2008. július 19., szombat

Különös apukák 1.

Az apasághoz szorosan hozzátartozó jellegzetesség, hogy a kezdő apuka folyamatosan figyeli más apukák viselkedését és tevékenységét, egyszerre tanul tőlük és versenyez velük, miközben folyamatosan összehasonlításokat végez. Az affordancia-elmélet sajátos kifordításaként mindenütt gyerekeiket terelgető apukákat lát, akik számára különös élességgel rajzolódnak ki környezetükből, és akiket remekül lehet vizsgálgatni. Ez a már-már mániává fajuló tevékenység azt is eredményezi, hogy az apai faj sajátos egyedeire figyel fel időnként. A "sajátos" kifejezés ebben az esetben azt jelenti, hogy ezek az egyedek a kezdő apuka számára teljesen érthetetlenül viselkednek. Két hozzátáplálás-poszt között nekikezd hát egy új sorozatnak, amiben némely apák sajátos viselkedésére keresi a választ.

Az első különös apuka elég kemény példa. Tekintsünk el a lenti képsorok politikai-társadalmi-jogi és egyéb vonzataitól, hiszen ezeknek semmi keresnivalójuk egy apablogban, és ebből a szempontból teljességgel érdektelenek is. Engem kizárólag az érdekel, hogy miféle szülői motivációk játszanak szerepet az ábrázolt szituációban. Megmondom őszintén, teljesen tanácstalan vagyok: vajon miféle cizellált neveléselméleti modellt követ e különös apa? Kezdő, haladó apukák és anyukák, segítsetek: vajon mivel magyarázható a gyermeksétáltatás e meglepő vadhajtása?

Furcsa apukak 01 - Lakotars

Hogy világos legyen, mire gondolok, némi manipulációs céllal kicsit kihangsúlyoztam a dolgot:

Furcsa apukak 1a - Lakotars

Hát hogy is van ez? Hogyan működnek e különös apukák?

2008. július 18., péntek

A nagy hozzátáplálás-poszt, 2. rész

A nagy hozzátáplálás-poszt olyannyira nagyra sikeredett, hogy a múltkor apuka csúnyán bealudt a bejegyzés (és az éjszaka) közepén. Úgyhogy emitt a folytatás, izgalmas fordulatokkal, a turmixgép apoteózisával és hasonló különlegességekkel. Nézzük, hol is tartottunk a legutóbb! A hármas számú alapelvnél.

3) Lehetőleg idénykaját, és lehetőleg házikosztot. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy majdnem-Skorpió, de aztán mégis Nyilas gyermekünk pont a csodás magyar nyár elején ért hozzátáplálós korba, amikor a piacokat elárasztja "Európa éléskamrájának" (khm...) minden adománya. Ez most nem az a hely, ahol a kezdő apuka azon siránkozik, hogy micsoda megalázó végtermékek előállítására képes a hazai mezőgazdaság és állattenyésztés, megteszik ezt helyette avatottabbak. A magam részéről már lemondtam a gasztronómiai világmegváltásról, és már annak is örülök, ha mondjuk egyszerre, egy piacon sikerül beszerezni friss rebarbarát és normális zellerszárat - a többször megénekelt édesköményről nem is beszélve.

De egy november végefelé született gyermek estében majdhogynem biztató a helyzet: június elején lép hozzátáplálós korba, tehát az első három-négy hónap gyümölcs- és zöldségtobzódással telik. A nagy hozzátáplálás-táblázattal összhangban a korai őszibarack, az ilyentájt ereje teljében lévő meggy és néhány somolygó almafaj pompás, idény-kompatibilis indítás, a gyümölcsökkel párhuzamosan még elkapjuk az újkrumpli-szezon végét, némi cékla mindig felüti a fejét egy-egy rakoncátlan árusnál, aztán a nyolcadik hónaptól bőséggel zubog a nyári őrület. Idétlen cukkinik, borzas brokkolik, harsányan roppanó karalábék, az első körték, az utolsó snidlingek... És közben nem árt résen lenni, nagyobb mennyiségű spárgát, spenótot, sárgabarackot, cseresznyét, sárgadinnyát, zöldborsót betárazni a mélyhűtőbe, hogy ha eljön az ideje, a kisded boldogan lakmározhasson belőlük. No meg persze türelmetlenül várni a sütőtök- és gesztenyeszezont, hogy valami igazán édes, gyerekbarát dolog is az etetőszékre legyen majd köpve.

