2008. szeptember 11., csütörtök

Különös apukák 2.: Todd Palin

Az elmúlt héten egyetlen lényeges és érdekes dolog történt, ami kiragadta a kezdő apukát súlyos politikai apátiájából. Na nem az SZDSZ vagy kitűnő miniszterelnökünk szomorú és végtelennek tetsző agóniájáról beszélek - ezekben semmi érdekes és izgalmas elem sincs azon kívül, hogy rá kellett jönnöm: a magyar politikai elit legnagyobb baja az, hogy tagjai soha nem sakkoztak vagy bridzseztek, de valószínűleg még ostáblázni (backgammonozni) sem tanultak meg. Mert ha csak egy töredékük eljutott volna legalább a Vezérgyalog-játékig vagy a Királyindiai védelemig, akkor nem egymásnak címzett, közhelyekkel teli nyílt levelekből állna a pártstratégia. (Egyáltalán, baszki, ha még egyszer meglátok egy országos napilapban megjelenő nyílt levelet, amelyben a feladó tegezi a címzettet és a régi ismeretségre hivatkozik, azt a lapot soha többé meg nem veszem. Intézzék el egymás között telefonon, még mindig kevesebbe kerül, mint amennyiért az újságot megveszem.) Ha csak egy töredékük eljutott volna addig, hogy merre érdemes megadni az impasszt az adu dámára egy kiélezett kisszlemm-lejátszásnál, akkor nem az Alien vs Predator (minden idők egyik legrosszabb filmje) forgatókönyvére emlékeztetne ez az egész kormányválság-bohózat. Nem ezekről beszélek. Ahol érdekes és izgalmas dolgok történnek, ahol tényleg zajlik az élet, ahol tényleg különös emberi drámák, sorsok villannak fel, igen jelentős téttel - hát persze, hogy az amerikai elnökválasztási kampány. E feszült, zseniális lépésekkel tarkított küzdelemben találtuk meg különösapuka-sorozatunk második darabjának főhősét: Todd Palint.

Az elmúlt héten mástól sem zengett a jobb sorsra érdemes országok írott és elektronikus sajtója, mint a két nagy párt elnökjelölt-állító konvencióiról. Most nem részletezem a gigászi kampány izgalmait - magyar nyelven az Index nagyszerű blogja, a Fehér Ház aprólékosan beszámol minden apró mozzanatról. A lényeghez elég annyi, hogy egy pillanatra úgy tűnt, hogy Barack Obamának óriási szerencséje van: a denveri demokrata konvención nyolcvanezer ember előtt tartott beszédét 38 millió (!) tévénéző figyelte élőben, míg a pár nappal később kezdődő republikánus gyűlés első napjait szabályosan (bár áttételesen) elmosta a Gustav hurrikán. Azonban John McCain - pontosabban inkább az agytrösztje - bebizonyította: lehet, hogy vén trotty (mégha a hadifogságban agyonkínzott vietnami veterán is), de zseniális csávó. Augusztus 29-én megnevezte alelnökjelöltjét. Sarah Palin, Alaszka kormányzója. És ezzel elszabadult a pokol. A legkomolyabb washingtoni és New York-i lapok sokat látott rókái, gyilkos tényfeltárásban megőszült belpol-rovatvezetők bámultak egymásra tanácstalanul: Sarah Palin, hát az meg ki a fene? Néhány napon belül Sarah Palin, Alaszka republikánus kormányzója lett a média sztárja (és áldozata), földbe döngölve Obamát a citation indexeken. A titok egyszerű: Sarah Palin pokolian érdekes nő, tele eddigi politikai, de inkább magánéletének elképesztő sztorijaival. McCain húzása annál is zseniálisabb, mivel Obama egy nőt, jelesül az egykori first ladyt, a megalázott, majd talpraállt Clintonnét győzte le gyilkos küzdelemben, nem kissé megingatva a női szavazók bizalmát. McCain egy nőt kíván a hatalomba emelni, akiből megválasztása esetén az Egyesült Államok első női alelnöke lenne. Ennél jobb szavazatrablási stratégiát nem nagyon ismerek.

