Hommelettes

A "nagy mesék" korszaka

2012-01-02T07:00:00.000+01:00

Nem azért, mert a Mesélj mindennap! kampány éve van - szeretjük magunkat azon szülők csoportjához tartozónak tudni, akik egyébként is, mindenfajta kampány nélkül is sokat és állhatatosan mesélnek a gyereküknek. A kezdő apuka nagy szívfájdalma eddig leginkább az volt, hogy nem mesélhetett olyat, amilyet ő akart. Folyton csak Babócáék hiperfárasztó "kalandjai", vagy Boribon unalomig ismert és ismételt, nem túlságosan magával ragadó sztorijai - már-már azt hittem, hogy elsőszülött hommelette-ünk végleg úgy marad, beletespedve a kétéveseknek szóló bugyutamesék korszakába. Aztán egyetlen szempillantás alatt minden megváltozott...
Több itt »

Zen-babaista példabeszédek 11.

2011-10-11T07:00:00.000+02:00

Jó, tudom, a következő példabeszéd amolyan nyugatias csúsztatás, hiszen a jin és a jang inkább taoista terminológia, de példabeszéd ezzel a csúsztatással együtt megvilágító erejű. Különösen azok ismerhetnek rá mély, elemi, természetitörvény-szerű igazságára, akiknek frissen óvodába került gyermekük először érkezik haza új, szüleitől sosem hallott, furcsa szavakkal megrakodva.
Több itt »

Második havi összefoglaló

2011-10-06T07:00:00.000+02:00

Igen, számunkra is hihetetlen, de előjött a második havi összefoglaló ideje, ami voltaképp az első havi összefoglaló, hiszen a legifjabb hommelette pontosan egyhónapos korában szabadult ki a legkülönbözőbb egészségügyi intézmények karmai közül. Sokat gondolkodtam azon, hogy megküldjem-e ezt a posztot képekkel, végül is úgy döntöttem, hogy igen. Vitatható döntés, nem kizárt, hogy lakótársam tiltakozására hamarosan le is kerülnek, mert végül is erős érvek szólnak amellett, hogy nem pakolunk beteg gyerekeket nyilvános blogra, de azt hiszem, néhány fénykép nélkül nem igazán érthető, mi is történt, történik másodszülöttünkkel. Most szólok, kemény fotók is vannak köztük, aki nem bírja az ilyesmit, ne is lapozzon, vagy pörgessen rögtön a végére, ott már igazi, felszabadult, happy end-es, gusztustalanul túlexponált Anne Geddes-i giccsparádé várja.
Több itt »

Mesélj mindennap!

2011-10-03T07:00:00.000+02:00

Szeptember 30., mint az remélem köztudott, Benedek Elek születésnapja, egyben a magyar népmese napja is. Mondjuk a kezdő apukát csak az ifjú hommelette megszületése óta érdeklik az ilyen jeles napok (hogy miért, arra ez a szösszenet ad kielégítő választ), az előtt kizárólag csak június 16. érdekelte, na nem annyira Nagy Imre újratemetése, sokkal inkább a Bloomsday miatt. Hogy ez mennyire így van, arra szegény lakótársam a tanú, ezernyi elfelejtett, meg nem ünnepelt születés- és névnappal a háta mögött. Most is csupán azért hozom elő a dolgot, mert múlt pénteken indult az egyik legértelmesebb magyarországi szakmai szerveződés, a Médiaunió aktuális kampánya, ami a mesélés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet.
Több itt »

Kezdőapa a Pagonyon

2011-09-30T07:00:00.000+02:00

Hónapokkal ezelőtt megtisztelő felkérés érkezett a város legjobb és immár bizony legpatinásabb gyerek-könyvesboltjának honlapjától, hogy írnék valami kis semmi kis valamit, ami rendszeres, apás, kulturális és érdekes. Jó mesteremberként persze tudtam, hogy a négyből maximum kettőt vagyok képes teljesíteni, ennek ellenére meglepetéssel és örömmel mondtam azonnali igent. Aztán persze a legifjabb hommelette kalandozásai az egészségügyben alaposan áthúzták számításaimat, úgyhogy hónapokig döglődött a projekt. Ám most végre elérkezett az ideje, hogy ígéretemhez híven a négyből legalább kettőt teljesítsek, így aztán nem kis büszkeséggel jelentem be kezdőapai-lakótársi sorozatomat a Pagony blogján. Feneketlen hübriszemben azt gondoltam, hogy képes vagyok lemezajánlókat írni, de mivel civil, nem-kezdőapai életem jókora része azzal telik, hogy sajtóanyagnak álcázott szégyentelen hozsannákat írok arra hol érdemes, hol érdemtelen zenekarokról, úgy gondoltam, hogy kicsit fordítok a dolgon. Bevallom, semmi köze ahhoz, hogy ma van a magyar népmese napja, holnap meg a zene világnapja, de amolyan Ezeregyéjszakás, meta-mesekeretbe ágyazott mesefolyam indul, Lemezmesék címmel, ami - könnyű kitalálni - gyereklemezekről szól, de nem úgy. Az első bejegyzés lapozás után olvasható.
Több itt »

(Arra még nem jöttem rá, hogy RSS-be hogyan lehet becsatornázni, de ettől függetlenül érdemes feliratkozni a Pagony gyűjtő RSS-ére, megéri. [Itt van például a neten elérhető legjobb Tamkó Sirató-tanulmány, direkt nem linkelem, keressétek meg!] Itt majd úgyis jelzem, ha felkerült egy-egy újabb szöveg, azaz: mese.)

Bükk - mert megérdemeltük

2011-09-29T07:00:00.000+02:00

El kell mondjam, a legifjabb hommelette megszületése óta eltelt két hónap (a korábbi posztokban taglalt, és legszívesebben örökre elfelejtendő események miatt) annyira húzós volt, hogy régi szokásunkkal ellentétben lényegében egyetlen másodpercünk sem volt egyik lábunkat a másik után tenni valami barátságos erdei ösvényen. Persze igazából nem is akartunk kirándulni: a nyár, a kezdő apuka esküdt ellensége alapjaiban teszi lehetetlenné a túrázást kétezer méteres tengerszint feletti magasság alatt. Mindehhez hozzájött a budai hegyeket elözönlő darázstömeg, úgyhogy a kezdő apuka meg az ifjú hommelette tűkön ülve várták a kánikula múltát, meg azt a néhány napnyi, szusszanásnyi csecsemőgondozási szünetet, amikor a drága lakótárs a másodszülöttel felszerelkezve édesanyjához menekül. És amikor eljött a pillanat, gyorsan feltrombitáltak egy hasonló cipőben járó kezdőapukát, szintén négy év körüli elsőszülöttjével, és csapot-papot, anyát-öcsit hátrahagyva irány a Bükk - mert már igazán megérdemeltük.Több itt »

Fotogrammatika

2011-09-19T07:00:00.001+02:00

Íme, hamarosan négyéves elsőszülöttünk egyik első komolyan vehető művészeti alkotása, ami végre nem zsiráf, katica vagy cica. Apai büszkélkedéssel egybekötött programajánló következik.Több itt »

We call it Le Big Mac

2011-09-16T07:00:00.001+02:00

Szomorú, de az utóbbi időben annyira nem volt alkalmam hosszasabban főzőcskézni, hogy szégyenszemre egy régebbi alkotást vagyok kénytelen előhalászni a tarsolyból. A talján konyha bűvöletében élő lakótársi közösségünk néhanapján súlyos gasztronómiai atavizmusba esik, különösen lakótársamon tör ki időnként az elemi vágy valami hamburger-típusú fenoménra. Ilyesmiből ehetőt azonban a Wendy's kivonulása, a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legszomorúbb kudarctörténete óta nem nagyon lehet találni hazánkban (leszámítva persze a generációsfíling-mozgóképek nagy kedvencét, a Moszkva téri ratburgerest). "Ki, ha én nem?" - gondolta egy szép napon a kezdő apuka, és elhatározta, hogy hamburgerrel lepi meg szeretteit. Gyorsan végignézte a szakirodalmat, azaz a témába vágó Tarantino-filmeket, aztán nekikezdett. Pár óra múlva, izzadtan, csatakosan, nyakig majonézben, sistergő olajcseppektől égő kézfejjel arra a következtetésre jutott, hogy aki a hamburgert gyorséttermi kajának gondolja, az nyilvánvalóan súlyos realitásvesztésben szenved. Merthogy...Több itt »

Őrizője atyámfiának?

2011-09-13T07:00:00.000+02:00

Sejtettük mi, hogyne sejtettük volna, hogy a kétgyerekes életmód legsúlyosabb próbatétele - mármint az újdonságként jelentkező sztereó ricsaj, illetve az embertelenné feszített tempójú életritmus után - a testvérféltékenység lesz. Éppen ezért már időben, tehát szinte a fogantatás pillanatában igyekeztünk nekikezdeni a kezelésnek: három és fél év gyereknevelés a legkezdőbb apukát és anyukát is azzal a hamis illúzióval ajándékozza meg, hogy már nem is olyan kezdő, tehát intuícióit, ösztöneit, megérzéseit kiegészítve némi szakirodalom-tanulmányozással képes lesz kordában tartani az idősebb gyermek féltékenységét. Na persze.Több itt »

Megint a Nemzeti Tanévnyitó

2011-09-07T07:00:00.000+02:00

Hogy a kezdő apuka miért tér vissza évről-évre ehhez a nagyszerű eseményhez? Az ok aránylag egyszerű. Laikusként, szülőként, egykori pedagógia-előadások kifejezetten alkalmi látogatójaként nem igazán értek a közoktatáshoz, éppen csak annyira, hogy lássam, mennyire nem értek ehhez az elképesztően bonyolult témához. Ugyanakkor kezdő apuka lévén éjszakánként gyakran ébredek csatakosan arra, hogy álmomban egy irgalmatlan, vért és csonkolt emberi végtagokat okádó szörny vágtat felém, de főleg az ifjú hommelette felé, iszonyatos méretű táskát akaszt a hátára, éveken át naponta öt-hatszor negyvenöt percnyi egyhelyben ülésre kényszeríti, embertelen módszerekkel léket üt a koponyáján, és tudást tölt a fejébe. Ezt a kimérát általános iskolának hívják, és álmomban pár pillanat, a valóságban néhány röpke év múlva már ott is áll az ifjú (majd nem sokkal később a legifjabb) hommelette előtt.Több itt »

Zen-babaista példabeszédek 10.