A kezdő apuka igazán nem akar házikoszt-sznobériába esni, belátja, hogy nincs mindig idő, kedv és lelkesedés ostoba püréket varázsolni reggelente. Ezért elismeri az előregyártott bébiételek létjogosultságát, feltéve, hogy azok nem kerülnek saját gyermeke szájába. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy családi és baráti forrásokból ipari mennyiségű babakonzervet halmoztunk fel a spájz (bocsánat: éléskamra) polcain. Szúrópróba-szerűen bevizsgáltam párat (közös jellemzőjük, hogy állítólag "hathónapos kortól adhatók"). Itt van például a Hipp "spenót burgonyával" fantázianevű "bio"-terméke, ami csak 3% tejszínt és ismeretlen mennyiségű tejport tartalmaz (általános gyermek-dietetikai alapelv, hogy egy éves kor előtt nem szabad tejet vagy - néhány kivételtől eltekintve - tejterméket adni a kis éhezőnek). Csak nézem ezt a spenótot burgonyával, és azon tűnődöm, hogy mi a fenének kellett ebbe tejport rakni? De örömmel tölt el, hogy valami nagyszerű marketinges (ha éppen nem egy egész team!) kitalálta, hogy egy általam teljesen ismeretlen ember, maga Claus Hipp azt mondja a csomagoláson: "Ezért magam kezeskedem." Aztán itt van az Univer nagyszerű "paradicsomos burgonyája". Miközben a csomágoláson feltüntetett jótanácsok között az első helyen szerepel, hogy "az ételt ne sózza, ne cukrozza!", az összetevők között ott a cukor, meg a homályos definíció: ementáli típusú sajt. Valószínűleg az Univer is érezhette, hogy ez gáz, mert az újgenerációs pariburiból, jelentős termékfejesztési hadművelet során immár kikerült a cukor és a sajt, amint azt lelkesen hirdeti is a címke. Még a legkulturáltabb a Holle sütőtök-rizse, ebből viszont mindössze 410 forintba kerül egy etetésnyi adag.

Egyszóval nagyobb bizalmam van népligeti aluljáróban este kilenckor szembemasírozóró, ittas Fradi B-középben, mint a bébiétel-gyártókban. De elég is az alapelvekből, ez a három éppen megfelel az ifjú hommelette értő terelgetésére a gasztronómia fantasztikus birodalmában, bár még egy fél alapelvet azért hozzá lehet tenni: minél természetesebben. Ez nem valami bionáci törvény, miszerint csak biokaját ehet a gyermek, sokkal inkább arra vonatkozik, hogy igyekszünk minimalizálni a fűszerezést és ízesítést. Cukor, só, bors és egyéb - egyébként csodás - vidámságok egyelőre szóba sem jöhetnek, inkább próbálunk az ételek természetes aromáira hagyatkozni. A kezdő apuka számára ez elég sokkoló élmény, a sótlan főtt-darált csirkemell például brutális, de ha figyelembe vesszük, hogy a kisdednek fogalma sincs, hogy a Csalogány 26-ban hogyan készítik a jércemellet,akkor annyira nem hiányzik neki az a só. Csak biztos kézzel kell nyúlni a piacon a terményekhez, és kiderül, hogy egy jól kiválasztott duci újkrumpli vagy egy pöffeszkedő cékla önmagában is nagyon finom.