Ráadásul micsoda nő! A "micsoda" kifejezés itt nem a valós értékeire vonatkozik - azokról fogalmam sincs. Sokkal inkább arra, hogy Palin személyisége mennyire hasznosítható a kampányban, azaz mennyire érdekes. Nem részletezem itt az életrajzát, elolvasható az imént hivatkozott Wikipedia-szócikkben (mellesleg már ebből is botrány kerekedett), csak címszavakban: ötgyerekes családanya, akinek legkisebb gyermeke Down-szindrómás (Palin ezt idejekorán tudva döntött amellett, hogy megszüli), és akinek születése után három nappal állítólag már visszament dolgozni. Amerika legnagyobb területű, egyben legkevésbé lakott államának vezetője. A világ egyik legreménytelenebb városában, a 7000 fős Wasillában lakik (itt volt polgármester is), legidősebb lánya 17 évesen teherbe esett (ezt Palin azért hozta nyilvánosságra, mert az ízléses amerikai bulvárlapok megszellőztették, hogy az említett legkisebb gyereket nem is ő szülte, hanem a lánya), most készül az esküvőre a 18 éves apával. Katolikusnak keresztelték, de jelenleg egy pünkösdista kisegyház (vagy mi), a Wasilla Isteni Gyülekezet tagja. Egy héttel ezelőtt az amerikaiak 97 százalékának még fogalma sem volt arról, hogyan kell ejteni a nevét (pélin, és nem paelin). Mellesleg 1984-ben harmadik lett a Miss Alaska szépségversenyen, egybébként meg képzett jávorszarvas-vadász, lékhorgász, és a helyi kutyaszánversenyek stabil indulója.

Obama azzal győzött Hillary Clinton ellen, és azzal próbál győzni McCain ellen, hogy élesen megkülönbözteti magát a washingtoni elittől. Az előválasztási kampány alatt úgy tűnt, hogy nem létezik Obamánál anti-elitistább csávó szerte az Államokban (persze ezt az imágót jól elszúrta néhány, a kékgallérosokra tett ostoba megjegyzésével). És akkor McCain előáll egy alaszkai nőcivel, aki valószínűleg még életében nem volt Washingtonban, egy reménytelen idahói egyetemen végzett, hihetetlen angolsággal beszél, és nemes egyszerűséggel "hokianyunak" nevezi magát. Ez a hokianyuzás a republikánus konvención valószínűleg a legnagyobb kommunikációs húzás Kennedy "Ich bin ein Berliner"-e óta. Nyílt utalás az Amerikában igen elterjed soccer mom, azaz "focianyu" kifejezésre, ami a klasszikus, fehér, középosztálybeli, gyerekeit edzésre cipelő nők fedőneve. A "Hockey Mom" még ennél is középosztálybelibb, ennél is fehérebb, antielitistább, és egyben maróan önironikus meghatározás, a kezdő apukának igazán ezzel lopta be magát a szívébe. És ez az a kifejezés (meg ez az a beszéd), ami - talán kissé elhamarkodott - véleményem szerint megnyeri a McCain-Palin-párosnak a választásokat.



"Hallottátok már, mi a különbség egy hokianyu és egy pitbull között? A rúzs." - és a szájára mutat.

Persze az ötgyerekes "hokianyu" nem lehetne alelnökjelölt, ha nincs Todd Palin, a férj, aki legalább olyan különös figura, mint a nagypolitikába berobbanó neje (az előző részleten ő vigyorog a legszélesebben a pitbullos tréfa után). Részben eszkimó származású, a British Petrol alkalmazásában dolgozik egy alaszkai olajmezőn, nyaranta hivatásos lazachalász, telente motorosszán-versenyző. Az alaszkai kormányzó férjeként járna neki a "First Gentleman" elnevezés, de ő First Dude-ként, azaz Első Fasziként nevezi magát. (Hockey Mom és First Dude, Obama tanulhatna tőlük...)

