2009. szeptember 8., kedd

Vendégposzt: Egy anya a leválásról

Lakótársi duettünket az utóbbi időben lényegében egyetlen gyereknevelési probléma foglalkoztatja mind intenzívebben: az első bölcsődei napok fenyegető közeledése. Annyira leterheltek minket a dolog külsőségei - melyik a megfelelő hely, miket kell beszerezni, hogyan szervezzük meg az életet, miből fizetjük ki, és ezernyi apró-cseprő intéznivaló (például az a csekélység, hogy három nap alatt kellett a gyereknek új bölcsődét találni, de minderről részletesen a következő posztban) -, hogy egészen elfeledkeztünk arról, mit is jelent számunkra ez az egész. Lakótársi közösségünkben az ilyesfajta önmagunkról-elfeledkezéseknek hagyományosan az az eredménye, hogy két halálosan frusztrált és feszült, értelme-vesztett felnőtt üvöltözik egymással naphosszat, válogatott sértések és sértődések sakkjátszmájába merülve. Csak egyvalami nem szokott sikerülni: normális hangnemben elbeszélgetni. Ezért aztán - ha jól emlékszem, emailben, de az is lehet, hogy Skype-chaten - megkértem az én drága lakótársamat, írja le, milyen is a bölcsődekezdés legfontosabb, ámde méltatlanul elhanyagolt mozzanata. Íme tehát a kedves lakótárs ritka vendégposztjainak egyike, ami arról szól, milyen is egy anya számára a leválás, aki 1-2 nap és néhányszor pár óra kivételével elmúlt két évének majdhogynem minden percét a gyermekkel töltötte. Megrendítő vallomás a lapozás után.

Hommelette-apuka arra kért, írjak arról, nekem milyen a leválás. Hát valami ilyesmi.

Minden pozitív mellette-érv, józan gondolkodás, előrelátás és sakkozás ellenére nem tudom, volt-e valaha bármi is nehezebb ennél az első elszakadásnál. Egyébként ezt egyáltalán nem könnyű belátni, nem csoda, hogy a szembenézés is az utolsó pillanatokra maradt.

Sokat gondolkodtunk rajta, menjen-e egyáltalán bölcsibe a lányunk. És ahogy egyre több szempontból elemezgettük a helyzetet, egyre kevésbé volt elgondolkodtató az egész, mert tulajdonképp nincs érv, ami ellene szólna, de erről már szól egy poszt.

Nade. Mindettől teljesen függetlenül teljes hasadás az egész, hiába van az, hogy a hullámokban feltörő dackorszak időnként kicsinál és biztos vagyok benne, jót fog tenni a részleges leválás mindkettőnknek, attól még a helyzet az, hogy van valaki, a lányom, akivel két és fél éve néhány napot leszámítva folyamatosan együtt voltam.

Egész egyszerűen már a megszokás is hiányozni fog, hogy nem egyvalakivel leszek gyakorlatilag folyamatosan együtt - mert bizony ennyi idő után már ez is benne van a pakliban -, nem csak a saját gondolataim és érzéseim járnak a fejemben, hanem az övéi is, bizony kicsit talán egyedül is leszek a saját dolgokkal (bár biztos lesz valami munkahelyi izé, ami részben betölti ezt a szebb tölteléket is látott űrt).

Amiért szintén fájó, az az, hogy ő az egyetlen ezen a földön, akiről szinte mindent tudok szimplán azért, mert ennyit vagyunk együtt és közben figyelek rá és igen, mert nagyon szeretem, ami igazán könnyűvé teszi az előző kettőt. Nem volt és a következő gyermekig nem is lesz már ilyen, azt hiszem, ennél csak az ikertestvérek kapcsolata különlegesebb. És hát hogyne fájna, hogy teljesen át fog alakulni ez a soha nem ismert mélységű, milyenségű kapcsolat, soha vissza nem szerezhető a veszteség. Jó volna tudni, hogy ő hogyan érzi ezt, jó volna belelátni a fejébe. (Amúgy meg gyermeklélektant olvasgatva jöttem csak rá, hogy a végtelen szeretet és odafigyelés jó megérzésekkel miféle ismereteket pótolhat, nem azt mondom, hogy a könyvet olvasgatva - és szigorúan nem tanulva - remekül, belelátnék, de néha azért felvillan, hol is tart ő és én meg mennyire mást gondoltam, bármennyire is odafigyeltem rá. Viszont tényleg van, aki ezeket szuperjól összerakja magában.)