Mint arról korábban már beszámoltam, lakótársi közösségünk az ifjú hommelette féléves születésnapján egy szép mosolygós almával indította a nagy hozzátáplálás-projektet. Aztán körülbelül 3-5 naponta vezettünk be újabb dolgokat, először barackot kevertünk az almához, íme a végeredmény:



Aztán jöhetett a meggy, és immár a banán is fontos alkotóelem. Ez az egyetlen pont, ahol engedményeket tettünk a biomániának, ugyanis a kezdő apuka fixa ideája - noha semmiféle bizonyítéka nincs rá, és valószínűleg nem is igaz -, hogy a banán tömve van vegyszerrel, lényegében egy, a héja által összetartott periódusos rendszer, az elemek összes lehetséges káros kombinációjával. Ezért, mint az az alábbi képen is látható, drága lakótársam igazi fairtrade banánt vásárolt, kilóját héccázér'. Vegyszer valószínűleg ebben is van, de legalább tettünk valamit a globális kizsákmányolás ellen.



Egy nagy banán, két kis barack és némi cukormentes kukoricapehely: ilyesmiből áll össze egy tipikus reggeli-uzsonna kombó.



Aztán szép lassan, kb. két hét után eljött az ideje a zöldségeknek is. Mi sárgarépával indítottunk, rögvest elkövetve a lehető legnagyobb hibát: első alkalommal gondosan egy teljes adagot, tehát olyan 150 millilitert tömtünk szerencsétlen gyermekünkbe, aki - az áldott, szüleit tisztelő leány! - aránylag kevéssé tiltakozott, viszont pokoli éjszakát produkált mindhármunknak. Csúnyán megfeledkeztünk a nulladik alapelvről: új kajából mindig csak 1-2 kanállal. A súlyos emésztési anomáliákkal megterhelt éjszaka aztán ráébresztett minket óriási baklövésünkre, egy órákig bömbölő gyermek mellett bőségesen volt időnk elgondolkodni a nulladik alapelv általános érvényességén.

Nagyjából mostanra, tehát másfél hónap alatt jutottunk el odáig, hogy egy új ételfajta nem terheli meg az ifjú hommelette emésztését. Persze időközben kitanultunk néhány trükköt: újfajta kaját például sosem kap magában, kizárólag valami megszokotthoz hozzákeverve. Íme egy klasszikus példa, a nagyszerű cukkini-répa-krumpli trió:



Ezt kell megpárolni (de nem szétfőzni, az Istenért!) némi víz segítségével, majd jöhet a lakótársi konyhakultúra új sztárja, a forgókéses turmixgép:



A folyamat végeredménye egy ilyen hívogató színű izé lesz, amit egy kis extra szűz olívaolaj javít fel...



...és máris kész az ínycsiklandó ebéd, amit méltó módon egy ilyen fake Hello Kittys tányérból szolgálunk fel, színben hozzá passzoló kanállal.



Egy hónap után pedig elérkezett a valódi gasztronómiai pillanat: a kissé monotonná váló zöldség-gyümölcs menü kiegészült egy szépségesen hamvas csirkemellel. Ezen a ponton már elkezdődhet a varázslás, már majdnem igazi főzésről van szó.



Mint láthatjuk, a körbe belép az első fűszerszerű képződmény, a petrezselyem is. A gondos megfigyelő azt is észreveheti, hogy mekkora gusztustalan gasztrosznobok a kis hommelette szülei: a rizottókészítéshez félretett Carnaroliból kanyarítanak ki pár szemet az utód számára.

Kevés vízen...



...szép hófehérre pároljuk az átlagon felüli gondossággal lehártyázott, hájtalanított, felkockázott csirkemellet,



majd némi petrezselyem szórakoztató társaságában jöhet a pürésítés.



Ebből sosem adunk sokat. Egy közepes csirkemell nagyjából egyheti ebédigényt elégít ki, így lakótársi közösségünk a következő cselhez folyamodik:



egy darab folpackra ízléses csirkehalmocskákat púpoz, majd négyzeteket vág a fóliából. Aki készített már házi raviolit (hamarosan erről is lesz egy jó kis poszt!), az nagyjából gyakorlottan láthat neki a dolognak.



