drótvégek csontig szaladjanak az édes kis kapaszkodó ujjacskákba.

A felsoroltakon kívül öt acélrugós hintázó izé (ezekre még nem sikerült szakkifejezést találnom) gondoskodik a szórakozásról, és ezzel tulajdonképp ki is fújt. Nem kevés, de nem is túl sok, a játszóvárral együtt azonban épp elég egy másfél-kétórás mulatozáshoz.

Felnőtt infrastruktúra: padból jó sok van, cserébe eszméletlenül kényelmetlenek, a kezdő apukát leginkább a felvidéki várótermek gondosan emberellenesre tervezett ülőhelyeire emlékeztetik. A rekortánon kívüli területek aprókaviccsal borítottak, de ez szerencsére nem annyira mély, hogy a babakocsi elakadjon benne. A játszótér természetesen körbe van kerítve, három kijárattal, a kapuzárak legalább másfél méter magasan vannak, úgyhogy a gyermekek nem nagyon tudják kinyitni. A szemetesek ottjártamkor igen kulturált látványt nyújtottak. A felnőtt infrastuktúra sajátos eleme, hogy a szombati MDF-piac (fantasztikus, hogy még mindig így hívják!) látogatói sajnálatos módon errefelé könnyítenek magukon, úgyhogy ebben az időszakban érdemes másik játszóteret választani.

Összességében vállalható játszótérről van szó, a forgalom, a kényelmetlen, helyenként leszakadt padok, illetve a libikóka megbocsájthatatlan hiánya súlyos pontlevonásokat eredményez, amiket csak részben ellensúlyoz a nagyszabású játszóvár és a meggyőző flóra. A kezdő apuka sokat tanult a szigorú szovjet pontozónőtől, úgyhogy: 6/10.

3 megjegyzés:

  1. Nokérem. Nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy mondható, hogy részben ezen a játszótéren (illetve korábbi, ennél sokkal fapadosabb verzóján) cseperedtem fel. Báááár, nem tudom, referenciának hova számítok, de alapvetésként elmondhatom, hogy túléltem :)!

    VálaszTörlés
  2. jatszoterek.blog.hu
    Ezt félbehagytam mindenféle miatt, de hasonló dolog.

    VálaszTörlés
  3. Kár volt abbahagyni, nagyon jól indult. Pedig hogy örültem, azt hittem, hogy Google Mapsen bejelölni a játszótereket az én zseniális ötletem. Viszont nagyon jól néz ki összefésülve a két térkép. Ebből tuti hasznos dolgot lehet csinálni.

    VálaszTörlés