2011-09-05T22:00:00.001+02:00

Ben-ce mester és Bel-la mester békében éldegéltek Uj-lak tartomány legszebb kolostorában. Egy nap azonban új szerzetes érkezett a kolostorba, Mar-ce mester, aki igen apró volt és igen hangosan tudott ordítani. Ben-ce mester azonnal pártfogásába vette, ami Bel-la mesternek nemigen tetszett.Több itt »

Nüansz

2011-08-30T08:54:00.000+02:00

- Nagyon szeretlek, ifjú Hommelette!
- Én is nagyon szeretlek papa, te vagy a legjobb barátom!
---
- Nagyon szeretlek, drága Lakótárs!
- Jó, akkor csinálj nekem egy kávét!

Világváros

2011-08-29T07:00:00.020+02:00

Na, mi teszi Budapestet kozmopolita világvárossá? Elárulhatom: eddig semmi sem tette azzá. Sem a kontinens első kéregvasútja, sem a Cinetrip, sem a New York kávéház, sem a Szent István park és az azt övező vendéglátóipari egységek, sem a Culinaris, sem az artmozi hálózat, sem az A38, sem a dunai panoráma, sem a fürdőkultúra, sem a hihetetlen barlangok... mindezektől szeretett fővárosunk még egyszerű, hétköznapi porfészek maradna. Ám szeptember másodikától minden megváltozik. A Mamas & Papasról itten már értekeztem hosszasan, most örömmel tudatom, hogy hamarosan megnyílik az itteni lerakat, ami egy csapásra a világ legkomolyabb fővárosai közé emeli Budapestet. Nyilvánvalóan semmi sem kerül majd ötszámjegyű összegnél kevesebbe, de hát melyik az az elfajzott, gonosz szülő, aki nem vesz a gyerekének félméteres Millie nyulat, tizenvalahányezerért?

Mit vigyünk gyereknézőbe?

2011-08-26T07:00:00.298+02:00

Nem azért írom ezt a posztot, mert éppen érintettek vagyunk, ó dehogy! Ez inkább afféle segítség gyermekteleneknek, akiket az a csapás ért, hogy baráti körükben frissen született csecsemő tűnt fel, és semmilyen módon nem képesek kimozogni a tisztelgő látogatást. Tudom én, hogy nincs kínosabb annál, mint kötelező audienciára menni egy savanyú anyatej- és pelenkaszagú lakásba, ahol le kell venni a cipőt, béna textilpapucsokban kell settenkedni, udvarias arckifejezéssel és gondosan megjátszott áhítattal szemlélni egy röfögve alvó, tejkiütéses kis görcsöt, akinek csomókban hullik a haja és folyton váladékos a szeme.Több itt »

Első havi összefoglaló

2011-08-24T07:00:00.070+02:00

Végre, végre, végre, végre! A kezdő apuka egyszerűen képtelen leküzdeni eufóriáját, hogy végre ismét havi összefoglalókat írhat. Mert bizony, most már elárulhatom, ez a legjobb az egészben: a gyerek nulladiktól tizenkettedig hónapjáig tartó időszak, amikor még nem annyira rettenetesen bonyolult, viszont állati érdekes, jól megfigyelhető, remekül dokumentálható és kiválóan elemezhető. Később aztán igazi ember lesz, kiszámíthatatlan, bonyolult, irracionális, hisztérikus, neurotikus, freudi, egyszóval mindaz, amivé neveljük. Na jó, ez így túlzás, de az biztos, hogy egy egészséges, átlagos gyermek egyéves kora után nagyjából ugyanolyan humanoid, mint akikkel nap-mint-nap talákozunk. Édes, kedves, aranyos, szeretjük, barátunk, szülei vagyunk, de az a mindennapi eufória, ami szinte minden napunkat betölti a gyermek első életévében, egy idő után sajnos kiveszik. Nem tudom, ki hogy van vele, lehet, hogy ez az egész a kezdő apuka perverz hülyesége, de életem legfárasztóbb, ugyanakkor legizgalmasabb és legfordulatosabb időszaka az ifjú hommelette első éve volt - és most, a legifjabb hommelette beüzemelésével ez az időszak látszik visszatérni.Több itt »

Pasta pronto

2011-08-19T07:00:00.192+02:00

Nohát, ebből a blogból már úgy kivesztek a receptek, hogy joggal támad mindenkiben az a benyomás, hogy lakótársi közösségünk tagjai bizony a fényevők népes táborát gyarapítják. Amellett, hogy ez az utóbbi időben részben így is van, legalábbis ami a kezdő apukát illeti, azért zajlott itt főzőcskézés, mégha meglehetősen sajátos irányt is vett gasztronómiai önképzésem. Mert egy ilyen, napi kétszeri kórházlátogatással, gyerekpesztrálással és mérhetetlenül fárasztó idegeskedés-aggódással terhelt időszak bizony nem a hosszas varázslatok árán létrehozott haute cuisine-ről szól: barokk burjánzás helyett konstruktivista minimalizmus, aminek legszebb megnyilvánulási formáját az olasz konyha adta az emberiségnek. A pasta prontót.Több itt »

A történelemoktatás hasznáról és káráról

2011-08-17T07:00:00.056+02:00

Nem, nem Nietzschéről lesz itten szó, meg hát nem is a történelemről, hanem inkább a történelem oktatásáról, pontosabban annak lehetetlenségéről, legalábbis négyévesek számára.Több itt »

A PIC

2011-08-12T07:00:00.139+02:00

Ha nagynéha viharos kreacionizmus kontra evolúció vitába bonyolódom - mert ilyesmi is meg szokott történni a kezdő apukával -, állandó és állati szellemes érvként azt szoktam felhozni az utóbbi mellett, hogy elképzelhetetlen, hogy egy értelmes tervező elkövesse azt a súlyos hibát, hogy nem applikál egy ON/OFF gombot valahová a gyerekek tarkójára. Kincstári poén, tudom, de csakis az evolúció vakvéletlenjeinek lehet betudni, hogy ilyen gomb nem létezik. Persze ez a gomb később visszafejlődhetne, mint a csecsemőmirigy, de körülbelül hatéves korig feltétlenül szükség lenne egy organikus eszközre, amivel legalább egy kis időre (mondjuk egy gyors mosogatás vagy néhány perc szundikálással összekötött újságolvasás erejéig) ki lehet kapcsolni a gyereket. De hát értelmes tervezettség nincs, ilyen gomb nem létezik, az emberi faj evolúciós zsákutcáját pedig mi sem jellemzi jobban, mint a nap huszonnégy órájában a legmagasabb fordulatszámon pörgő, szüleit folyamatosan szedáló, erodáló, frusztráló és öregítő, hiperaktív utód.Több itt »

Intim

2011-07-31T07:00:00.045+02:00

Különleges poszt ez, melyben olyasmit osztok meg, amit legközelebbi barátainknak vagy családtagjainknak sem szoktunk gyakran mutogatni: a mélyhűtőnk tartalmát.

Egy Sherlock Holmes már ennyiből részletesen feltérképezheti lakótársi közösségünk legjellemzőbb szokásait, mindenekelőtt azt, hogy a kezdő apuka laposüvegben tartja a Becherovkát, és hogy nagyon gyakran használjuk a fagyasztót, különben nem képződött volna az a reménytelenül vastag jégréteg a legfelső hűtőrácsra. Illetve, ami a legszomorúbb: a lefagyasztott anyatej-adagok immár végképp kiszorították a kezdő apuka féltve őrzött alapleveit a felső polcról. Azért eloszlatok egy félreértést: azok a kék zacskók jobboldalt nem vérdoppinghoz használt plazmát tartalmaznak, hanem a legifjabb hommelette számára idényben lefagyasztott, hozzátápláláshoz nagyszerűen használható meggyvelőt.

De ami a lényeg: vidáman kandikál ki a Mamas & Papas két macska-csúcsmodellje, köztük az ebben a posztban megénekelt Arlo. Mindez nem jelent mást, mint azt, hogy a legifjabb hommelette állapota rohamosan javul, azaz most már mindenféle értelmetlen, az otthonosság szánalmas illúzióját keltő plüss-izékkel lehet körberakni a gyermeket. A két kiválasztott, az intenzív osztály Farkas Bertalanja és Magyari Bélája pedig éppen nagyszabású, embert-plüssmacskát próbáló sterilizálási/atkátlanítási kiképzésen esik át a nagy bevetés előtt. És bár, mint a fentebb linkelt bejegyzésből kiderül, az újszülöttek egyáltalán nem tolerálják a Mamas & Papas-termékeket, azért ez utóbbiak még így, világűr-hőmérsékletűre hibernálva is barátságosabbak, mint a különböző csövek, szondák, vezetékek és pittyegő masinák.