Így nagyszerűen el lehet pakolni a mélyhűtőbe.



Az eljárás óriási előnye, hogy legközelebb elővéve elég egy fagyott darabot belehajítani a forró zöldségpürébe, így a csirkemell is felenged és a pép is ideális evőhőmérsékletre hűl pillanatok alatt. (A "pillanatok alatt" kifejezés jelentőségét csak az tudja felmérni, aki próbált már türelemre inteni egy etetőszékbe szíjazott, kanállal dorbézoló, éhes és ajzott kisdedet.)

Visszatérve a recepthez, az együtt párolt rizs (Carnaroli, ugye!) és sárgarépa szintén a turmixgépbe kerül.



És a csirkepürével kiegászítve az alábbi nagyszerű összegzés születik belőle:



Nagyjából ilyen egy bébi-főétel alapstruktúrája: a) komponens, ami az állagot adja (jelenleg rizs, krumpli, és sütőtök, ha lenne); b) komponens, ami az ízhatásért felel (ez főleg finom, édes sárgarépa vagy cékla, ez utóbbi nagyon szórakoztató színűvé varázsol kaját-kakit egyaránt); c) komponens, ami fehérje- és tápanyagbomba (ami egyelőre baromfi); d) komponens, ami valami zöldfűszer, a komplex ízhatás végett (jelenleg elsősorban petrezselyem, de már nincs messze a csodás bazsalikom-kakukkfű-éra); és végül, de nem utolsósorban az e) komponens, amit nem lehet kihagyni semmiből, ami jó (a csodás olívaolaj).

Nos, e drámaian hosszú poszt végén a kezdő apuka és aránytévesztett blogger rájön, hogy még sehol sem tart a hozzátáplálás elméleti és gyakorlati alapismereteinek megosztásában. Eddig csak az alapelvekről és a főzőcskézésről esett szó. Úgyhogy bizonyosan lesz még egy harmadik rész, amiben magát az etetés folyamatát, egészen pontosan tekhnéjét (τέχνη) járjuk körül, illetve szót ejtünk olyan nem mellékes dolgokról, mint az, hogy mit lehet kezdeni a kisded által szétdobált, csillárra kent, meg nem evett maradékokkal, illetve az, hogy hogyan járul hozzá a csecsemőtáplálás a kezdő apuka felnőttkonyhai látókörének tágításához.

A második rész végszavaként jöjjön az érzelmek szégyentelen kiáradása. Ma reggel, miután a kezdő apuka összetákolta az ifjú hommelette reggelijét, átapasszolva anyukának az etetés izzadságos tevékenységét, útnak indult munkahelyére. Még az ajtóból hallotta, amint a drága lakótárs imígyen szól az etetőszékben türelmetlenül randalírozó kisdedhez: "Nézzük, apád mit rakott a mai pürébe! Hát van benne barack (ezt ilyesfajta hangsúllyal kell elképzelni: ba-raaaack), banán, kukoricapehely, és egy nagy adag SZE-RE-TET!" Bármennyire nagymamásan gemütlich volt ez a mondat, a kezdő apukának nagyot dobbant a szíve. Hát ilyen a mézédes lakótársi giccs, apuka meghatott örömmel masírozott a megálló felé, és oly nagy, buddhai béke költözött a lelkébe, hogy szentül megfogadta, ezen a szeretettől aranyló reggelen egyetlen pofátlanul járdán parkoló autó tükrét sem töri le. Kedves kezdő apukák, hát nem megéri otthon főzőcskézni?