Míg a politikai lapok a Sarah Palin-jelenségen csámcsognak, kedvenc angolszász apa- és szülőblogjaim Todd Palin családi szerepvállalását boncolgatják. A Rice Daddies bloggere, persze némi szatirikus éllel alfahímnek és Apuistennek nevezi, a ParentDish meg egyenesen feminista ikonnak (ez utóbbi tökkomoly). Persze mindegyikük őszinte érdeklődéssel figyeli a fejleményeket: hogyan birkózik meg Todd Palin a két munkahellyel, a szánozással, az apasággal és nagyapasággal, a legkisebb gyerek Down-szindrómájával, ha az elnökválasztási kampány komolyra fordul? Persze néhány rosszmájú kommenter azért megjegyzi, hogy egy 17 éves terhes leányanya nem éppen az überpapaság bizonyítéka.

Annyi biztos, hogy az elmúlt héten kissé átrajzolódott az amcsi ideológiai térkép. Todd Palinből akár még kultikus figura is lehet. Ha Palinék valóban végigviszik a kampánnyal járó hercehurcát, ha kibírják a sajtótámadásokat, ha az asszony két hónap múlva bejut a Fehér Házba, ha a legnagyobb lány nem roppan össze terhessége és a társadalmi elvárások miatt, ha Todd Palin valóban mintaszerű otthoni apukává válik, akkor még az is elképzelhető, hogy a feministák új példaképre lelnek egy abortuszellenes-pünkösdista-republikánus politikusnő és egy olajbányász-lazachalász-stay-at-home-dad személyében.

10 megjegyzés:

  1. Hm? És vajh milyen lehet az ukrán Timoshenko férje?

    VálaszTörlés
  2. Esetleg lehetne Joseph Konyról is egy posztot írni, különösen anank tekintetében, hogy "There seems to be some confusion about the number of Joseph Kony's wives. The number ranges from 27 to 50 mostly abducted girls."

    Great Dad!

    http://en.wikipedia.org/wiki/Joseph_Kony

    VálaszTörlés
  3. Na azert aljon meg a menet. Mint napi 17-szer CNN-t es Huffington Post-ot olvaso, valamint az Electoral-Vote.com-on felnott elnokvalasztasi dzsanki, azt kell, hogy javitsak ki par tenybeli es interpretacios hibat.

    1. Obama egyebkent zsenialis beszedevel nem a republikanus konvencio elmosasat erdemes szembeallitani, hanem azt, hogy McCain mamsnap jelentette be Palin alelnokseget, ezzel ellopva az Obama beszed hajp-jat.

    2. A konvencio elmosasa semmikeppen nem negativ dolog volt a republikanusoknak - az elso napra volt beutemezve Bush es Cheney es a Gusztav magyarok szamara kulonosen vicces asszociaciokat kelto hurrikan hetfore mar inkabb egy nyari zaporra elekeztetett, de a republikanusoknak ez eleg volt ahhoz, hogy toroljek Bush-t a programbol. Namost mivel McCain 'maverick'kent (ezt nem tudom, hogy lehet leforditani, kivulallo?) hatarozza meg magat, es sulyosan lopja Obama valtozasrol szolo szlogenjeit, Bush, a jelenlegi rezsim kepviseloje kicsit rontott volna ezen a benyomason. De hat a jelenlegi republikanus elnokot nem lehet nem meghivni a republikanus konvenciora. Ugyhogy a Gusztav kapora jott.

    3. Palin egyaltalan nem 'erdekes'. Egy sulyos sulyos szocialisan konzervativ politikus, aki Csurka Pistatol kilometerekre van jobbra. Kreacionista, amint kormanyzonak valasztottak, elso dolga volt megprobalni konyveket betiltani a konyvtarban, sulyosan korrupt (fel evnyi ejszakat, amit otthon toltott elkonyvelt mint nem otthon toltottet), es hat nemcsak hazudik (arrol, hogy nem tamogatta egy ertelmetlen hid epiteset es annak protekcios tamogattatasat), hanem amikor hiderult, hogy hazudik, tovabra is azt allitja, hogy nem hazudott. Ezen kivul azt gondolja, hogy az abortusz meg ha incesztust vagy megeroszakolast is kovet, bun, es azt is gondolja, hogy a teherbeeses ellen egy dologgal kell es lehet vedekezni, megtartoztatassal (ez szepen mukodott is a 17 eves lanya eseteben). Szoval Palin nagyon nagyon sulyos.