Nyelvóra

2011-07-28T07:00:00.058+02:00

Ahogy a legifjabb hommelette állapota - úgy tűnik - fokozatosan javul, egy elég feszült és feszes hét után elmondhatom, hogy ez az egy hét egyébként idilli lehetett volna, kettesben az ifjú hommelette-tel. Majd ha találok üres két órát, leírom, hogy milyen remekül, éretten és felnőttként viselkedett három és fél éves elsőszülöttünk, milyen végtelen türelemmel kezeli édesanyja hiányát, és milyen hősies erőfeszítéssel próbálja elnyomni még-nem-is-látott, számára csak fényképeken és szavainkban létező öccsére érzett féltékenységét. E hét alatt annyit beszélt, hogy estére már zsongott a fejem, és a legmodernebb csúcstechnológiával felszerelkezve sem voltam képes követni és rögzíteni szavait, de azért egy vicces gyűjtést közrebocsátok:Több itt »

Intenzív

2011-07-25T07:00:00.300+02:00

Régi mániám, hogy a kisgyerekes apák titkos társasága őriz valami különleges tudást, ami - ha egységes masszává nem is, de - egymást félszavakból értő, nagyjából azonos hullámhosszon mozgó csoporttá szervezi őket. Írtam erről korábban itt, ám akkor még nem sejtettem, amit most már tudok (mondjuk szívesen megspóroltam volna magamnak ezt a tapasztalatot): hogy még a Kisgyerekes Apukák Nagypáholyán belül is elkülönül egy élcsapat, a még titkosabb tudás őrzői - az Intezíves Apák. Na, ők az apák között a S.E.A.L., a tengerészgyalogos elitalakulat, a partraszállás első hulláma, a leggörögebb betűkből ősszeálló nevű egyetemi testvériség, a legnagyobb kelyheket emelgető szabadkőművesek.Több itt »

Gyorshír

2011-07-20T07:00:00.035+02:00

Na szóval, méhünk legfrisseb gyümölcse lepottyant, mint egy érett füge, hogy egy védjegyszerű képzavarral köszöntsem a kis jövevényt. Hogy lássátok, milyen hasznos tagjai vagyunk a társadalomnak, meg milyen csodálatos géneket örökítünk utódunkra, elárulom, hogy 10/10-es volt az apgarja, úgyhogy köszöntsétek korunk új Akhilleuszát. Persze az élet pont a sarkán találta el, úgyhogy rövid úton be is került az intenzívre. Én eddig azt hittem, hogy az "állapota stabil" kifejezést a Vészhelyzet forgatókönyvírói találták ki azokra az esetekre, amikor tovább kell lendíteni a reménytelenül elakadt forgatókönyvet, illetve amikor a 24-ből még nem akarják végleg kiírni a merényletek után kómába esett elnököket. Na mindegy, azért aggodalomra nincs ok, a helyzet nem drámai, a történtek általános, nyilvános blogban is közzétehető tanulsága az, hogy aki csak teheti, a II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán szüljön, mert a személyzet egyszerűen elképesztő. Egytől egyig mindenki magabiztos, profi és kedves, és ami a legfontosabb, maximálisan partnerként kezeli a kezdő anyukát és apukát, mindenről részletesen és lényegretörően informál, és ez önmagában hihetetlenül megnyugtató. Majd egyszer, ha az eufória elmúltával képes leszek két értelmes szót egymás mögé tenni, részletesen is megírom az esetet, most legyen elég annyi, hogy "a körülményekhez képest" mindenki remekül van, az ifjú hommelette meg a kezdő apuka az itthoni magányban várják az irdatlan komatálakkal érkező önkénteseket. A komatál összeállításánál ügyeljetek arra, hogy az ifjú hommelette nem szereti a paprikás krumplit, annál jobban a marhapörköltet. Meg még ha valaki beugrana az Ikeába egy gyerekkádért...

Hagyományos apaszerep

2011-07-17T23:58:00.018+02:00

A legifjabb hommelette hamarosan bekövetkező érkezésének örömére ma pontosan azt tettem, amit tízből tíz kezdő apuka tenni szokott: összeszereltem a gyerekágyat. Nagyon, nagyon, nagyon jó volt.Több itt »

Az ajtódíszről és az ostobaságról

2011-07-16T07:00:00.005+02:00

A kezdő apukával néhanapján előfordul, hogy elhomályosodik a látása, minde vér az agyába tódul és vörös ködként ül elméjére. Nyirokcsomói izzadni kezdenek, keze ökölbe szorul, megszűnik az idő, és csak a toporzékoló, tehetetlen düh munkál benne, a kába stressz, amitől legszívesebben törni-zúzni támadna kedve. Bármily meglepő, ilyen állapotba nem akkor kerül, amikor mondjuk utódja, az ifjú hommelette az átlagosnál erőszakosabban próbál meg újabb és újabb nyalókákat és Pez-utántöltőket kicsikarni egy szupermarket-pénztárnál, irdatlan hisztériával és a környező javakorabeli hölgyek rosszalló pillantásaival kísérve. Ó, nem - ezeket a szituációkat már megtanultam Gandhi pacifizmusával és az Aquinói jáborságával kezelni. Ilyesfajta agresszív stresszhelyzet akkor tör rám, amikor az emberi ostobasággal találkozom, a maga egyetemességében. Bizonyára mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor eszenciális butasággal találkoznuk: ahogy egy fekete lyuk irdatlan tömege megtöri a teret, úgy feslik fel a világ szövete, és a hasadékon át betüremkedik világunkba a rettenetes, mindent magába szívó ostobaság a maga pőre valójában. Igazán nem akarom túlságosan dramatizálni a dolgot ezekkel a monumentális képekkel, de pár napja pont beleszaladtam egy ilyenbe. És mivel a legifjabb hommelette remélhetőleg hamarosan bekövetkező születésénél fogva az én kedves lakótársammal meglehetősen érintettek vagyunk a témában, bizony az a vörös köd csak leszállt az elmémre. Nem kertelek: a babajelző ajtódíszről van szó.Több itt »

Lesley Barnes

2011-07-13T07:00:00.046+02:00

Amióta egyáltalán elkezdett érdekelni ez a gyerekesdi, azóta hangoztatom rendületlenül, minden lehetséges fórumon, hogy a túlzás nélkül zseniális glasgow-i zenekar, a Belle and Sebastian nélkül nem létezhetne modern gyerekpop. A B&S minden megmozdulásában, még legbonyolultabb számaiban és leginkább konceptuális lemezein is van valami elementárisan gyermeki báj, amit mi sem jelez jobban, mint az, hogy még a nevét is egy gyerekkönyvről, Cécile Aubry Belle és Sébastienjéről választotta. És bár a zenekarvezető, Stuart Murdoch korunk legbonyolultabb, vagy inkább legszubtilisebb popzenészeinek egyike, egyáltalán nem popzenészhez illő életrajzzal, meglehetősen bonyolult, áttételes szövegekkel, az ő finoman hangszerelt, remekül szerkesztett szerzeményei azok, amiket csont nélkül, bármikor megmutatok az ifjú hommelette-nek, arról nem is beszélve, hogy az ő nevéhez fűződik minden idők egyik legjobb angolszász gyerekpoplemeze, a Colours Are Brighter. Nade alapvetően nem is a Belle and Sebastiant akarom itt mennybe meneszteni, az együttes tulajdonképpen csak apropó egy reveláció megosztásához, ez pedig nem más, mint Lesley Barnes.Több itt »

2.

2011-07-06T23:34:00.202+02:00

Ahogy a - szép magyar szóval - gesztáció a vége felé közeledik, úgy hatalmasodik el a kezdő apukán a felismerés: hát igen, a második gyerek egészen más, mint az első. Azt hiszem, e mély értelmű bölcsesség némi kifejtésre szorul.
Több itt »

44:07. Nyelvóra

2011-06-30T23:31:00.000+02:00

A mama álmos és lassú.
A papa gyors és igazi.

A nyári napforduló...

2011-06-27T07:00:00.025+02:00

...alkalmából, az év legrövidebb éjszakáján megejtettük életünk első közös sátrazását. Igaz, csak a kert végéig jutottunk, a rózsaágyás mellé, ami azért még nem egy függőbivak a Nanga Parbaton, de kezdetnek ez is elég izgalmas volt. Az ifjú hommelette úgy fel volt spannolva, hogy éjjel egyig járkált ki-be egy zseblámpával, sünöket és macskákat hajkurászva, meg hosszú negyedórákat romantikázva a bilijén. Reggel meg is lett az eredménye, íme a kissé nehézkesen ébredő gyermek:Több itt »

Még egyszer az apák napjáról...

2011-06-23T07:00:00.005+02:00

...amelynek alkalmából a nők átvették az uralmat a tradicionális férfi-felségterületen, azaz a konyhában, és egy vidám sütögetés keretei között meggyes tortával lepték meg a kezdő apukát. AZ aláfestő zene pedig mi más is lehetne, mint...Több itt »

A szívem apué

2011-06-21T07:00:00.009+02:00

Persze, az apák napja, mégha egy kicsit megkésve is. Bírom ezt a napot, legalább annyira, mint a téma nélkül tengődő televíziós szerkesztők, akik végre ragyogó kis színesekkel tölthetik a híradó végét (20:40-től). Ilyenkor ugyebár "több figyelem irányul az apákra", ahogy azt szép zsurnalizmussal mondani szokás, felemelő volt például ezen a borongós vasárnap reggelen arra ébredni, hogy lakótársam halottakat is felébresztő suttogással azt magyarázza az ifjú hommelette-nek, hogy "hagyd a papát aludni". Réges-régen, ebben a megfelelően szentimentális posztban már kifilozofáltam magam az apák napjáról, jöjjön inkább egy dal, megkésett üdvözletként minden apának, akinek - hozzám hasonlóan - nap mint nap megyűlik a baja a szerep által támasztott követelményekkel. Na nem, nem Zorán, meg nem is Madonna, hanem a legnagyobbak egyike: Cole Porter, és a My Heart Belongs to Daddy.Több itt »

43:23. Nyelvóra

2011-06-17T22:24:00.000+02:00

Na, kitalálja valaki, hogy mit jelöl az alábbi hommelette-i lelemény?