A nagy hozzátáplálás-poszt, 1. rész
A nagy hozzátáplálás-poszt, 3. rész

2008. július 16., szerda

A nagy hozzátáplálás-poszt, 1. rész

A nagy hozzátáplálás-poszt - mint ahogy minden reggel a mi lakótársi közösségünkben - először is mélyen átélt hálaadó imával kezdődik: köszönjük, Uram, hogy adtál nekünk anyatejet és méhünk gyümölcsét fél évig kizárólag anyatejjel táplálhattuk. (A többes szám természetesen egyedül az anyát fedi, de ha a kezdő apuka a szoptatásból ki is maradt, a hálálkodásból nem akar.) Persze az anyatejet nem az Úrnak köszönhetjük, hanem drága lakótársamnak. Annyit már a kezdő apuka is tisztán lát, hogy ez az anyatej-dolog mennyire sokváltozós és kiszámíthatatlan, hogy a bőséges hozamnak mennyi kerékkötője van a genetikától az idegeskedésen és a fáradtságon át a táplálkozásig, a gyermekkel való összhangtól a jól elsajátított technikáig - szóval a szoptatás és az elegendő anyatej előállítása leginkább a meteorológiai modellekhez vagy az univerzum keletkezésének elméleteihez (esetleg a kezdő apuka Fichte emlőin [!] edzett képzavaros körmondataihoz) hasonlatos bonyolultságú ügy. Szóval az ember már-már arra jut, hogy (néhány deci anyukába diktált jóféle pilsenin túl) semmiféle befolyással nem bír a tejtermelés alakítására, így aztán marad a Teremtőhöz való fohászkodás. Imáink meghallgattattak, anyatej volt és van (nagyjából) dögivel, úgyhogy mi most azzal foglalkozunk, hogy az elmúlt másfél hónap alatt milyen tapasztalatokat szűrtünk le a kiegészítő kajákból, egyszóval: a hozzátáplálásból.

Mert bármennyire is hálákodunk, hogy micsoda szerencsénk volt a szoptatással, meg bármennyire is nyomja a WHO, hogy a csecsemő féléves koráig kizárólag anyatejet kapjon, az expertek egybehangzó véleménye szerint a hozzátáplálást a hatodik hónap után meg kell kezdeni, aminek elsősorban az a furcsa tény az oka, hogy enélkül az újszülött szervezetéből szép lassan elfogyna a vas. Az anyatej sok csodás tulajdonsága melletti egyetlen hátránya, hogy nem képes pótolni a vas hiányát, ugyanakkor a kisded szervezete már elég érett arra, hogy bizonyos ételeket befogadjon és megemésszen. A hangsúly természetesen, mint arra lakótársi közösségünk elég hamar ráébredt, a bizonyos ételeken van.

Annyit már a kezső apuka is lát, hogy a hozzátáplálás az az issue, ami körül a legtöbb indulat örvénylik (a másik téma az otthonszülés, de ez a probléma rég nem foglalkoztat minket). A frotvonalak merevebbek és kacskaringósabbak, mint az északolasz arcvonal az I. világháborúban: "mi is felnőttünk"-érvelésű nagymamák, táplálkozási tanácsadók, tésztapártiak és "negyedes tej"-rajongók, homeopaták, biofasiszták, testpolitikusok, cukrosvizesek, csipszropogtatók, holisztikusok, allergia-szakértők, bébiételgyárak marketingkommandói, dietetikusok, laktózérzékenységgel riogatók, tápszerezőket-lenézők, örökkészoptatók és egyéb kompromisszumképtelen alakulatok tarkítják a hozzátáplálás-viták karneváli panoptikumát.

A drámai hangvételű vitákat lényegében egy dolog határozza meg: résztvevőik általában olyasmiről vitatkoznak, amit marha nehéz igazolni és verifikálni. A most elkezdett és most elcseszett hozzátáplálás káros hatásai tulajdonképpen csak tíz-tizenöt év múlva válnak nyilvánvalóvá, és akkor sem lehetünk biztosak az okokban. Ki a fene emlékszik majd arra, hogy a gyerek 2028-ban azért lett allergiás, mert a pekingi olimpia éveben, négyhónaposan kivivel tömtük a fejét? Ki állapítaná meg, hogy akkor majd azért lesz terepszínű a szuvas fogsora, mert csecsemőkorában finom cukros teában ázott az állkapcsa egész éjjel? Ilyenkor nincs más megoldás, mint fittyet hányni a zagyva vitákra a saját fejünk után menni.

