2009. március 30., hétfő

Apuka verset mond, No.5

A kezdő apukától merőben idegen módon nyílt politizálás következik. Szóval létezik ennek a Nagy Miniszterelnök-jelölt Jelölési Jelölőfolyamatnak egy nem lényegtelen, ám mindezidáig méltatlanul háttérbe szorult aspektusa. Arról van szó, hogyha e két, a klinikai autizmus határát súroló törpepártnak nem sikerülne közös miniszterelnök-jelölt jelöltet jelölnie, akkor előrehozott választásokra kerülne sor. Ez azzal a kellemetlen következménnyel járna, hogy az ez után következő országgyűlési választásokat - feltéve, hogy ezután minden kormány kitölti hivatali ideját - 2010 helyett 2009-től rendeznék meg négyévenként. Ami a mi drága, 2007 novemberében született kis hommelette-ünk szempontjából azt jelentené, hogy 2026 helyett 2029-ben lenne elsőszavazó. Azaz 18 és fél éves kora helyett 21 és fél évesen lenne jogosult először szavazni. Azt az ízléses, Parlament-emblémás műanyag golyóstollat, meg a gusztusos oklevelet tehát 18 helyett 21 évesen kapná meg. Ez a Surányis-Bokrosos-Bajnais bohózat tehát nem jelent mást, mint azt, hogy a gonosz komenisták (és persze a még gonoszabb liberálbolsevikiek) három évet egyszerűen ellopnak a mi kis hommelette-ünk életéből - a normális ügymenethez képest három évvel később kezdhetné el gyakorolni legfontosabb állampolgári jogát és kötelességét. Na, ezt sosem bocsátom meg annak a Gyurcsányinak vagy hogy hívják... Persze megértem, hogy most, mikor sikerült átpasszírozni kicsiny hazánkon a Déli Áramlat megépitését, már nincs miért hatalomban maradnia annak a Gyurcsányinak vagy kinek, na de hogy ez a mi leányunk állampolgárijog-gyakorlásának késleltetését jelentse, az már több a soknál! Mi a magunk részéről tehetetlenek vagyunk. A kezdő apuka sem tehet sokkal többet, mint hogy pelenkázás közben szépirodalmi eszközökkel igyekszik felnyitni elsőszülöttje szemét: e ragyogó vers, Weöres Sándor 1950-ben született, utolérhetetlen bravúrdarabja Illyés patetikus nyafogásánál és Petri gyilkosan ironikus Vizigót köztársaságánál is pontosabban írja le e nyomorú kis ország hányatott sorsát. Íme, drága hommelette-em, a tökéletes gyerekvers, ami egyszerre vicces és kegyetlenül találó, és aminek mély igazságába a mai napig beleborzong édesapád.

Weöres Sándor
Majomország

Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.

Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.

Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol
egyiké majommennyország
másiké majompokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át.

Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.

7 megjegyzés:

  1. Kedves Lakótárs!
    Nem olvastál Te mostanában túl sok Nemzetet?("Albán Úr" - visszaköszönget a fordulatokbul)
    A Weöres idézet idevágó, de hadd ajánljak egy másik klasszikust is, nevezetesen a méltán népszerű KFT zenekart, és annak is a
    http://www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=33568
    c. opuszát. Különben is ne bántsd a Gyurcsányit, Vali így 18 évesen szavazhat majd...

    VálaszTörlés
  2. Remelem lesz meg poszt Bellarol.
    Addigis olvasnivalo arrol, mikent hasznaljak ki gyermekeinket (a gyerekbiznisz rovatba):
    http://www.zmag.org/znet/viewArticle/21094

    VálaszTörlés
  3. Kedves B? Ezt Te végig is olvastad? Irigyellek, mennyi szabadidőd akad...

    VálaszTörlés
  4. Dehogy olvastam vegig. Ennyi szoveget utoljara harmadeves egyetemista koromban olvastam vegig.

    VálaszTörlés
  5. Apuka/anyuka-kollegak,

    Bar a posztok megint akadozva jonnek a Hommelette-rol, szeretnek kerdezni valamit: hogyan lehet egy masfel eves gyermek hajat megmosni anelkul, hogy sikito-roham torjon ra? Furdeni imad, de ha hajmosasra kerul a sor, akkor nagy baj van.
    Minden otletet szivesen fogadok...
    Kosz,

    VálaszTörlés
  6. Április van, spárgaposztot!!!!!!!!!!!, vagy elkezdek szpemmelni ilyenekkel!

    www.before.hu/beef_1600.jpg

    VálaszTörlés