2008. augusztus 14., csütörtök

Zen-babaista példabeszédek 02.

Ben-Ce mester újabb kalandjai a gyermeknevelés rögös útján. Hogyan leckézetette meg a mester Uj-lak tartomány legerősebb emberét? Válasz belül.

Ben-Ce mestert egy napon felkereste a tartomány legerősebb embere. Hangja ércesen zengett a kolostor udvarán:
- Vezess végig a megigazuláshoz vezető úton.
Ben-Ce hunyorogva méregette.
- De megvan benned az ehhez szükséges erő?
- Még kérded, mester? - tornyosult föléje a tartomány legerősebb embere. - Az erőmben még senki sem kételkedett.
Ben-Ce elővette apró mesterét, Bel-Lát.
- Fogd! - parancsolta a tartomány legerősebb emberének.
- Nem merem, mester, félek, hogy elejtem.
- Nincs benned semmi erő - mondta Ben-Ce, és magasba emelve apró mesterét, Bel-Lát, cinkosan ránevetett.

További Zen-babaista példabeszédek emitt.

2008. augusztus 12., kedd

Vendégposzt: a körömvágás

Az én drága lakótársam nem csak odaadó és nagyszerű anya, lassan professzionálissá váló sorozatjunkie, de mint azt az alábbiak is bizonyítják, szakképzett körömvágó és nem utolsósorban remek stiliszta. Úgyhogy jöjjön eme túlzottan is apaközpontú blog első vendégposztja, a kezdő anyuka beszámolója a körömvágás nehéz mesterségéről.

A köldökcsonk-tisztítás után talán a legnagyobb para a körömvágás. Legalábbis a kezdő szülő ennél a két kötelező és különösen fontos gyermekápolási feladatnál érzi azt, hogy ha nem hiperóvatos és körültekintő eléggé, akkor valami visszafordíthatatlan sérülést fog okozni egy szem kicsi gyermekének. Borzasztóan hálás voltam az édesanyámnak, aki fogta és levágta a már csak egyetlen, hajszálvékony bőrcafaton lógó és borzasztóan büdösödő kölcsöksebet (csak semmi sziszegés, ő nővér, szakszerűen, fertőtlenített bigyókkal dolgozott). Így csak a körömvágás maradt meg nagy mumusnak (bár mostanában a pelenkázás is életveszélyes, hol majd leugrik a pelenkázóról a nagy felfedezésben, hol meg tiltakozásképp addig csavarja magát a lányka, amíg saját magának okoz fájdalmat...)

Szóval körömvágás: drága védőnőnk tanácsára 3 hetes koráig egyáltalán nem vágtuk, nem is volt rá szükség, mert mindig letört. A lábán meg vagy két hónapos koráig nem kellett egyáltalán ugyanemiatt (van ilyen szó???). Szóval eljött a 3. hét vége, és mivel apuka kategorikusan kijelentette, hogy soha nem fogja levágni a csemete körmét, mert nem meri, ezért kénytelen voltam és vagyok ezt az azóta is parás műveletet végrehajtani.

A rítus egyszerű és relatíve gyors (de majd a gyakorlott körömvágók eldöntik persze): szoptatás közben, a 10. korty környékén, amikor már félkómában van, elkapom az egyik kezét és jó esetben fél perc alatt meg is van a vágás. Ami nálunk genetikailag kódolt nehezítés, az az, hogy Bella mindkét szülőjőnek kerek a körme, amit egyáltalán nem olyan könnyű vágni, mint a karcsú hosszúkásat, egy nyisszantással. Legalább 2 vágás minden köröm, ha nem több, és a végén van egy kis utánigazítás is, ha éppen hagyja.