Mi a magunk részéről úgy döntöttünk, hogy egy szem csodás védőnőnkön kívül kizárólag a józan eszünkre hallgatunk, illetve megfogadunk néhány praktikus apróságot. A kezdő apuka a drága lakótárs hathatós közreműködésével felállított néhány alapelvet, és ezeket (és csak ezeket!) komolyan véve aránylag könnyedén vehettük az első akadályokat. Hosszas disputa, éjszakákba nyúló sakkozgatás, szakirodalmi tájékozódás, védőnői oktatómunka és autodidakta élelmiszertudományi gyorstalpaló után összeraktunk egy táblázatot, ami azt taglalja, hogy melyik ételt mikor lehet először adni, és ami azóta konyhánk főhelyén díszeleg (az érdeklődők innen letölthetik), alapjaiban meghatározva hozzátáplálási stratégiánkat. E stratégia legfontosabb alapelvei a következők:

1) A megfelelő időzítés. A hozzátáplálás egyik nagy titka, hogy a különböző ételeket csak akkor és olyan formában szabad bevezetni, amikor és amilyenben a gyermeki szervezet már elég érett arra. A érettség fogalma körül meglehetős káosz uralkodik táplálkozásfronton: ez annak köszönhető, hogy szinte minden ételtípus más hatást gyakorol a gyermeki szervezetre. Mindegyik közös jellemzője, hogy káros hatását akkor fejti ki, ha túl korán találkozik vele a kisded. De ez a hatás rengetegféle lehet. Bizonyos kaják (mint például az "aprómagvas gyümölcsök", mint a kivi, a málna, a szeder) allergizálnak, azaz gyulladással járó túlzott immunológiai válaszreakciót váltanak ki. Más ételek (tehéntej, liszt) érzékenységet okoznak: ez általában akkor fordul elő, ha az emésztőrendszer még nem választja ki a megfelelő enzimet. Megint más ételek mérgezést okozhatnak: tipikus példája ennek a méz, vagy a fincsa házikolbász, ami az egyik leggyilkosabb kór, a botulizmus baktériumspóráit rejtheti. A mérgezés alesete a rommá vegy- és tartósítószerezett élelmiszerek sora, ideértve az irreálisan csilli-villi déligyümölcsöket például. Megint más ételek, de még inkább az elcseszett fűszerezés (no meg a sózás-cukrozás) egyszerűen rossz táplálkozási szokásokat alakítanak ki. Ez kapásból öt különböző hatás, amiket a fent leírt panoptikum ágáló figurái elegáns nagyvonalúsággal zagyválnak össze.

A hozzátáplálás lényegében józan belátáson alapuló tilalomfák sora - vagy még inkább megfordítva: egy fantasztikus új világ, a jobbnál-jobb ételek nagyszabású univerzumának felfedezése. Itt nincs miért sietni. Minden új ételnek meg kell adni a módját, időt kell adni a gyermeknek, hogy megismerkedjen azokkal, hogy felfedezzen, hogy válasszon, hogy elsajátítson. Tök fölösleges héthónaposan esetleg allergizáló mogyoróval terrorizálni, amikor annyi minden más várakozik a listán: mosolygós gyümölcsök, izgalmas zöldségek, elegáns, rózsaszín csirkemellek, komolykodón bólogató petrezselyemcsokrok és hasonló csodák.