Ahogy írok ezekről az érzésekről, annyira az ordít, mennyire önző dolog ez. Például azt sem vettem észre eddig, hogy talán merő önzésből tartom vissza egy csomó dologtól, pedig lehet, hogy ez van. És azzal, hogy idegenekre bízom/bízzuk, talán megszűnik majd.

Azért hiába küzdök, nem tudok előre átélni dolgokat, így csak kitalálni próbálom, milyen lesz az első óra, amikor ott marad a többi babával és idegesen kávézom majd a legközelebbi helyen. És közben kattogok, hogy vajon megértik-e, mit mond, hiszen még pösze és néha amúgy is nagyon nehéz megérteni, mit mond. Vajon addig kérdeznek, amíg meg nem értik? És a gondozóktól is kér majd puszit a megütött lábára? Az idegeneknek is lelkesen mutogatja majd a felfedezett izéket? Milyen lesz az első nap, amikor végig ott lesz? Sejthetően nem tudok majd hirtelen mit kezdeni magammal és pánikszerűen beszaladok dolgozni vagy megnézek 5 filmet egyhuzamban, csak hogy gondolkodni ne kelljen, nem tudom. Borzasztóan fog hiányozni.

Közben meg érzem, mindkettőnknek ez lesz most a jó. Jó lesz neki a sok gyerkőc közt, a trambulin meg a csúszda közt, a 123 féle puzzle és a vezethető miniautó közt és a remélhetőleg tündibündi gondozók közt. Nekem meg jó lesz a sok és sokféle ember között lenni, kicsit máshogy járatni az agyam, normálisan enni, visszatérni egyfajta régi ritmushoz, ja, ilyen remek kis közhelyes dolgok pont jók lesznek.

12 megjegyzés:

  1. Hát nagyon drukkolunk. Én ma voltam Petivel első nap óvodában. Beszoktatás. Egyelőre esélyem sem volt arra, hogy ne csüngjön rajtam. Legalább szemmel. Mikor kimentünk az ovi udvarára és belemerült vmibe, én meg közben 3 méterrel arrébb sétáltam jött az első pityergés. Nem voltam ott, legalábbis ő azt hitte. Ebédre meg annyira elfáradt, h. jött az ön- és környezetpusztító hiszti. (Ma a szokásos 2-2,5 óra helyett 4 órát aludt délután...) Az óvó néni azt mondta, hogy holnap hagyjuk már egyedül. Előre látom, amit önvádtól mardosva elsunnyogok a kertkapun át, miközben...
    Persze vhol el kell kezdeni, de biztos, hogy ilyen hamar? Most keményítem a szívem, és persze minden mese és beszélgetés határozott irányításban a holnapi elválásról szól, de a végeredmény így is borítékolható.

    VálaszTörlés
  2. Kandi, ezt beturol beture pontosan igy ereztem januar 2-an, es a legrosszabb meg hatra van, hogy a fel'szabad'ult idoddel nehez mit kezdeni, mert el vagy szokva attol, hogy ennyi gyerek-mentes idod legyen.

    Egyebkent Hanna 15 honaposan minden tovabbi nelkul elfogadta a bolcsodet, de most a nyar utani visszaszoktatas az altala imadott bolcsisnenihez es barataihoz, mert mar 23 honapos nagyon kemeny volt. Ugyhogy ez is nyilvan idozites fuggvenye.

    VálaszTörlés
  3. "a legrosszabb meg hatra van, hogy a fel'szabad'ult idoddel nehez mit kezdeni" - azért azt világosan kell látni, hogy a fél kilenctől fél négyig-négyig tartó családi napközitől senkinek egy másodperccel sem lesz több szabadideje.

    Sőt sokkal kevesebb, hiszen még feszesebben kell tartani a napi ritmust, mivel oda kell érni a gyerekért.