    4. Hockey mom: ez a kifejezes egyreszt ertelmetlen, masreszt egyaltalan nem illik Palin-ra. A soccer mom ugye felso kozeposztalybeli NEM DOLGOZO, otthon tv-t nezo anyuka, aki foci-orari viszi a gyermeket. Namost Palin-ra, aki ugye mindig is dolgozott, ez egyaltalan nem all. A ruzs cuccok nem kommentalom, igazabol dadaista hasonlatkent allja csak meg a helyet.

    5. Palin egyaltalan nem nepszeru a nok koreben, ugyhogy nem a Hilary szavazokat fogja meg vele McCain. Hanem az iskolazatlan feher rasszista munkasokat, akiknek persze tetszik egy evolucio-tagado feher chick.

    6. Palin beszede sulyos gyulolet-beszed volt (ajanlom vicces analiziset (a ruzs-os szoveget beleertve) a The Daily Show honlapjan), amit egyebkent Bush beszediroja irt. Azota sem adott interjut senkinek, es az elso iterjuja tobb napon at felvett (tehat javithato)interju lesz, ugyhogy McCain vilagos, hogy nem bizik tulzottan benne.

    7. Szerintem Palin alelnokjeloltsege fogja McCain-nek elveszteni a valasztast. Ha Joe Lieberman-t valasztotta volna, akkor a demokratak es republikanusok kozott vacillalo valasztok elgondolkodnanak (Lieberman volt ugye Gore alelnokjeloltje 2000-ben), de Palin, aki az ingadozo szavazokban valoszinuleg semmiben nem ert egyet, erre nem lesz kepes. Palin erosen mobilizalja a legsulyosabb szelsojobbos vallasi fundamentalista szavazokat, de hat ok amugy sem szavaztak volna Obamara.

    8. Kicsit szomoru, hogy az index ezek szerint a hirteves jellegu fox news perspektivajat kozvetiti.

    VálaszTörlés
  4. Hehe, sejtettem, hogy a te érzékeny liberális lelkednek ez sok lesz. Egyébként a szülőföldtől távol töltött évek alatt annyira elfeledtél magyarul, hogy már az iróniát sem érted. Nem vagyok én Palin-párti, de bírom, ha egy politikus képes önmagán ironizálni (ld. bevonulási zenéjét, a Heart Barracudáját). De:

    1) McCain is jól időzített a bejelentéssel, de a bejelentés időpontját már korábban lehetett tudni, a demokratáknak volt idejük felkészülni a kivédésére. A hurrikánra viszont senki sem számított.

    2) Azért elsején még nem lehetett nagyon tudni, hogy mi lesz a viharból. Varárnap délután még 4-es erősségűre értékelték, csak hétfő reggelre csökkentették 2-esre, de New Orleansban így sem volt villany, és még kedden is 2 millió (!) evakuált várt a hazatérésre.

    Ha Bush elmegy St.Paulba, az sem zavart volna sok vizet (hehe). Mond valami semmitmondó 10 perces beszédet és eltűnik, aztán minden zajlik ugyanúgy, ahogy aztán le is zajlott. Persze, a hurrikán kapóra jött McCainnek Bush háttérbe tolására, de vasárnap-hétfőn még abszolút úgy tűnt, hogy Gustav minden főcímet uralni fog egész héten - és azt te is beláthatod, hogy jókora teret vett el az Obama-elemzésektől. Mellesleg Bush bebizonyíthatta, hogy tanult a Katrina-hibából, és hurrikán-ügyben talpraesett vezető.

    3) Nem mondtam, hogy Palin nem súlyos sőt, erre próbáltam utalni (csak annak elemezgetésével már nem akartam senkit terhelni, hogy egy pünkösdista kisegyház tagjaként pont azt a réteget és gondolkodásmódot betonozná be - egy kicsit szélsőségesebb formában - Washingtonban, amelyiknek már így is óriási befolyást tulajdonítanak a neokon gondolkodásban). Az, hogy kreacionista és antievolucionista, nem tudtam (bár sejtettem), de ennek a családi élete szempontjából nincs jelentősége, legfeljebb te veszted el az állásod, ha alelnökké választják.