Bajtörténeti gomb.

Ez természetesen a vészjelző a buszon, amit köztudomásúlag akkor nyomunk meg, ha baj történik.

Róka és Csillag

2011-06-15T23:46:00.078+02:00

A kánikula beköszöntével pár hónapra véget ért a kirándulószezon. Harminc fokban gyereket kirándultatni gyámhatósági beavatkozás hatálya alá eső emberiségellenes bűntett: az erdő ilyenkor már a kullancsoké, böglyöké, szúnyogoké és egyéb gyilkos ízeltlábúaké, az emberről szakad a víz, miközben a nyakában csimpaszkodó, tikkadt kiskorú elhaló hangon nyöszörög egy cseppnyi folyadékért. A globális felmelegedés ráadásul egyre északabbra tolja az ember által nem lakható területek határát. Sötét víziómban a Kárpát-medence félsivatagos pusztaság, a lakosság túlnyomó részével végez az ózonlyuk, az UV-sugárzás és a vízhiány - a maradék néhány túlélő pedig a fülhasogató kabócapercegéstől és a nyaralóövezetek elmaradhatatlan hétvégi zajától, a flexeléstől félőrülten bolyong az atacamai tájban. Júniustól szeptemberig a túrázás a lehető legöngyilkosabb tevékenységek egyike, legalábbis ezer méteres tengerszint feletti magasság alatt - ez azonban sorsverte, csonka hazánkban mindössze öt négyzetmétenyi területre csökkenti a lehetőségeket. Sajnos az ifjú hommelette még túl kicsi a galádul elcsatolt magashegyekhez, ezért nem marad más hátra, mint kirándulásnak álcázott strandolással kibekkelni a szörnyű nyarat.Több itt »

Főzőcske sznobéknál

2011-06-12T14:56:00.000+02:00

- Mama, mi az a lecsó?

- Az olyan, mint a ratatouille, csak nincs benne padlizsán.

A kezdő apuka nehéz élete

2011-06-10T07:17:00.000+02:00

Régi mániám, hogy egy kezdő apukának alapvetően polihisztornak kell lennie, és magas szinten kell ismernie a biológiai rendszertan, a skolasztikus filozófia, az atomfizika, az autószerelés, a gasztronómia, az etológia, a versenysportok egyetemes története, a lakberendezés, a játékelmélet és még ki tudja, mi minden rejtelmeit. (A kezdő anyukáktól mindezt nem várja el a társadalom: részükről elég, ha csak szeretik gyermeküket.) Most ezt nem fejtem ki bővebben, csak egy apró életképpel villantom fel, hogy óvatlan pillanatokban a felkészületlen szülők hogyan tévedhetnek el például a nyelvészet útvesztőiben.Több itt »

Egy név eredete

2011-06-08T07:00:00.017+02:00

Az évek során egyre professzionálisabbá váló (értsd: célelvű, érzelmektől és diszfunkcionális tevékenységektől teljességgel mentes) szülői attitűdünk legfényesebb bizonyítéka az volt, hogy míg az első hommelette esetében hetekig, hónapokig tartott a töprengés és zajlott a véres családi vita, addig a második omlettke esetében csupán néhány napig. Jómagam listát sem írtam, lakótársam is csak néhány kézenfekvő, ahkáj hatású keresztnévvel próbálkozott, amiket egy ismert nyelvész, egy bizonyos Homérosz magyar utónévkönyvéből keresgélt ki ("Odisszeusz", "Agamemnon", "Ahillész" és hasonlók, bizony, a magyarországi névadási szabályozás mindre lehetőséget ad). Szinte vita sem volt, közfelkiáltással, egyhangúlag, fülkeforradalmi módon elfogadtuk a következő nevet:Több itt »

Az olvasói levelekről

2011-06-06T23:38:00.000+02:00

Mielőtt újra felvenném az ifjú és a még ifjabb hommelette kalandjainak régesrég elejtett fonalát, még egyetlen dologról kell megemlékeznem. Említettem már korábban, hogy e blog csak pár napra csukta volna be kapuit, mivel a redizájn során állandóan próbálgattam a különböző megoldásokat, és ezt a rém unalmas, viszont annál illúziórombolóbb folyamatot semmiképp sem akartam megosztani a jobb sorsra érdemes nagyközönséggel.Több itt »

Re

2011-06-03T07:10:00.001+02:00

A kezdő apuka eredeti tervei szerint csak pár napra, egy futó redizájn erejéig zárt volna be a blog: becsukjuk, sikálunk, kinyitjuk, és megyünk is tovább. Aztán persze, ahogy az minden rendes újratervezéskor, illetve bármilyen webes hegesztés esetén megtörténik, a hipphopp csiszatolásból az alapokat felforgató, hetekig-hónapokig tartó gigantikus renoválás lett - a kevésbé online lekületűeknek elég, ha csak egy laza házépítést vagy kiadós lakásfelújítást képzelnek maguk elé. Kihívjuk a parkettacsiszolót, hogy egy-két óra alatt igazítson egy kicsit a sarkokon, de mester azonnal közli, hogy elrohadt a párnafa, és mire észbe kapunk, már a negyven centi kohósalakot is kiásta a födémből. Hát valahogy így esett ezzel a bloggal is, ahogy elkezdtem nyúlkálni a Blogger közismerten felhasználóbarát motorjában, egy idő után azt vettem észre, hogy derékig süllyedek a stíluslap-programozás mocsarába, és természetesen minden módosítás újabb és újabb hibaüzenetek, deformációk és hibás deklarációk útvesztőjébe vezetett. A kezdő apuka meg webkettes mekkmesterként villámgyorsan egy digitális romhalmaz közepében találta magát.
Több itt »

38:19. Nyelvóra

2011-01-12T07:00:00.016+01:00

A bölcsődében megpuszilja borostás nagyapját:
- A nagypapa szúr!
- Igen - magyarázza édesanyám. - Szúr, mint egy körömkefe.
- Nahát, egy beszélő körömkefe!Több itt »

Extreme freeride & downhill

2011-01-03T22:46:00.001+01:00

Állati büszkék vagyunk, hogy a mi drága kis hommelette-ünk a legolcsóbb és legpuritánabb gyerek a világon. "Nem akarok szánkózni, zacskózni akarok!" - mondja el minden áldott nap:Több itt »

A karácsony mint dilemma

2011-01-02T07:30:00.037+01:00

Persze nem csak a karácsony a dilemma. Ha a gyerekesdi valamire megtanítja a kezdő apukákat és anyukákat, az az, hogy az égvilágon minden dilemma, a citogenetikai vizsgálatoktól az epidurálig, a hozzátáplálástól a gyerek előtti káromkodásig, a bölcsődeválasztástól a tévénézésig, a fegyelmezéstől az esti altatásig, a kaki állagától a nagyszülők kezeléséig. Nem könnyű, amikor az ember minden szabad percében csak a kételyeivel viaskodik, és próbál értelmes, következetes és hosszú távon is használható megoldásokat találni az olyan izgalmas problémákra, mint például az, hogy a gyerek az istennek sem akar kesztyűt húzni, mínusztízben sem. (Jó, itt mondjuk nem volt sok vívódás, saját magashegyi tapasztalataim alapján aránylag gyorsan eljutottam ahhoz a spártai konklúzióhoz, hogy majd magától rájön, hogy milyen fájdalmas az, amikor a vérkeringés újraindul, és hogy ez egy megfelelő minőségű céltárgy, jelesül egy kesztyű révén elkerülhető. Ha meg mégsem jönne rá, még mindig őrizgetek egy fél tégely - egykor fényesen bevált - fagykenőcsöt valamelyik fiók mélyén.)Több itt »

38:07. Nyelvóra

2010-12-31T08:28:00.000+01:00

Mama, a farsangon zöld tündér szeretnék lenni!

Na, ennek és e korábbi posztnak fényében tényleg az Isten se mossa le rólunk, hogy az ifjú hommelette szüleinek élete valóban az alkohol körül forog.

Kínzó kérdések kezdő apáknak 06.

2010-12-28T17:29:00.001+01:00

Hát, kedves kezdőapukák, mondjátok meg nekem, hogyan fogjuk így életre nevelni kiskorú leánygyermekünket, hogy az első számú forrás elapadt?
Szlengblog

Published with Blogger-droid v1.6.5

Kínzó kérdések kezdő apáknak 05.

