2008. október 13., hétfő

Az állkapocs drámája

Az elmúlt hónapokban írtam párszor a fogzásról, erről a szülő és gyermek életét egyaránt megkeserítő, biológiailag teljesen értelmetlen, lélektanilag viszont eszméletlenül megterhelő jelenségről. Sírás-rívás, át nem aludt éjszakák, parázsló szemű, fontos tárgyalásokba belealvó apuka és kialvatlanságtól hiperszenzitív anyuka, lázas, kiütéses, folyvást nyekergő csecsemővel. A legutóbbi napokban viszont a fogzás egészen új, viszont minden eddiginél elviselhetetlenebb oldaláról mutatkozott be.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy ifjú hommelette-ünk korábban már bemutatott két alsó metszőfoga az alábbi képen ábrázolt módon elképesztő méreteket öltött.



Ez önmagában még nem is lenne baj - áttörték a fogínyt, kijöttek, megnőttek, nincs velük több probléma. Az elmúlt hetekben, a csecsemőgondozási kézikönyvekben leírt módon, a klasszikus sémát követve kibújt a két felső metsző is. Megszenvedtük, örültünk neki, és a kezdő apuka már alapvető buddhista tekercseket bújt, hogy méltósággal és türelemmel viselje a fogzás következő stációit. Csak nagynéha folytatunk drága lakótársammal vérre menő vitákat, hogy négy avagy öt fog díszíti vajon elsőszülöttünk száját, mivel ezt a nagy izgés-mozgásban lehetetlen megállapítani.

A dráma igazából abban áll, hogy mókás kedvű utódunk rákapott arra, hogy éktelenül csikorgassa frissen növesztett metszőfogait. Ölben, padlón, pelenkázás és fürdetés közben, evés- és játékidőben egyre csak csikorgat és csattogtat. A kezdő apukát pedig a hideg rázza, és arra gondol, hogy az át nem aludt éjszakák, a nyűglődések, a hajnali sírás-rívások - mind-mind gyenge kispálya volt ahhoz a tortúrához képest, amit most ki kell állnia. Nem tudom, kedves kezdő apukák, volt-e már szerencsétek ehhez a helyzethez: álló nap a gyermek kedélyes fogcsikorgatását hallgatni. Mi a megoldás? Hangszigetelő dolgokat tömni a szájába? Bőrszíjat haraptatni vele? Addig rázni, amíg abba nem hagyja? Füldugót hordani? Vagy - mert ez a borzalmas lehetőség is felmerült bennem - egyszerűen csak tűrni, alázattal, amíg valamilyen isteni beavatkozás hatására le nem szokik róla?

4 megjegyzés:

  1. Szerintem nem ertekeled elegge a dolog muzikalitasat: ritmika, kontrapunkt, etc.
    Mellekelhetnel egy mp3-t.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk kifejezetten éjszaka nyomta, azt hittem, valami pszichés rendellenesség. Aztán kiderült, hogy minden gyerek csikorítja, érthető módon, van valami új játék a szájában, és azt próbálgatja. Szerintem fogd be a füled. És addig örülj, amíg nem kezd el harapni. Akár téged, akár nőd mellét. Helyes kis fél centi mély lyukakat tudnak azok a játékfogak hagyni.

    VálaszTörlés
  3. Azt is elkezdte. De szerencsére megértette, hogy azt még sem kéne, akkorát üvöltöttem ijedtemben. Ma pedig beleharapott a csuklómba, erre még nem volt példa. Ez lenne a harapdálás kezdete?

    VálaszTörlés
  4. A dolog muzikalitása leginkább egy jól sikerült Boris-számra emlékeztet.

    Ami a harapást illeti: egy szép napfényes reggelen rávetette magát a mellbimbómra, na, akkor csillagokat láttam. Ott jöttem rá, hogy szoptatni valamivel veszélyesebb, mint egy kabrióban szafarizni a Serengetiben.

    VálaszTörlés