    VálaszTörlés
  4. Pifu, Bence, nagyon köszi. Az egyik legfontosabb dolog persze kimaradt, hogy mindenki elmondta, nehéz és nagyon fontos úgy hozzáállni, hogy ez neki jó lesz, mert különben őrjöng. A kor: igen, biztos az sem mindegy. MInél kisebb, annál könnyebben szokja a változást, állítólag. Most már érzékelem is. Idő: igen, kb kevesebb időm lesz igazából, a szerencse az, hogy a végső megoldás bölcsi ügyben öt percre van gyalog, további öt perc a munkahelyem. Ami egy ekkora városban azt hiszem, több mint áldás.

    VálaszTörlés
  5. Ovi: egyetlen napig lehet vele ott lenni? Ne már... Ez nagyon brutális lehet. És könnyen találtatok ovit? O

    VálaszTörlés
  6. Drága Kandi!
    Ezt már én sem hagyhatom szó nélkül...(bár lassan ébredés,lehet,h. nem jutok sokáig)
    Szóval: óvoda lett a körzetes néhány fellebbezés és személyes konzultáció után (Dr. Tell Vilmossal,az illetékes elvtárssal. Ne, ne szóljatok semmit és igen, meg bírtam állni az alma fölemlegetését)- Peti már négy éves októberben,tehát elég időszerű volt. Minden ovi másképp csinálja, de a legtöbb igyekszik 2-3 nap alatt "lezavarni" a beszoktatást. Bölcsi után, egy év múlva sokkal könnyebb lesz, szerintem otthonról a legnehezebb kiszakadni!
    Én hónapok óta rettegek (persze Petinek nyomtuk a k.jó lesz az oviban a sok új játék, meg gyerek meg jófej ovónéni-szöveget.
    Aztán jött a sors keze: belázasodtam a nagy napra. Így 18 óra lázálmos filózás és telefonálás után úgy döntöttem,próbálják meg a fiúk,jobb mint egy hetet halasztani és tökutolsó kivülállóként belecsöppenni. (29 gyerekből 21 egyazon bölcsis csoportból érkezett)
    Ma egy közös óra után 3at külön töltött ott Peti. István simán ott tudta hagyni, megdumálták,no hiszti. Érkezéskor is nyugi volt. Szakember szerint minden OK.Papának is ezt mondta. Hazaérvén megkérdeztem,sírt-e. Igen. Miért? Haza akartam jönni. És kihez mentél? Az ovó nénihez. Megvigaszalt? Nem. Akkor mit csinált? Semmit. Ott hagyta a sírós gyereket. És ki vigasztalt meg? Senki. Én magamat.
    Én érzékeny gyerek vagyok,meg pedagógus is, nem tudom,mit mondjak. Jó,h. sokáig alszanak,mert hullámokban tör rám a bőgés. És nem akarom hallani,h. ez az élet rendje meg mi is fölnőttünk, meg majd megszokja. Szarok rá és szar ez az egész lelketlen tömegfelügyelet. Uff.
    Szurkolok nektek/ magunknak /mindnyájunknak,h....nem is tudom...nemsokára viccesen anekdótázzunk róla baráti körben! Hajrá!
    ágnes

    VálaszTörlés
  7. Abban persze igaza van Ágnesnek - bár ezt csak elmondás(om)ból tudja, - hogy ez az ovi (mármint az állami v. önkormányzati intézmény általánosságban és konkrétan ez a bizonyos is) egy gyerekmegőrző. Egyszerűen kevés a 2+2 ember is, hogy mindenre és mindenkire odafigyeljen. Nem ápolhatják Józsika lelkét, mert azalatt 3 másik esne le a mászókáról és folytathatnánk...
    Eddig nem látott napközis kajákkal (cukros tea, turista-felvágottas kenyér stb.) tolják tele gyermekünk szervezetét - a válogatott bio- és nem bio ételek után.
    Én azért még nem temetem az ovit, mert most még nincs igazi foglalkozás, csak tengés-lengés, hiszen majd minden nap van egy új, vagy perwollal alig mosott gyerek, akit beszoktatnak, és zokog a szülei után.
    2-3 hét múlva leszek kiváncsi az ovi hatására, hogy a szakképzett óvónő átadott-e vmit. Magam részéről azt hiszem, Petinek nem lesz gondja magával a rendszerrel (a feszített tempó jót is tesz neki, komolyodik) és a foglalkozások is lekötik majd.
    A kérdés inkább, hogy a többi gyerek mennyire fogja vissza, befolyásolja a lelkét. És most nem a napi 4-5 új csúnya szóra gondolok.
    Meglátjuk...
    Úgy látszik, nemcsak Lakótársék beszélik meg ilyes paráikat a neten. Lassan fórummá érik a post.

