Apuka verset mond

Az én drága lakótársam fogta az ifjú hommelette-et, és elhúzott vele egy hétre szülővárosába, hogy szegény anyai nagyanyja is lássa néha azt a gyereket, a kezdő apuka pedig fontos tapasztalattal lett gazdagabb. Üres lakásba kurva szar hazajönni - ezt tudom üzenni (magamat is beleértve) azoknak, akik néha besokallnak a családi élettől, vagy úgy gondolják, hogy időnként feltétlen szabadságra van szükségük. Nagy újlaki magányomban ki is ötlöttem egy versikét, afféle villon-i balladát, mit mondjak, a szavak rakosgatása enyhítette azért az egyedüllétet. Anélkül, hogy túlmagyaráznám a fűzfapoétikus sorokat, annyit elárulhatok: arról szól, hogy a világon a legjobb dolog amolyan Trainspottingosan, még inkább Robbe-Grillet-sen bámulni, ahogy nő a fű. Pontosabban, hát, a gyerek.

Csireg-morog a Mátrába'

Ígérem, e poszt után egy időre felhagyok a kirándulásismertetőkkel, mert már nekem unalmas, hogy ilyen monotematikussá vált ez a blog, de ezt a Mátrabérc-túrát még ideposztolom, aztán jöhetnek a sütőtökös bejegyzések rogyásig. De oly nagy örömet okozott, hogy végre valami rendes, komolyan vehető, már-majdnem-igazi-túra-szerűre ráncigálhattam el az ifjú hommelette-et, hogy ezt az örömet meg kell osztanom.

36:15. Nyelvóra

A szívemben esik az eső.

Pedig, esküszöm, még sosem olvastam neki Verlaine-t.
---

Én is tejszólással beszélek. Úgy beszélek, mint a tej.