Valahogy minden héten vagy egy olyan nap, amikor arra ébredünk ,hogy helyes kis lánykánk megint scarface lett és mindig egy észrevehetetlen, nyavalyás, éles körömszél az ok. Persze ez mindig az a nap, amikor védőnő jön, netán találkozunk valakivel, aki még nem látta őkelmét. A lábkörmökkel meg az a helyzet, hogy amikor véletlenül sikerül elkapni és a közelben van az olló, akkor gyorsan lecsapok. Mintha ott még mindig letöredezne magától vagy mi. Lehet, hogy apuka suttyomban mégis próbálkozik?

Mindent összevéve egyáltalán nem könnyű és nem is szórakoztató, viszont félelmetes és nehéz. Várjuk a tippeket, hogyan lehet ebből is valami mókát csapni.

2008. augusztus 10., vasárnap

Játszótérteszt: Zsigmond tér

Mint arról egy korábbi poszt végén tettem egy elejtett megjegyzést, az ifjú hommelette lassan játszótér-éretté nyilváníttatik. Bár zsenge koránál fogva a maradék nyár és tropikusnak ígérkező koraősz még csak bájos hintázásokat és szülői ölben való szöttyögést nyújthat számára, jövő tavasszal már valószínűleg Pallasz Athénéként, teljes fegyverzetben szökken majd a játszótéri rekortánra. Hogy lakótársi közösségünket ne érje meglepetés, a kezdő apuka szívós és szisztematikus munkával igyekszik felmérni a környékbeli és nem környékbeli játszótereket. Egy napfényes reggelen az egyik legkézenfekvőbbre, a nevezetes Zsigmond téri játszótérre esett a kezdő apuka választása, hogy az ott ücsörgő anyák legnagyobb riadalmára gyanús küllemű, egzaltált pedofilként ténferegjen gyermekeik körül egy nagyfelbontású fényképezőgéppel, miközben megpróbálja lefekteti egy új tudományág, a playground analysis theory alapjait.

E késői órán nem mélyedek bele a PAT elméleti kifejtésébe, majd inkább egy másik alkalommal, de nem kell aggódnia a játszóterek szigorúan tudományos, érzelemmentes leírására kiéhezett olvasótábornak; ahogy a gyermekkel tett kirándulások esetében, úgy a játszótereknél is nagyszabású rendszert sikerült kidolgozni. Lássuk tehát, hogyan is fest a Zsigmond téri játszótér!

Környezet, megközelítés: az első elemzendő tulajdonság rögvest rávilágít a szóban forgó objektum súlyos hátulütőjére. A játszótér ugyanis tök reménytelen helyen van, mint az az alábbi térképről - némi zoomolás után - azonnal leolvasható.


Nagyobb térképre váltás

A terület ugyanis kegyetlenül be van szorítva Közép-Buda legforgalmasabb, észak-déli tengelyének oldalába, az Árpád fejedelem útja-Lajos utca sávba. Három buszjárat, irdatlan teherforgalom, a Frankel Leó utcán zörgő villamos: a játszótér három oldalról nagyforgalmú utakkal van körülvéve, csak délről élvez némi védettséget. Ebből következően a zaj fülsiketítő, a légszennyezettségen csak kevéssé javítanak a Rózsadomb keleti lankái és a Duna szélcsatornája. Ráadásként nyugatról a környék egyik legveszélyesebb zebrája vezet hozzá. Egy járdasziget nélküli villamosmegálló előtt, négy utca kiszámíthatatlan kereszteződésében fekszik, sportszerű nehezítésként pedig igényesen parkoló proletárok gondoskodnak az életveszélyről.



Érdemes megfigyelni a járdán állomásozó két gépkocsi és a hirdetőoszlop igényes ensemble-ját, illetve azt, ahogy a második sor zippzár-elven parkoló autói teljességgel lehetetlenné teszik az átkelést. A helyzet brutalitásán még a zebra csodálatos, manapság már alig látható, a Hagia Sophia mozaikjait megszégyenítő fehérkockaköves berakása sem enyhít sokat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Lajos utca felől pompásan kiépített lámpás gyalogátkelőn lehet eljutni utódunk délelőtti homokozásának színhelyére, úgyhogy a helyzet azért nem annyira súlyos.