2010-12-26T07:00:00.002+01:00

Először is boldog karácsonyt, ezzel a néhány, sorsát szaloncukor- és karácsonyiajándék-csomagoláson beteljesítő műalkotással.Több itt »

A blogoszféra egyetemes történetének legrövidebb bejegyzése, melyben a lehető legkevesebb karakterrel sikerül megfogalmazni a lehető legfontosabb dolgot, avagy lakótársi közösségünk örömmel tudatja, hogy:

2010-12-24T07:00:00.001+01:00

A konyhai iPad

2010-12-20T11:26:00.001+01:00

Az utóbbi időben két olyan elektronikus kütyüt is sikerült beszereznem, ami jelentősen hozzásegít ahhoz, hogy új, minőségibb szinten, európaibb színvonalon lássam el kezdőapai kötelezettségeimet, úgy szakmailag, mint emberileg. E két beszerzés egyúttal arra is ösztönöz, hogy újraindítsam e blog kissé halódó gadget-rovatát. Hiszen egy kezdőapa legfontosabb kötelessége, hogy tartsa a lépést a technológia viharos fejlődésével, imígyen biztosítva családja versenyképességét egyre gyorsuló világunkban, korunk innovációs kihívásai közepette. A kevésbé lényeges kütyüről majd a jövő héten, most lássuk a fontosabbikat, egy igazi tabletet.Több itt »

Kínos

2010-12-18T07:00:00.086+01:00

Tessék, egy újabb erős bizonyíték, hogy milyen képtelen helyzeteket szül, ha a szélsőségesen szabados, ultraliberális szülő partnerként kezeli a gyerekét, és őrült demokratizmusában humorizálni próbál vele. A helyszín a bölcsőde, a szituáció pedig az emlékezetes gyomormosásos sztori óta az egyik legkínosabb ügy.Több itt »

37:23. Nyelvóra

2010-12-16T07:00:00.003+01:00

Vacsora közben, egyszer csak, minden előzmény nélkül:

- Azt, hogy "basszameg", akkor mondjuk, amikor elkésünk.
- Ez így van, Bella, de a "basszameg" nagyon csúnya szó. Ilyet nem szoktunk mondani, mert megbántunk másokat.
- De azt, hogy "basszameggitár", azt szabad mondani!
- Hát ezt meg ki mondta neked?
- A mama.
- Ööö, az nem "basszameggitár", hanem "basszustuba".
- Ja igen, tényleg, "basszustuba".

Na, ilyen rohadt nehéz gyereket nevelni, amikor az ember megértő, nyitott, liberális szülőnek óhajtja tartani magát, ahelyett, hogy lekeverne neki két nyaklevest és parazsat tenne a nyelvére, basszustuba.Több itt »

37:22. Nyelvóra

2010-12-15T07:41:00.003+01:00

"Nem szabad kézzel lábat enni!"

---
- Szereted a zöld színt, papa?
- Igen.
- Akkor, ha nem kiabáltok, kaptok tőlem karácsonyra zöld lufit.

Published with Blogger-droid v1.6.5

Mandulahétvége

2010-12-14T07:00:00.184+01:00

Nyomorultan alakult ez a Mikulás előtti hétvége, az ifjú hommelette-et gonosz kór döntötte le lábáról, aminek az lett az eredménye, hogy villámlátogatásnak tervezett útja távol élő anyai nagyanyjához többnaposra bővült. A kezdő apuka már hetek óta küzdött az aljas vírusokkal, amit a hapsikra oly jellemző módon shakespeare-i királydrámává stilizált. Általános letargia és rosszkedv, a család hiánya, ipari mennyiségű használt papírzsebkendő taknyos kaméliavirágokká gyűrt halmai - nagyjából így teltek ezek a napok, és a rettenetes helyzetből csak egy kis sütés-főzés tudott kiragadni.Több itt »

Szponzoráció

2010-12-06T07:00:00.102+01:00

Lakótársi közösségünk régi és elcsépelt poénja, amit általában hónap végén szoktunk lelkesen elsütni, hogy utolsókat rúgó kosztpénzünk maradékain adjunk fel apróhirdetést, miszerint "szimpatikus fiatal (khm...) pár, tündéri gyermekkel szponzort keres", aztán csak jelentkezik valami altruista milliárdos, aki havi párszázezer forinttal megnyugtatja a lelkiismeretét... És láss csodát: a kezdő apuka volt a legjobban meglepődve, amikor egyszer csak, szinte a semmiből előtűnt egy valódi szponzor. Egy betegségtől sújtott, levert szombat (!) reggelen ugyanis csomagot hozott a pósta.Több itt »

37:02. Nyelvóra

2010-11-28T00:59:00.000+01:00

"Ügyes vagy, papa! Te vagy a legjobb bébiszitter!"

Miután négyszer sikerült megforgatnom a levegőben a palacsintát. Már éppen elkezdtem rettenetesen megsértődni, és fennhangon kioktatni az ifjú hommelette-et, hogy "én nem bébiszitter vagyok, hanem az édesapád", amikor - valószínűleg ő is érezte, hogy kicsit ciki ez a bébiszitterezés - felvilágosított, hogy ez egy idézet, ami egyébként innen van.

Apuka verset mond

2010-11-12T07:00:00.003+01:00

Az én drága lakótársam fogta az ifjú hommelette-et, és elhúzott vele egy hétre szülővárosába, hogy szegény anyai nagyanyja is lássa néha azt a gyereket, a kezdő apuka pedig fontos tapasztalattal lett gazdagabb. Üres lakásba kurva szar hazajönni - ezt tudom üzenni (magamat is beleértve) azoknak, akik néha besokallnak a családi élettől, vagy úgy gondolják, hogy időnként feltétlen szabadságra van szükségük. Nagy újlaki magányomban ki is ötlöttem egy versikét, afféle villon-i balladát, mit mondjak, a szavak rakosgatása enyhítette azért az egyedüllétet. Anélkül, hogy túlmagyaráznám a fűzfapoétikus sorokat, annyit elárulhatok: arról szól, hogy a világon a legjobb dolog amolyan Trainspottingosan, még inkább Robbe-Grillet-sen bámulni, ahogy nő a fű. Pontosabban, hát, a gyerek.Több itt »

Csireg-morog a Mátrába'

2010-11-08T07:00:00.011+01:00

Ígérem, e poszt után egy időre felhagyok a kirándulásismertetőkkel, mert már nekem unalmas, hogy ilyen monotematikussá vált ez a blog, de ezt a Mátrabérc-túrát még ideposztolom, aztán jöhetnek a sütőtökös bejegyzések rogyásig. De oly nagy örömet okozott, hogy végre valami rendes, komolyan vehető, már-majdnem-igazi-túra-szerűre ráncigálhattam el az ifjú hommelette-et, hogy ezt az örömet meg kell osztanom.
Több itt »

36:15. Nyelvóra

2010-11-07T20:52:00.002+01:00

A szívemben esik az eső.

Pedig, esküszöm, még sosem olvastam neki Verlaine-t.
---

Én is tejszólással beszélek. Úgy beszélek, mint a tej.

A Spartacus ösvény

2010-11-04T07:00:00.270+01:00

Elnézést az apa-ygermek kapcsolatokban elmélyedni kívánó urbánusoktól, hogy lassan mindent elöntő áradatban sorjáznak itt a kirándulós bejegyzések. De hát oly szép ez az ősz (bizony, oly szép, hogy drága, nyárimádó lakótársam a minap ezzel döbbentett meg: "Arra jöttem rá, hogy az ősz sokkal gazdagabb évszak, mint a nyár." - Persze ezt én már régóta tudom.), és a kezdő apuka oly boldog, hogy gyermeke végre - legalábbis részben - önjáró, hogy egy ideig nem is lehet másra számítani itt, mint kirándulások és sütőtökös posztok monoton egymásutánjára. A legutóbbi, Dömör-kapus móka után elérkezett az idő, hogy a kezdő apuka elrángassa az ifjú hommelette-et a Visegrádi-hegység egyik klasszikus, viszonylag könnyű, ám annál látványosabb útvonalára. Ezúttal drága lakótársam is velünk tartott, úgyhogy hármasban kezdtük meg a magashegyi felkészítést, célunk ugyanis, a Spartacus ösvény pompás belépő a magashegyi jellegű utak világába.Több itt »

Üdv a klubban...

2010-11-01T07:00:00.001+01:00

...kedves ifjú hommelette!

Panasz

2010-10-29T07:00:00.022+02:00

Napok óta senyvedek már egy bejegyzéssel, ami a kezdőapukák sanyarú sorsáról tudósítana: az elvárásokról, az elvárásoknak való megfelelésről, meg hasonló, általában senkit sem érdeklő szentimentális nyavalygásokról. Aztán soha nem posztoltam, és nem is fogom, mert minden egyes sora csak önsajnálattal átitatott panaszáradat lenne. És egyszer csak szembe jött velem ez a rajz, az itt már megénekelt Napirajz blogról. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem elképesztően bejönnek Merényi Dániel szélsőséges humorú karikatúrái, és ez a bábozós tökéletesen beletalált az utóbbi hetek kezdőapukai hangulatába. "Mindennap van egy ötlet, szinte minden este emlékszem is rá" - na, ennél pontosabban senki sem fogalmazta meg a munka-család-gyerek-stressz-önmegvalósítás útvesztőjében tévelygő apák jelmondatát. És ráadásul - munkakörömből adódóan - minden éjjel azzal fekszem le, hogy "HOLNAP POPZENE". Telitalálat, ismeretlenül is kösz!

Zen-babaista példabeszédek 09., avagy apa és leánya a tökéletes szillogizmus* felé vezető úton

2010-10-21T07:00:00.002+02:00

Egy napon Bel-La mester és Ben-Ce mester visszatért a kolostorba a távoli Occidensen tett útjukról, melynek során találkoztak egy Arisztotelész nevű igen bölcs írástudóval. Ez az írástudó sok érdekes dolgot árult el nekik az emberi elméről. A hazatérés után Bel-La mester így szólt Ben-Ce mesterhez:

- Nézd csak, leettem magam.
- Igen, látom. Tudod, hogy csak a kisbabák szokták leenni magukat?
- Igen. Akkor én kisbaba vagyok.

