2008. december 19., péntek

13:16. Pörög-forog

Két dologgal tartozom a tizenkettedik havi összefoglalóból: egyrészt a felháborodott munkáslevelezők mozgóképet követeltek, másrészt metódusváltást ígértem, azaz a szükségképpen töredékes havi összefoglalózás helyett napi megfigyeléseket. A címben lévő számpár nem órát jelent, nem is valami rejtélyes bibliai konkordanciát, hanem azt, hogy gyermekünk élete hányadik hónapjának hányadik napján történt a mélyenszántó megfigyelés. Hát íme.

Már a legutolsó összefoglalóban is említettem, hogy ifjú hommelette-ünk előszeretettel pörög a hossztengelye körül, csak lábaival hajtva magát. Ezt a mozgássort fejlesztette némiképp tovább, egyfajta ülésből térdelésbe/mászás alaphelyzetbe pördüléssé. Hossztengely körül pörögni nem nagy kunszt, de amikor a lenti videón látható mozdulatsort akartam utána csinálni, már nem volt olyan egyszerű. Elég nehezen jöttem rá a dolog nehézségére: mindennapi mozgásainknak ugyanis általában létezik egy kitüntetett iránya, vektora, ami összerendezi a mozdulatainkat. Előre haladunk, felfelé vagy oldalirányba, de mindenképp van valami vezértengely, ami szervezi a mozgásunkat. Itt viszont nincs szó ilyesmiről: leginkább egyfajta "körtáncra" hasonlít, de abban az esetben is meghatározza tartásunkat testünknek a földhöz való stabil viszonya, például az, hogy merőlegesen állunk rá.

Itt viszont a tengely ide-oda perdül és hajlik, ebből alakul ki a mozgás ívének sajátos, spirálszerű formája, amitől az egész epizód kísértetiesen emlékeztet egy farka után kapkodó macska végtelenül szórakoztató ámokfutására. Bevallom, kissé poentíroztam a dolgot azzal, hogy 20 százalékkal felgyorsítottam a felvételt. Lakótársi közösségünk szívesen vár ötleteket arra nézvést, hogy miért is csinálja ezt a gyermek ilyen elkötelezetten.


13 megjegyzés:

  1. nahát, ez ennivaló:)
    emlékeztet a brék nevű retro táncra:)

    egyébként viszonylag könnyű mozgássor az alacsony súlypontú lények számára, mert testsúlyáthelyezéssel szerzi hozzá a lendülete.
    hogy miért csinálja állhatatosan? ez egyszerű: minden megtanult, és könnyedén kivitelezhető mozgás(vagy akár a szavak is majd később) ellenállhatatlanul ismétlendőek számukra.
    be kell gyakorolni, ez a fő vezérlőelve, és ebben ők fáradhatatlanok.
    volt egyszer egy kutatás, amelyben egy élsportoló utánozott egy csecsemőt, nem emlékszem, pontosan hány óra után adta fel kimerülve, pedig az a csecsemő még nem járt, csak feküdt hanyatt.

    VálaszTörlés
  2. hát ez jólesett így reggel :)))

    én asszem kábé két fordulóig bírnám, ha csak nézem is szédülök

    VálaszTörlés
  3. Nem lesz túl tudományos, de lehet, majd kiderítem rendesen. Szóval, én úgy tudom, a pörgésforgás jó hatással van az agyra, agyféltekékre és ez a gyerkőknek még természetes és csinálják maguktól, maguknak.(Te nem szerettél kitárt karral hányásig pörögni és utána hanyatt eldőlve csendesen szédülni :)? Én imádtam... :)). Ennyit tudok. Ez nem sok.
    Ja és a kenyérsütőgép gáz. Sosem akartam.

    VálaszTörlés
  4. Ja, és ilyen testtudatos, mozgásos, táncos tréningeken ez így külön feladat (nem ez a extrém spirál, de a forgás több módozata), mert tényleg jó hatással van (állítólag :)).

    VálaszTörlés
  5. Hmm. Vízben bukfencezés? Az a legjobb szédülős móka. De ezt még nem láthatta tőlem hommelette-ke, így biztos nincs köze hozzá, hacsak nem a géneken át, hehe. Kata, lapin, a nián nem szokott lenni pörgés? Már rég voltam, de rémlik...

    VálaszTörlés
  6. Megnyugtato, hogy 20%-kal gyorsitva van, de igy is elkepeszto. Hanna is csinalt ilyesmit, de nem ekkora vehemenciaval. Szerintem azt gyakorolja, hogy minel gyorsabban tudjon 180 fokos fordulatot tenni, hogy epp ellenkezo perspektivabol nezhesse a szobajat. Talan a beallitas-ellenbeallitas fogalmaval ismerkedik?

    VálaszTörlés
  7. Ja, es mi az a NIA? Valami szabadkomuves rovidites?

    VálaszTörlés
  8. Neuromuscular Integrative Action
    ( http://www.nia.hu/miania.html )
    Hiába ijesztő ez így: "holisztikus fitness", nagyon jó kis mozgás ez.

    VálaszTörlés
  9. Komolyan ennek a rövidítése a NIA? Én azt hittem, hogy valami hindu istennő nevéből származik, aki valami kígyótánccal vette le a lábáról mondjuk Sivát. (Ezek szerint a NIA nem is valami obskurus, orientális izé?)

    "Holisztikus fitnesz!" - ez jobb, mint az "agnosztikus diszkó" vagy a "transzcendentális technó".

    VálaszTörlés
  10. "Te nem szerettél kitárt karral hányásig pörögni és utána hanyatt eldőlve csendesen szédülni :)?"

    Öööö... Várjál csak, hadd gondolkodjam...

    Hát, nem igazán.

    VálaszTörlés
  11. Hmmm...? Nem igazán? Ez igazán furcsa :).
    Tegnap kaptam egy puszit a lányodtól :D!!!!!!
    Teljes elolvadás. (Lapincassis)

    VálaszTörlés
  12. Én is kaptam puszit sőt, engem még lágyékon is rúgott a reggeli hancúrozás közben. Na, az aztán a leolvadás...

    VálaszTörlés