2010. szeptember 8., szerda

34:14. Nyelvóra

Reggeli öltözködés közben versikével ütjük el az időt:

- Egy?
- Megérett a meggy!
- Kettő?
[Néhány másodperc gondolkodás után:]
- Dörög a felhő.

Ezt csak azért írom le, mert ez volt az első alkalom, hogy rímet improvizált. Majd még erről írok többet is, mert elég érdekes feltárni az ifjú hommelette - meg persze bármely hasonló korú gyerek - gondolkodásmódját.

2010. szeptember 7., kedd

34:13. Nyelvóra

- Na idefigyelj, Bella baba...
- Nem vagyok baba. Bella vagyok.

Ó igen, a gyermeki öntudat!

2010. szeptember 5., vasárnap

Kepes György gyerekszobája

Na, ez is tipikusan olyan bejegyzés, amit már régóta tervezgetek, de sosem volt érkezésem rendesen megírni. Pedig egy időben feltett szándékom volt, hogy sok okos és ügyes embert mutatok majd be, akik életük egy pontján szembesültek azzal a problémával, hogy mit jelent gyerekeknek és gyerekekhez beszélni, nekik alkotni. A szép tervből csak egyetlen rövidke bejegyzés valósult meg, a kitűnő Gyerekszoba-blogon olvasható, a többit elsodorta a cseperedő hommelette meg az ezernyi mellékkörülmény. Na de éppen mostanában nyílt a Ludwig Múzeumban egy kiállítás, ami komoly aktualitást ad az alábbi soroknak, úgyhogy nem halogathattam tovább a dolgot. A XX. század egyik legnagyobb - természetesen idegenbe szakadt - magyar művészéről és művészetteoretikusáról, Kepes Györgyről és az ő gyerekszobájáról lesz szó.