*Szillogizmus: olyan formális következtetés, melyben két kijelentésből (premisszából) szükségszerűen következik egy, a két premissza egymásra vonatkoztatásából származó harmadik állítás (konklúzió).

További Zen-babaista példabeszédek emitt.

"Ott fenn, a Lajos-forrásnál..."

2010-10-19T07:00:00.005+02:00

Egy közel hároméves gyerekben az a jó, hogy a végtelenségig lehet vele kísérletezni, és ha elég viccesen csináljuk ezt, akkor még élvezi is. Legutóbbi kísérletünk tárgya az volt, hogy ha már a kirándulás megy, akkor megy-e a túrázás lényege: az időre kirándulás. Persze, amíg életkoránál fogva csak a Budai-hegységben abszolváltunk nevetséges távolságokat, ez nem merült fel problémaként: lényegében ötszáz méteres körzetben bárhol akad egy kósza buszmegálló, ahonnan viharos gyorsasággal haza lehet jutni. De aki csak egy percre is kitette a lábát autó nélkül Budapestről, az pontosan tudja, hogy a főváros és a vidék különbségét/ellentétét a legkevésbé sem a munkanélküliségi mutatókkal, az átlagfizetésekkel, a levegőszennyezettséggel vagy a súlyponti kórházak órában mért távolságával lehet leírni, hanem a tömegközlekedéssel. "Vidéken" egyszerűen lehetetlen közlekedni, ha véletlenül felénk kószál egy busz, akkor annak bizonyosan nincs csatlakozása a vonathoz, ha van csatlakozása, a vonat bizonyosan késik negyven percet és így tovább. Ne legyünk igazságtalanok, üdítő kivétel a MÁV elővárosi rendszerének néhány vonala, de hát a fővárostól rettenetes távolságra, húsz kilométerre fekvő, Isten háta mögötti Visegrádi-hegységben nem is érdemes ilyesmiről álmodni.Több itt »

Simit és Sztambul

2010-10-17T07:00:00.001+02:00

Valószínűleg minden kezdőapuka életében eljön az a pillanat, amikor óhatatlanul elkezdi számba venni, hogy mi is az, amit gyerekének feltétlenül meg akar mutatni a világból. Dolgok, amik nagy hatással voltak rá, amiket fontosnak tart, amik valamilyen módon személyiségének kitéphetetlen részét alkotják. Persze az okosabb apukák azon nyomban le is mondanak erről a nyomasztó mutogatási vágyról, hiszen pontosan tudják, hogy csak a csalódás érheti őket - ugyanis utóduk valószínűleg a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítja majd a számukra oly lényeges dolgok iránt. Mindazonáltal jól esik eljátszani a gondolattal: mi lenne, ha a gyerek, ne adj'Isten, véletlenül, mégis... Mutogatni neki szép nagy hegyeket, sercegő bakelitről Chet Bakert hallgatni együtt, na persze, a sok szentimentális közhely, ahogy azt a WGAW-tag Móricka elképzeli egy apa-gyerek egymásra találásról szóló hollywoodi melodráma forgatókönyvében... Tehát a józan észt félretéve esetemben az első dolog, amit mindenképp megmutatnék az ifjú hommelette-nek, Isztambul lenne. Mindez arról jutott eszebe, hogy a Wizzair végre beteljesíti a magyarság évezredes álmát, és december 17-étől elindítja a Budapest-Isztambul fapados járatot. Patetikus víziómban apa és gyermeke együtt üldögél a Galata híd forgatagában, és idült áhítatban simitet majszol az Aranyszarv-öböl sokkoló panorámájában, amit a Süleymaniye káprázatos sziluettje zár le. Persze mindez jelen pillanatban megvalósíthatatlan, de a járatindulás örömére a kezdő apuka nagy nekibuzdulásában összeütött egy simitet.Több itt »

Devecser

2010-10-12T07:00:00.012+02:00

Minden további értesítés helyett, egy ismerősöm leírása arról, hogy mi a helyzet Devecseren:Több itt »

Az hommelette és az illatok

2010-10-10T07:00:00.004+02:00

Bár az lakótársi körökben köztudott, hogy kisgyerekek nevelésében nem léteznek sémák, ugyanis egy gyerek fejlődése a lehető legképlékenyebb és legdinamikusabb valami, azért az ifjú hommelette evolúciós kacskaringói állandóan meglepnek minket. Leginkább Zénón paradoxonjára, Akhilleusz és a teknős példájára emlékezetet az a kétségbeesett versenyfutás, amelyben az örökké lemaradó szülők kétségbeesve próbálják utolérni viharos tempóban változó gyermeküket - azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt a "valóság" nem írja felül a példázatot: a szülők tényleg nem érik utol sohasem a gyereket. Fejvesztve rohanunk utána, igyekszünk megérteni, de mire felfognánk, hogy egy stádiumban mi is zajlik le benne, már rég máshol tart. Az elmúlt pár hétben például az ifjú hommelette teljesen rákattant a szagokra.Több itt »

Bulvár

2010-10-06T07:00:00.001+02:00

Nos, úgy döntöttem, hogy a lehető legkevesebb energiabefektetéssel a lehető legtöbb kommentet generálom e blogon. Ezt hívják ugyebár bulvárnak. Egyszóval: örülünk, vagy nem örülünk?

35:11. Nyelvóra

2010-10-03T21:52:00.000+02:00

Én nem tudom, mi ütött az ifjú hommelette-be, de a mai nap a szójátékoké volt.

- A turistaházban túrni fogunk.
És vigyorog.
---

- A dobókockával dobolunk.
És vigyorog.
---

- Az autók záródnak, kérjük vigyázzanak!
És vigyorog.
---
De a korona ez volt:

- Ugati pályaudvar. Vau, vau, vau!

Na, ez már a kényes ízlésű apukának is annyira tetszett, hogy a Klinikákig fetrengtünk a röhögéstől, a szavazásból hazatérő utazóközönség rosszalló pillantásaitól kísérve.

Búcsú Borisztól

2010-10-01T07:00:00.076+02:00

Nem említettem még, de egy hónapja új taggal gyarapodott lakótársi közösségünk. Nem, nem az ifjú hommelette-nek szerveztünk testvérkét, hanem egy különös lény érkezett. Az illető egy - nagyvárosi utcákon cruisingoló BMW X5-ösöket megszégyenítő dukkózású acélszürke színben pompázó - kosorrú törpenyúl, becsületes polgári nevén: Borisz.Több itt »

Vendégposzt: Bölcsődemóka, ahogy az anya látja

2010-09-28T07:00:00.048+02:00

A legutóbbi bölcsődemókás posztban beígértem drága lakótársam anyai szempontú beszoktatós vendégposztját. Lakótársam aztán sértetten a szememre hányta, hogy ő ezt már rég megírta, amire szégyenszemre én nem emélkeztem, pedig, mint kiderült, ő sem emlékezett rá. (Egy kis előzetes magyarázat: "Pipi" természetesen az ifjú hommelette anyai beceneve, az pedig, hogy a gyerek nem sírt, érdekes memória-disszonancia kettőnk között. Én határozottan emlékszem, hogy jópárszor volt sírás-rívás, de valószínűleg ezek már a szigorúan vett beszoktatás után történtek.) Íme tehát a drága lakótárs retrospektív beszámolója az első bölcsődei hétről (arról pedig, hogy őt magát hogyan érintette az elszakadás, egy másik vendégposztban, itt ír):Több itt »

Kolbász & szőlő

2010-09-27T07:00:00.008+02:00

Persze, tudom, legutóbb tortillacsipszet ígértem, de a hétvégén beesett ez a klasszikus quick & dirty ebéd, ami olyan jól sikerült, hogy gyorsan közkinccsé teszem. Elvégre a tortilla szezonfüggetlen kaja, ellentétben az itt vázolt, kifejezetten őszi, szüreti egytálétellel. Kolbász & szőlő, szép talján kifejezéssel salsiccia all'uva, a gyors elkészítés/nagyszerű ízhatás kombináció világbajnoka.Több itt »

Bölcsődemóka 6.

2010-09-26T07:00:00.275+02:00

Kevesen tudják, vagy ha sokan tudják, akkor kevesen mondják, de bölcsődébe nem azért adunk gyereket, hogy valahol vigyázzanak rá, mi pedig visszatérhessünk a munkaerőpiacra. Ó, nem. Bölcsődébe azért adunk gyereket, hogy végre szembesülhessünk a ténnyel: nem pusztán kvantumfizikusok kiváltsága állati bonyolult probléma-komlexumokkal foglalkozni. Mert ez az egész bölcsődésdi legalább olyan sokrétű és szerteágazó kérdéseket vet fel, mint mondjuk a gravitációs szingularitás. Menjen-e egyáltalán? Ha igen, hova menjen? Milyen hatással lesz rá? Milyen hatással lesz a szüleire? Mi van, ha már az első nap sűrűn bazmegezve jön haza, mert per definitonem gonosz és rosszul nevelt csoporttársaitól eltanulja? És mind közül a legfontosabb: hogyan szokatassuk be? Nos, ez utóbbiról szól ez a röpke bejegyzés.Több itt »

Zen-babaista példabeszédek 08.