2) Visszafogott puritanizmussal párosuló végtelen türelem. Ez inkább etetéstechnikai alapelv: a bevezetendő ételek nagy része - leszámítva néhány szerencsés kézzel kiválasztott mézédes barackot vagy méregdrága meggyet - ugyanis valósággal sokkolja az utódot. Logikus, hogy az újszülött evolúciósan az édeset preferálja, hiszen az anyatej is ilyen ízű. Ez utóbbihoz képest minden más szinte elviselhetetlenül savanyú, keserű vagy íztelen. Valóban tiszteletre méltó mértéktartás kell ahhoz, hogy utódunk első néhány kanál utáni elképesztő arckifejezését látva ne porcukrozzuk meg azonnal az almapürét. Ám ha mégis győzedelmeskedik a puritanizmus, és ragaszkodunk ahhoz, hogy ne ízesítsük irreálissá a természetes összhangokat, akkor óhatatlanul a türelem nemes erényét kell gyakorolnunk. Kisdedünk ugyanis az első időszakban (sőt, majdhogynem minden frissen bevezetett étel után) hajlamos lesz elegánsan az ölünkbe köpni az ismeretlen étkeket. Bizony, időt kell hagyni neki, hogy nagyszabású trükköket, órákig tartó rimánkodást, két-háromnapos szünet utáni újrakezdést követően végre jóízűen befalja az elé tett gasztronómiai csúcsmodellt.

Ezen a ponton el kell árulnom, hogy az első pár etetés során majdnem megbolondultam. Úgy éreztem, hogy ennél nincs unalmasabb és pokolibb eleme a gyermek ellátásának. Háromnegyed óráig ülni az etetőszék előtt, egy láthatóan teljesen katatón kisdeddel, aki minden harmadik kanál pépet kiveri a kezemből, a köztes kanalak tartalmát meg magabiztosan szétkeni a képén, illetve ötméteres körzetben minden szóba jöhető felületen, beleértve méregdrága Tatuum-ingeimet... Egyértelmű volt, hogy ez eddigi életutam durva megcsúfolása. Hát itt végzem, sok-sok év művészettörténeti-filozófiai-filmelméleti tanulmányai, egyetemi oktatómunkája, felsővezetői tevékenysége, kreatív erőfeszítései, kampánytervei, kötetei és esszéi után, hogy répapürében ázó ruházattal hanyatlok alá a konyhakőre, és az unalom addig markolja mellkasomat, amíg bordáim végleg halálos szorításba nem ölelik megálló szívemet... Aztán ráleltem a gyermeketetés ízére, ahogy a gyermek is az ételére, és azóta többé-kevésbé boldog összhangban bohóckodjuk végig a táplálkozás embert-gyermeket próbáló folyamatát.

3) Lehetőleg idénykaját, és lehetőleg házikosztot. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy majdnem-Skorpió, de aztán mégis Nyilas gyermekünk pont a csodás magyar nyár elején ért hozzátáplálós korba, amikor a piacokat elárasztja "Európa éléskamrájának" (khm...) minden adománya...

Na, most már nagyon álmos a kezdő apuka, úgyhogy ezzel a kis idénykaja-cliffhangerrel be is fejezi a nagy hozzátáplálás-poszt első részét. Folytatás a következő napok valamelyikén, sok-sok okossággal, alapelvvel, nagyszerű, fényképekkel illusztrált receptekkel, főzőzenével, részletes napirenddel és rengeteg mellékvágánnyal.

A nagy hozzátáplálás-poszt, 2. rész
A nagy hozzátáplálás-poszt, 3. rész

2008. július 15., kedd

Raton laveur

Bevallhatom, azért szeretek apaszájtokat olvasgatni, mert napról napra bizonyítják, hogy léteznek még nálam is bénább apukák. A GreatDad például a minap örvendeztetett meg ezzel az - Év Gyagyapapája Díjra jelölt - nagyszerű fotóval. Külön öröm, hogy a fényképen látható vidám család az interraciális kapcsolatot lakótársi közösségünk egyik legkultikusabb totemállatával, egy igazi raton laveurrel, azaz mosómedvével veszi fel.

Addig is, amíg nem akadunk a közelben mosómedvére, legalább azt az utánozhatatlan belógatós mozdulatot próbáljuk gyakorolni (kép a hajtás után).