A zajtól-bűztől-forgalomtól nagyvonalúan eltekintve a kb. 400 négyzetméteres játszótér igazán kellemes környezetben fekszik. A terület nagy részére jótékony árnyékot vetnek a serdülőkorba ért nyárfák és hársak, tehát délidőben is nyugodtan lehet errefelé gyermeket legeltetni. A terület dísze pedig a hinták mellett magasodó ifjú platán - micsoda nagyszerű példánnyá fejlődik, mire a gyereknevelésben megrokkant apuka - nagypapaként - már az ifjú hommelette utódját hozza hintatesztre!

Felszereltség: korrektnek mondható, vagy ahogy nemrég Molnár B. Tamás Étterem- és borkalauzában olvastam a nagyszerű jelzőt: kompetens. Két (!) földbe döngölt farönkökkel körülhatárolt homokozó, az egyikhez még ivó- és sárgerjesztőkút is tartozik, ilyen helyes varacskozóval, a kezdő anyukák mosógépkezelési szakismereteinek bővítésére:



A játszótér vitathathatatlan központi eleme a játszóvár.



Hágcsók, gerenda, csúszda, gyilokjáró (elnézést a szóért) és egy nagyszerű pókháló alkotják a vár alapelemeit, amelyek tucatnyi gyermek ön- és közveszélyes tevékenységének kiszolgálására alkalmasak. Mindez pihepuha, EU-konform rekortánon.



Hintából két nagy, duplaülőkés szerkezet, illetve egy ilyen kis barátságos jószág teljesít szolgálatot:



A hinták egyetlen hátránya, hogy életveszélyesek. A képen is látható, acélsodronyra erősített, hajlított műanyaglapok szolgálnak hintaként, amikkel csupán két elhanyagolható probléma van. 1) A magáról megfeledkezett gyermek bizony elég hamar hanyatt billen egy lendületes előrelökésnél. Bár a rekortán megóvja az agyalapi töréstől, de azért egy kis csigolyarepedés simán belefér a mutatványba. 2) Ki tudja, mikor rojtosodik ki a sodrony, hogy a vidáman kandikáló drótvégek csontig szaladjanak az édes kis kapaszkodó ujjacskákba.

A felsoroltakon kívül öt acélrugós hintázó izé (ezekre még nem sikerült szakkifejezést találnom) gondoskodik a szórakozásról, és ezzel tulajdonképp ki is fújt. Nem kevés, de nem is túl sok, a játszóvárral együtt azonban épp elég egy másfél-kétórás mulatozáshoz.

Felnőtt infrastruktúra: padból jó sok van, cserébe eszméletlenül kényelmetlenek, a kezdő apukát leginkább a felvidéki várótermek gondosan emberellenesre tervezett ülőhelyeire emlékeztetik. A rekortánon kívüli területek aprókaviccsal borítottak, de ez szerencsére nem annyira mély, hogy a babakocsi elakadjon benne. A játszótér természetesen körbe van kerítve, három kijárattal, a kapuzárak legalább másfél méter magasan vannak, úgyhogy a gyermekek nem nagyon tudják kinyitni. A szemetesek ottjártamkor igen kulturált látványt nyújtottak. A felnőtt infrastuktúra sajátos eleme, hogy a szombati MDF-piac (fantasztikus, hogy még mindig így hívják!) látogatói sajnálatos módon errefelé könnyítenek magukon, úgyhogy ebben az időszakban érdemes másik játszóteret választani.

Összességében vállalható játszótérről van szó, a forgalom, a kényelmetlen, helyenként leszakadt padok, illetve a libikóka megbocsájthatatlan hiánya súlyos pontlevonásokat eredményez, amiket csak részben ellensúlyoz a nagyszabású játszóvár és a meggyőző flóra. A kezdő apuka sokat tanult a szigorú szovjet pontozónőtől, úgyhogy: 6/10.