2010-09-23T07:00:00.045+02:00

Mint korábban futólag említettem, drága lakótársam finoman terelgetni kezdte gyermekünket a buddhizmus szép hagyományai felé. A hétvége a kezdő apukát is megihlette, ezért folytatódik a buddhizmus és gyereknevelés mély összefüggéseit boncolgató sorozat: ha a szerzetesek kezdő apukák lettek volna, persze a gelukpa lámaista irány helyett a hozzám jóval közelebb álló zen/csan stílben.Több itt »

Kevélyen

2010-09-20T07:00:00.005+02:00

Végre, végre, végre itt az ősz! A idei nyár minősíthetetlenül kiviselkedte magát, jóformán nem hozott mást, mint lábon elrothadt bazsalikomot, spájzban elszaporodott molylepkéket, minden eddiginél több és agresszívebb kullancsot, és jó eséllyel az évszázad legrosszabb évjáratát. Na de mindjárt itt a napéjegyenlőség, kezdődhet végre a kirándulóidény. (Igen, az idény most kezdődik, mert az is őrült, aki a nyári napforduló és az őszi napéjegyenlőség között magyarországi középhegységben kísérti a Lyme-kórral kombinált agyhártyagyulladás istenét.) Az örömteli pillanatot az ifjú hommelette és kezdő édesapja egy szép, klasszikus túrával ünnepelte: a Budapest-környéki hegyek vitathatatlanul legszebbje, a Nagy-Kevély ellen intézett csúcstámadást.Több itt »

34:26. Nyelvóra

2010-09-18T16:11:00.000+02:00

Buddhista vagyok mert tudok felmászni. Én vagyok a kőbánya buddhistája.

---
- Hol van a mama?
- A mama a dalai lámát hallgatja.
- Igen, tudom, ki a dalai láma. Szemüveges bácsi, aki mindig vicceseket mesél.

Hm, úgy látszik, drága lakótársam nekikezdett a ifjú hommelette ideológiai orientációjának. Orient, értitek, micsoda szofisztikált szójáték!

34:25. Nyelvóra

2010-09-17T15:46:00.002+02:00

Mit is akartam? Ja igen, pisilni.

34:22. Nyelvóra

2010-09-14T22:50:00.008+02:00

Hogy kell kisbabát csinálni? Vagy termeszteni?

---
Reggeli porridge-falás közben:
- Nekem is van egy nyulam, amit úgy hívnak, hogy poridzs.

Igen, tényleg van egy nyula, egy ideiglenesen nálunk állomosozó törpe kosorrú, akit úgy hívnak, hogy Borisz. Aztán az ifjú hommelette tenyérbemászó képpel vigyorog, és rém büszke nagyszerű szójátékára.

34:21. Nyelvóra

2010-09-13T23:55:00.018+02:00

Elbúcsúzik a nagyszüleitől:
- Köszönöm, hogy vendégül láttatok.

Mintha csak a királynő teadélutánjáról távozna.

---
Még nincs is sötét. Mert a sötét figyelt, és vigyázott, hogy ne ijedjek meg.

Ez az a korszak, amikor egyszerre fél a sötéttől, és anticipálja, hogy félni fog a sötéttől. És persze elérkezett a megszemélyesítésesdi ideje is.

---
Hajat mos az anyjával:
- Kész vagyunk már?
- Még nem. Tudod, ez egy kicsit lassan megy...
- Mint a Margit híd. Mert az is lassan megy.

Mármint a Margit híd felújítása, amiről felelőtlenül megígértük, hogy harmadik születésnapjára befejezik. És bár az utóbbi időben reggelenként, bölcsődébe menet próbálom szembesíteni a rideg valósággal, azaz azzal, hogy a jeles évfordulóra egyáltalán nem lesz kész, ezt egyelőre nehezen emészti. Persze én vagyok a hülye, minek ígérgetek önkormányzati nagyberuházásokról.

Tortillaláz 01.

2010-09-13T07:00:00.055+02:00

Bevallom, annyira nyugtalanított legutóbbi fiaskóm, a csilis Sacher (ami többeknek ízlett, de, mint azt jól tudjuk, Mexikó és Ausztria legalábbis a szomorú emlékű Miksa császár óta kibékíthetetlen ellentétben áll egymással), hogy kétségbeesésemben analízisbe feküdtem. Ott aztán kiderült, hogy mi lehetett az ok: na nem fortyogó tudattalanom legsötétebb bugyrai, hanem az, hogy a kezdő apuka - így aztán kénytelen-kelletlen az egész család - hetek óta a mexikói konyha bűvöletében ég. Egészen pontosan a mexikói konyha egy egészen speciális szegmensének bűvöletében. Tortilla!Több itt »

Szolgálati közlemény

2010-09-12T15:34:00.000+02:00

A hétvégén erősen megbombáztam azokat, akik, RSS-en vagy valami hasonló aggregátoron keresztük követik e blogot. Ugyanis visszamenőleg feltettem vagy nyolcvan posztot, amik tartalmát a Nagy Szent Főkönyvből másoltam ki - ebben gyűjtögetjük az ifjú hommelette izgalmas nyelvi leleményeit. Megnyugtatok mindenkit, ez volt az utolsó ilyen akció, többet nem lesz tömeges posztdömping. Elnézést kérek a csúnya floodért. Akik nem RSS-eznek, azok a nyelvóra tagre kattintva kaphatnak egy ízléses gyűjtést.

34:14. Nyelvóra

2010-09-08T08:11:00.012+02:00

Reggeli öltözködés közben versikével ütjük el az időt:

- Egy?
- Megérett a meggy!
- Kettő?
[Néhány másodperc gondolkodás után:]
- Dörög a felhő.

Ezt csak azért írom le, mert ez volt az első alkalom, hogy rímet improvizált. Majd még erről írok többet is, mert elég érdekes feltárni az ifjú hommelette - meg persze bármely hasonló korú gyerek - gondolkodásmódját.

34:13. Nyelvóra

2010-09-07T23:03:00.004+02:00

- Na idefigyelj, Bella baba...
- Nem vagyok baba. Bella vagyok.

Ó igen, a gyermeki öntudat!

Kepes György gyerekszobája

2010-09-05T07:00:00.292+02:00

Na, ez is tipikusan olyan bejegyzés, amit már régóta tervezgetek, de sosem volt érkezésem rendesen megírni. Pedig egy időben feltett szándékom volt, hogy sok okos és ügyes embert mutatok majd be, akik életük egy pontján szembesültek azzal a problémával, hogy mit jelent gyerekeknek és gyerekekhez beszélni, nekik alkotni. A szép tervből csak egyetlen rövidke bejegyzés valósult meg, a kitűnő Gyerekszoba-blogon olvasható, a többit elsodorta a cseperedő hommelette meg az ezernyi mellékkörülmény. Na de éppen mostanában nyílt a Ludwig Múzeumban egy kiállítás, ami komoly aktualitást ad az alábbi soroknak, úgyhogy nem halogathattam tovább a dolgot. A XX. század egyik legnagyobb - természetesen idegenbe szakadt - magyar művészéről és művészetteoretikusáról, Kepes Györgyről és az ő gyerekszobájáról lesz szó.Több itt »

34:09. Nyelvóra

2010-09-03T02:03:00.001+02:00

Reggeli közben hármasban mókázunk, nagy a vidámság. Egyszer csak:
- Jók vagyunk hárman!

---
- Ízlik a szederszörp, Bella?
Egészen belehajol az arcomba, és látványos, tettetett felháborodással:
- HÁT HOGYNE ízlene?!

Ez az egész csak azért érdekes, mert most először tapasztaltam, hogy ilyen szélsőséges formában eljátszik egy érzelmet, ami nyilvánvalóan nincs jelen, ráadásul ilyen tökéletesen alkalmazza ezt az egyébként elég bonyolult nyelvi fordulatot.

---
Semmiségekről beszélgetünk vacsora közben. Néhány falatnyi hallgatás után egyszer csak, minden átmenet és felvezetés nélkül:
- Papa, mi az a "jeges rémület"?

Nagyjából elmagyaráztam neki, de hosszas faggatózásomra sem volt hajlandó elárulni, hogy honnan a fenéből jutott ez eszébe.

Boldog névnapot, Erika!

2010-08-31T23:25:00.000+02:00

Persze megint Sacher, ezúttal rondább, mint valaha, viszont ehetetlen is. Sikerült egy hamisítatlan tex-mex verziót sütnöm, ugyanis csak a máz rákenésekor derült ki, hogy amiből készült, a spájzban lappangó, felségjelzés nélküli csokoládé - csilis ízesítésű. Lakótársam szerint pikáns, a gyerek sírógörcsöt kapott.

