2008. március 16., vasárnap

Mennyei medvehagyma


A tavasz megérkeztét két dolog jelzi csalhatatlanul és betonbiztosan minden évben: Márta István remegő hangon ismételten bejelenti, hogy idén is elmarad a Művészetek Völgye (ettől persze nem kell félnünk, egy kulturális kormányzat sem engedheti meg magának, hogy ne tartsa életben a budapesti liberális értelmiség évenkénti párnapos afférját a folklórral), illetve a ritkásabb bükkösök aljnövényzetében megjelennek az első csodás medvehagyma-kolóniák. Mivel a medvehagyma bármely táplákozási rendszer, fogyó- vagy hízókúra, konyhakultúra alapeleme (vagy legalábbis az kellene, hogy legyen), ezért a tegnapi nagyszerű ünnepet a nagyonhülyékkel ellentétben az egyetlen értelmes és méltó dologgal töltöttük: medvehagymát tartósítottunk.


Sajnos ezen a gyönyörű tavaszon az ifjú hommelette jelenléte nem nagyon tette lehetővé, hogy célba vegyük a Mecsek vagy a Gerecse jól bejáratott lelőhelyeit, ismerős sem jelentkezett szekérderéknyi medvehagymával, ezért szégyenszemre vásárolnunk kellett. Öröm az ürömben, hogy így legalább megúsztuk a válogatás-földlesikálás nehéz, fárasztó és egyhangú tevékenységét, és azonnal a lényegre térhettünk:



Lám-lám, ilyen gyönyörű csokor, és ez még csak az első lépés a még gyönyörűbb dolgok felé. De előbb egy kis medvehagyma-elmélet!

A medvehagyma név, bármilyen hülyén is hangzik, a latin rendszertani elnevezés (Allium ursinum) tükörfordítása, még a nagy Linné sorolta be személyesen. E besorolásból a mai napig van egy kis vita, a Hagymafélék és a Liliomfélék hívei véres és gyilkos harcot vívnak azért, hogy ki tekintheti magáénak e nemes növényt (az ide tartozó összes egyéb nemes növénnyel együtt). Bár a medvehagyma ható- és ízanyaga (az alliin) azonos a fokhagymáéval, nem a hagymát, hanem a levelet applikáljuk az ételbe, vendégeink és családtagjaink legnagyobb gasztronómiai épülésére. És mivel nem csupán finom, hanem elképesztően egészséges (emésztést segít, vérnyomást csökkent, belet fertőtlenít, antibiotikus hatása van, meg még ezernyi hasonló csuda), ezért aztán minden rendes terhes- és kismamakonyhának kulcsfontosságú alapanyaga kell hogy legyen.

Lakótársi közösségünk sokféleképp használja a medvehagymát, pirított alaptól péppé őrölt hamis pestóig, de a leginkább klasszikus felhasználása az alábbi recept: a medvehagymás olivaolaj. A drága ursinum ugyanis sajnálatos módon eléggé idényjellegű, pár hétig lehet csak hozzájutni, szárítva meg, a fűszernövények nagy többségéhez hasonlóan, siralmas. Úgyhogy marad a fagyasztás, vagy...



...vagy az, hogy a csokornyi medvehagymát girbegurba laskákra vágjuk, aztán rárontunk a fűszeraprítóval. A végcél a minél finomabb, egyenletes nano-medvehagyma-részecskék halma.



Brutális mennyiségű durva tengeri sóval vegyítjük...



...és aztán valami finom, magától értetődően extra szűz olivaolajba fullasztjuk.



A végső stádium valami ilyesmi:



Az arányokat annak megfelelően érdemes meghatározni, hogy mit akarunk kezdeni a végtermékkel. Lakótársi konyhánk elsősorban főzésre, salátaízesítésre, illetve villámgyors pasta pronto-mártásként hasznosítja, úgyhogy nálunk 1:2 a medvehagyma-olaj arány. Az apró levélkék némiképp opálossá teszik az olajat, de ez ne riasszon vissza senkit. A medvehagymás olivaolaj hónapokig tökéletes alapja lesz bármilyen zsiradákot igénylő ételünknek, illetve bármilyen sajátánknak. Pikáns, könnyed, laza és szexi: drága lakótársam a megmondhatója, hogy sok mindent lehet nélkülözni egy kisgyermekes háztartásban, de ezt nem.