2007. július 13., péntek

Lenyűgözve...

Most, hogy az elmúlt hetekben kissé beleástam magam a terhestudományba, emellett (vagy inkább e felett) vizuális és fizikai kapcsolatba kerültem a gyermekemmel, engedtessék meg nekem egy kis lelkesedés.

2007. július 12., csütörtök

Az állatégöv fogságában

Számomra az egész többhónapos terhesgondozási folyamatot alapvetően határozta meg az első találkozás a szülészorvossal. A szülészorvos akkor ugyan még nem volt szülészorvos, legalábbis a miénk nem, viszont óriási előnye volt, hogy itt rendelt a házunkban, az első emeleten, valamint hogy nemét tekintve nő, és az én lakótársam mindenképp nőnemű nőgyógyászt akart(következésképp szülészorvost is). Nem rendelkezvén kiterjedt nőgyógyászi ismeretségi körrel, logikusnak látszott, hogy az első alkalommal nála tegyük tiszteletünket.

2007. július 10., kedd

Méhészkedő cápák, avagy a terhesbiznisz alapelvei 1.

Az elmúlt pár hét során annyit megtanultam, hogy kevés nagyobb üzlet van a terhesbiznisznél. Ha nem lennék ilyen reménytelenül tehetségtelen bármifajta üzleti vállakozáshoz, bizonyosan ilyesmibe vágnék bele: rendíthetetlen alapokon nyugszik, mérhetetlen profitot termel, társadalmi megbecsülése igen magas, és ráadásul legális is, a fizetőképes kereslet folyamatosan adott és evolúciósan biztosított.

2007. július 9., hétfő

Heti fotó, 21. hét

Szóval véget ért a huszonegyedik hét, jó szokásunknak megfelelően most is készültek képek (mint eddig mindig, idővel fel is rakom azokat), lássuk tehát, hogyan is néz ki egy - számomra - ideális anya a második félidő középkezdésénél.

Szabadrúgás

145 nap. Ennyi idő után, a 21. hét végfelé kerültem először fizikai kapcsolatba a kis hommelette-el, aki rögvest bebizonyította, hogy nem omlett, hanem színtiszta hús és izomzat. A kedves lakótárs lassan két hete hergel azzal, hogy az ágyon hanyatt fekve, üdvözült mosollyal az arcán számol be a kis omlett forgolódásáról az anyaméhben. Már teljesen belém ivódott a kép: két finom, minden rezdülésre érzékeny női kéz a sejtelmesen domborodó hason. Eleinte még ő maga is bizonytalan volt, alig tudta megkülönböztetni saját testének vibrálásától a gyermeki kalimpálást. Aztán két héttel ezelőtt megingathatatlan meggyőződéssel tudatta, hogy az omlett rúgásait érzi. Számomra teljesen felfoghatatlanul valamiféle "bugyborékolásként" írta körül a mozgást, és én hiába ültem percekig meredten, kezemmel a hasán, kétségbeesetten igyekezve, hogy az érzékeny apaságnak legalább a látszatát kicsiholjam magamból... A hasfalon túl néma csönd, csak a vérkeringés ütemes lüktetése.