Nemzeti Tanévnyitó

2010-08-30T07:00:00.025+02:00

Isten és kedves olvasóim látják a lelkét, a kezdő apuka erején felül igyekszik távol tartani magát a politikától ebben a blogban. Nem azért, mintha nem érdekelne a közélet, vagy manapság mélyen elharapózott, divatos cinimussal azt gondolnám, hogy úgyis mindegy, csak a zsebüket tömik. Nem, egyáltalán nem gondolom, hogy egykutya, de egy ilyen félig személyes, félig konyhafilozofálgató gyerekblog posztjaiban nincs helye politika állásfoglalásnak. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az eddigi kétszázvalahány bejegyzésben hányszor esett szó politikáról vagy politikusokról (talán csak ebben a posztban, de itt is egy szakpolitikai kérdés kapcsán) - jellemző módon a leghosszabban Sarah Palinről írtam, de róla is elsősorban a férje ürügyén. Nem is igen szeretnék változtatni ezen az alapálláson, omlettkénk blogját nem mocskoljuk politikával, de ami itt a hétvégén "Nemzeti Tanévnyitó" ürügyén történt, az mélységesen megdöbbentett. És most csak azért írok róla, mert a lassan, de biztosan cseperedő ifjú hommelette révén hamarosan (Szentséges Szűzanyám, ha minden jól megy, még ebben a kormányzati ciklusban!) szembesülünk majd a közoktatás drámai helyzetével és irányítóinak, hm..., meglehetősen sajátos világlátásával. Szóval most politizálni fogok, meglehetősen elkeseredetten és indulatosan, aki nem bírja az ilyesmit, ne is lapozzon.
Több itt »

Színes Város

2010-08-26T07:00:00.023+02:00

A kisgyerekes budapestieknek valószínűleg nem kell különösebben ecsetelnem, hogy csodás metropoliszunk milyen esztétikai és életviteli nyomás alatt tartja lakóit. Nem szeretnék most itt demszkyzni meg bojárivánandrásozni, de az biztos, hogy ez az elképesztő adottságokkal rendelkező város arculati és élhetőségi téren messze elmarad a benne rejlő lehetőségektől. És ennek nem is elsősorban a város- és kerületvezetés letaglózó vizuális igénytelensége és műveletlensége a felelős, nem is a pénzhiány, nem is a megdöbbentő fantáziátlanság, ó nem. Leginkább az ún. "civil kezdeményezések" hiánya az, ami egyre inkább egyfajta madáchi falanszter felé tolja el a városképet.Több itt »

Az első mozielőadás

2010-08-23T07:00:00.028+02:00

(E poszt nagy része már közel két hónapja kész van, de sosem volt érkezésem befejezni. Most, hogy a Bogyó és Babóca-sorozatot moziban is bemutatták, talán van némi aktualitása a dolognak.)

Tartozom egy vallomással: az ifjú hommelette szülei mindketten elkötelezett mozibuzik. Sajnos erre nem létezik megfelelően emelkedett és jelenséget a maga nagyszerűségében leíró magyar szó, talán a francia cinéphile kifejezés írja le a legszebben a dolgot. Nem egyszerűen a filmeket szeretjük: akkor egy VHS/DVD/Blueray-lejátszóval, meg egy házimozi-rendszerrel le is tudhatnánk a dolgot. De sajnos nem erről van szó: mi a mozit imádjuk, legyen az süppedő kagylóüléses, agyonhűtött multiplex, irdatlan gyöngyvászonnal, vagy összeszotyizott falusi kisbüdös, recsegő széksorokkal, fehérre meszelt, pókhálós fallal. Tulajdonképpen - persze azért bizonyos határok között - mindegy is, hogy mi megy: nekünk a mozielőadás szakrális élménye kell, az ezerszer játszott celluloid óriásira nagyított karcolásai, a látóteret betöltő látvány, a film anyagszerűsége, amit csak a moziban kaphatunk meg. Valahogy úgy, ahogy vallásos áhítatot át lehet élni egy apró, hálószobai házioltár előtt is, de az igazi transzcendencia azért mégiscsak egy böszme nagy gótikus bazilika főhajójában csapja meg az embert.Több itt »

33:20. Nyelvóra

2010-08-12T20:17:00.001+02:00

Te ne egyél semmit az enyémből, mert én mindent megeszek. Én vagyok a nagy harapós. Ilyen fogaim vannak, ni! [Mutatja.]

33:15. Nyelvóra

2010-08-07T23:41:00.000+02:00

A dackorszak dialektikája:
- Papa, én nagyon szeretlek. Akkor is, ha mérges vagy.
- Bella, én is nagyon szeretlek. Akkor is, ha mérges vagyok.

33:14. Nyelvóra

2010-08-06T21:15:00.001+02:00

Én kitaláltam, hogyha majd nagy leszek, akkor mindent ki fogok próbálni. Például az oroszlánbukfencet is.

Na, ez is tipikus kollapszus, ahogy a tigrisbukfencbe bezavar a "nagymacska" ideája.

---
Képzeld el, egyszer mentem-mentem, és szembe jött velem egy ló. És ráültem. És tudod, hogy hívták, aki húzta a lovat? Szent János!

???

---
A karomból leteszem a földre:
- Aki most letett, azt szeretem a legjobban.
- Igen? És ki az?
- Hát az az én Bencepapám!

33:13. Nyelvóra

2010-08-05T22:41:00.001+02:00

Papa, olyan csinos vagy, mint egy bohóc!

A félreértések elkerülése végett: ezt tényleg bóknak szánta.

33:12. Nyelvóra

2010-08-04T23:47:00.001+02:00

A papa a szakács, mert mindig ő főz.

Ezt nem azért posztoltam, mert olyan érdekes nyelvtani lelemény, hanem hogy lássátok, milyen állhatatos és odaadó apa, nagyszerű lakótárs vagyok.

33:06. Nyelvóra

2010-07-28T23:58:00.001+02:00

- Papa, én nagyon szeretlek!
Harminc másodperccel később:
- Te gonosz vagy!
- De hát most mondtad, hogy nagyon szeretsz!
- Te vagy a nagyon szeretős gonosz!

Krumplinyomda-szafari

2010-07-02T07:00:00.000+02:00

Áldozatos szülei igyekeznek minden földi jót megadni az ifjú hommelette-nek. Júliusban például édesapja egyhónapos afrikai szafarira viszi a drága gyermeket, mert hát ugye pénz nem számít, ha a mi kis omlettünk szórakoztatásáról van szó. Nekivág tehát a két nagy vadász, és mindennap elejt egy egzotikus állatot. Íme, az első trófea: az orrszarvú.

32:08. Nyelvóra

2010-07-01T23:17:00.002+02:00

"Szép álmokat, papa, én egész éjjel szeretlek!"

Na, ez az, amitől a kérges szívű kezdőapa szeméből potyogni kezdenek a könnyek.

Beszélgetés apák napján

2010-06-20T22:44:00.000+02:00

- Én nagyon szeretlek, papa!
- Ó, én is nagyon szeretlek, Bella.
- Belenézek furcsán a szemedbe.

31:27. Nyelvóra

2010-06-19T21:37:00.000+02:00

Hazafelé menet az égre mutat:
- Ott a Hold! Eljött velünk barátunk, a Hold!

Miért érdemes gyereket vállalni?

2010-06-10T07:00:00.006+02:00

Többek között azért, mert az ember annyi év után, megfáradva, a napok mókuskerekétől megtörve, ősz hajszálait számolva, derékfájással küszködve, megöregedve, begyepesedve, megkeseredve, szigorú monogámiában, adósságcsapdában kapálózva, mizantrópiától sújtva, teljesen elbutulva végre megint azt érezheti, hogy a nők önfeledten kacagnak a viccein, és ismét abba az illúzióba ringathatja magát, hogy ellenállhatatlanul humoros:

31:17. Nyelvóra

2010-06-09T22:31:00.007+02:00

- Képzeld Bella, tudod, hol voltam ma?
- Hol?
- A futópályán. És tudod, mit csináltam?
- Mit?
- Futottam.
- A labdáért?

---
- Bella, ki segítsen megmosni a fogad? A papa?
- Nem!
- Akkor a mama?
- Nem!
- Akkor mi legyen?
- Semmi.

31:14. Nyelvóra

2010-06-06T21:26:00.003+02:00

Az antropológia kezdetei:

- Te ember vagy, mama?
- Igen.
- Én is ember vagyok, ugye?
- Igen.
- Akkor mindketten emberek vagyunk. Sőt, hárman!
- Ki még?
- Hát a papa!

Bölcsődemóka 5.

2010-06-05T07:00:00.004+02:00

Régóta tartozom már ezzel a poszttal (és majdani folytatásaival). A Nagy Lakótársi Bölcsődüsszeia (melynek korábbi énekei itt, itt, itt és itt olvashatók) méltán meríti ki az eposz összes lényeges ismérvét, a nagyepikai szerkezettől a rendkívüli hősök szerepeltetésén át a közösség egészére kiható, nagy jelentőségű események ábrázolásáig. "Férfiúról szólj hát, Múzsa", ki Társával sokfelé bolyongott, míg Gyermekét be nem csapta a zaciba, amit a Sztrabón által is megénekelt boiok földjén mindközönségesen úgy neveznek, hogy bölcsőde.Több itt »

"Valami halk rettenet"

2010-05-31T07:00:00.009+02:00

Tulajdonképpen szinte ma volt, hogy az ezen a linken található bejegyzés megszületett. Szomorú aktualitását Békés Pál halála adja.Több itt »

Három nemzedék

2010-05-28T07:00:00.006+02:00

Valahogy úgy alakult, hogy a kezdő apuka akárhányszor próbált újra és újra nekifutni az hommelette-i kalandok folytatásának, mindig beütött a ménkű, magukkal sodorták az események. És mire észbe kapott, azt kellett látnia, hogy megint két hónappal odébb van, megint csak kusza jegyzetek szétszórt halmai sorakoznak előtte, és mire ismét nekigyürkőzött, jött az újabb ménkű. De aztán az utolsó ménkűk egyike akkora volt, hogy az komoly önvizsgálatra késztette. Mert bizony, villanásnyi vendégszereplésünk e nyomorult sártekén fontos és kevésbé fontos dolgokból áll össze - és nem csupán az előbbiekből van egyre kevesebb, illetve az utóbbiakból egyre több, de ezeket egyre könnyebb megkülönböztetni egymástól. Kissé nehézkes és megbocsáthatatlanul szentimentális bejegyzéssel élesztem fel tetszhalálából e blogot (ami, elárulhatom, a fontos dolgok közé soroltatott), aki nem bírja az ilyesmit, várjon néhány napot valami viccesebbre.Több itt »