    Én sem mondtam mást, mint hogy tök ellentmondásos, azaz "érdekes" személyiség: az élet feltétlen tisztelete és helikopteres szarvasvadászat; "azért megyek Washingtonba, hogy a hazámat szolgáljam" és gyanús korrupciós ügyek, stb. Annyit azért te is beláthatsz, hogy nem egy szokványos amerikai VP Candidate-karrier. Amit állítottam az az, hogy a személyisége jól hasznosítható a kampányban. Baszki, egy hét alatt többet beszéltek róla, mint Obamáról egy hónap alatt (Bidenről nem is szólva).

    4) Hockey Mom: Palin már a konvenció előtt is így határozta meg magát, ld. az év elején megjelent életrajzát. Én érteni vélem, le is írtem, persze lehet, hogy rosszul látom.

    5) Az, hogy Palin mennyire népszerű, szerintem még nem lehet eldönteni. Pár hét, amíg átfutnak a közvéleménykutatások. Mindazonáltal nem is Palinnek kell népszerűnek lennie, hanem McCainnek kell bizonyítania nyitottságát. Azt hiszem, ez sikerült, és lényegtelen, hogy bízik-e Palinben. Ő az alelnökjelöltje. Te írtad, hogy minden jelölt a "maverick" mítoszát ápolja - na, Palin aztán az. És az is biztos, hogy az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest (amikor is senki sem ismerte) csúcsokat döntöget a népszerűsége.

    6) Ebben nem is vitatkozunk. A Kennedys-hasonlattal kissé túloztam (szándékosan), de gyűlöletbeszéd vagy sem, nagy húzás volt, ez is biztos. Nem a betelpült, szavazati joggal nem rendelkező entellektüelekhez szólt, az is tény.

    7) Lehet, hogy így van. De azt hiszem, hogy 1) McCain és Lieberman tiszta szívből gyűlölik egymást; 2) McCain és stábja nem bízik Liebermanben, de szerintem egy csomó rep szavazó sem; 3) Lieberman jelölésével McCain (ismert faji okok miatt) bizonyosan elvesztette volna a fundamentalistákat és az általad említett WASP kékgallérosokat, viszont kétséges, hogy meggyőzné a bizonytalanokat.

    8) Nem, az Index kifejezetten Obama-párti. Nem azért ajánlottam, mert abból tanulom az amcsi belpolitikát, hanem azért, mert magyarul még mindig az a legrészletesebb.

    Egyébként nekem édesmindegy, ki győz (mondjuk mókás lenne látni Orbánt Obamával parolázni), Sarah Palint csak azért mutattam be, hogy Todd Palinről írhassak. A feminista-paradoxont továbbra is fenntartom, erről mondj véleményt, hiszen ez nem egy politikai elemző műsor, hanem egy apukablog.

    VálaszTörlés
  5. Feminizmus ugyben az en optimista velemenyem az, hogy akik Palin extrem-jobb tamogatoi nem fogjak Todd Palint feminista ikonnak beallitani, mert (1) nem tudjak, mi az hogy feminista es mi az, hogy ikon es (2) alapvetoen ugy gondolkodnak, hogy jol megdugnam, de azert felesegul nem vennem, mert o dirigalna, hogy mit tegyek, szegeny ferjebol is papucsferjet csinalt.
    A nem extrem-jobbosok meg, legalabbis ugy remelem, talalnak jobb feminist ikont, pl. a Hommelette blog szerzojet :-)

    VálaszTörlés
  6. Baszki, te mióta használsz szmájlit? Ez nagyon gáz.

    VálaszTörlés
  7. Lassuk, milyen jol beszel 'kulonos apuka 2':
    http://tpmtv.talkingpointsmemo.com/2008/09/tpmtv_the_first_dude_abides.php

    VálaszTörlés
  8. Azért ez a klip egy kicsit tendenciózusan lett összevágva. Az eredeti interjúban valamivel értelmesebb a csávó. Mondjuk Greta van Susterennél idegesítőbb alakja nem nagyon van az amerikai hírtelevíziózásnak. Az az állkapocs! Igazi "pitbull with lipstick".

    VálaszTörlés
  9. Utolso szo errol, egy vicces al-blog Todd es Sarah-rol.
    http://www.sarahpalin.typepad.com/

    VálaszTörlés