    VálaszTörlés
  8. Vince az adott helyzet miatt a vilniusi beszoktatást úgy abszorválta, hogy rácsukták az ajtót az orosz bölcsiben, daszvidanyija. Még a terembe sem mehettünk be. Elsőre szerintem nem is vette észre, hogy mi történik, másnap volt egy kis nyűgi. Én is ültem kint a kapu előtt és hallgattam, ahogyan bőg, szar volt. De három napig tartott. A közösséget megszokta hamar, megszerette, azóta is szereti a gyerekcsapatot. Neki sztem használt, mert alapvetően egy kicsit félénk, és ez a félénksége csökkent valamelyest. Janának talán egy kicsit nehezebb volt, ő anyásabb és ragaszkodóbb, meg morcosabb a közösségben. Nála volt rendes beszoktatás, több napos. De soha nem láttam, hogy rajongana a közösségért, meg a barátaiért úgy, ahogyan pl. a másik. Talán (kis)embere válogatja, mindenkinek a saját személyisége szerint alakul ki a viszonya a 'lelketlen tömegfelügyelet' rendszerében.

    Az ovi és/vagy bölcsi sztem alapvetően és elsődlegesen közösség (főként az elején), edukatív hatása inkább a szociokulturális közegből adódik, ie. a gyerekek hogyan viselkednek, visszatükrözve saját családjuk és szüleik viselkedéskulturáját. Minitársadalom. A közösségi, együttes tanulás, a közös cselekedetek megismerése és lassú megszokása (táncórák, közös zene, kirándulások, csapatsport) mind olyan alapokat helyez el, ami később segítheti a nagyobb közösségi beilleszkedést. Ezt elő lehet segíteni, de erre nem a legjobb az állami intézményrendszer anank forráshiánya miatt. A magánbölcsi/ovi havi 100.000-es ára meg stratégiai döntés alapján kifizethető, azaz ha eladod a gyerek lakását, akkor abból kifizetheted.

    A margarin/cukrostea, etc rémálmok még megoldásra várnak, ami miatt jelenleg vesztésre állok a gyerekek (főként a nagyobbik) étkezésének és ízlésének meghatározásában. Ugyanakkor az sem baj, ha a vaj íze az otthon ízéhez kötődik, feltéve ha a gyerek szert otthon l/enni.

    VálaszTörlés
  9. Ma volt a 3. nap, ami a beszoktató szülők - széles spektrumu közvélemény kutatásom alapján - rettegett napja. A tegnapi sima búcsúzás után ma szívem szakadt. Fiúgyermekemet a dajka néni a hóna alatt tépte vissza a kapuból. Reméljük, holnap jobb lesz...

    VálaszTörlés
  10. Margarin? Te viccelsz! Nem mondod, hogy a 21. század hajnalán margarint adnak a gyerekeknek!?!?

    Ágnes, ez a sztori nagyon kemény, még az én kőszívem is libabőrözni kezdett (ha felvidíthatlak ezzel az exkluzív, csak neked küldött képzavarral). Főleg a "Senki. Én magamat"-ban rejlő kényszerű, ám talpraesett természetesség.

    Köszönjük a tapasztalatokat, azt hiszem, itt az ideje, hogy elkezdjük edzeni a lányunkat. Első körben kiküldjük farkasra vadászni, aztán pár perzsa ellen a Thermopülai-szorosba.

    VálaszTörlés
  11. De jo, hogy ML visszatert a ciberterbe, ezekkel az utanozhatatlan mondataival: "Az ovi és/vagy bölcsi sztem alapvetően és elsődlegesen közösség (főként az elején), edukatív hatása inkább a szociokulturális közegből adódik"... Drukkolunk Petinek is, Bellanak is ...

    VálaszTörlés
  12. 1etértek. Utánozhatatlanul szakértő, bár én az abszoRválást ragadnám ki...
    :o]

    VálaszTörlés