2008. december 12., péntek

Omlett és csúszda

Ezzel a poszttal (mint még ezer másikkal) már régóta tartozom. De most megosztom, már csak azért is, mert erős tüskeként él bennem az emlék. Egy újabb bizonyíték, hogy milyen nyomorult sorsra vettetnek a dolgozó apák, akik fél életüket családjuktól távol töltik valami hülye munkahelyen (hiszen a gyerekezéshez képest még a koronaőri állás is hülye munkahelynek számít). Ugyanis, ha nem szemfülesek, mág talán arról is lemaradnak, hogy a lányuk férjhez megy.

Egy szép novemberi hétvégén, még gyermekünk első születésnapja előtt lelkesen másolgattam kedves lakótársam telefonjáról laptopomra az aktuális gyerekvideókat, hogy kiválogassam közülük a megosztásra érdemeseket. Ellágyultan nézegettem a mókás felvételeket, amikor az egyiken megdöbbentő akcióra lettem figyelmes. Ifjú hommelette-ünk egy csúszda tetején üldögél egészen egyedül, majd, mintha mi sem lenne természetesebb, ellöki magát, és nemes egyszerűséggel lecsúszik. Ez önmagában talán nem olyan sokkoló, de gyermekünk előtte ilyet sohasem csinált, mindig fennhangon követelte, hogy segítsünk neki. Elhűlve bámultam a monitort, majd felment az agyamban a pumpa, hiszen az adatokból kiderült, hogy a felvétel legalább négy nappal azelőtt készült.

- Ide figyelj, te drága lakótárs - vettem elő a drága lakótársat -, nem gondolod, hogy érdemes lett volna megosztani gyermeked apjával, hogy a kis omlett immár képes magától csúszdázni?
- Jaaaa...
- nézett rám ártatlanul az én drága lakótársam -, azt hittem, mondtam...
- Nem, drága lakótárs, egyáltalán nem mondtad! - próbáltam egy izgalmasnak ígérkező, éjszakába nyúló veszekedést provokálni, de az én drága lakótársam következő mondata a torkomra forrasztotta a szót:
- De hát nem is kérdezted!

És milyen igaza volt! Tényleg nem kérdeztem este, hogy "Figyelj, ma véletlenül nem csúszott le a gyerek magától a csúszdán?", mint ahogy egyetlen másik este sem kérdeztem ilyesmit. Gyanakodva méregettem lakótársamat, hogy esetleg nem viccel-e, de láthatóan tök komolyan gondolta ezt a nagyszerű érvet. Úgyhogy a kezdő apuka megsemmisülve visszakullogott a számítógéphez, bámulta tovább a videókat, és közben azon töprengett, hogy mennyi mindenről maradhatnak le szegény kezdő apukák, akik elől a gonosz és megátalkodott anyák tudatosan és szántszándékkal elhallgatják gyermekük fejlődéstörténetének kulcsfontosságú stációit.

Kárpótlásul összehoztam ezt a kis monografikus igényű posztot, ami az ifjú hommelette és a csúszda kapcsolatát hivatott körbejárni.

Íme tehát, ilyen az, amikor utódunk életében először (vagy talán másodszor) nekiindul a mélységnek:



"Még egyszer?" Hát persze, hogy még egyszer:



Érdemes figyelni a lemászás magabiztos mozdulatát, amit mindig ugyanúgy hajt végre, nem csak a csúszdáról, hanem bármi másról: bal kézre támaszkodva, bal lábbal térdelve, jobb lábbal lelépve.

És íme egy néhány nappal későbbi felvétel, ami ékesszólóan tanúskodik arról, hogy mit művel az ifjú hommelette, ha nem sikerül felmásznia a csúszós felületen és ezen jól felidegesíti magát:



És hogy ne csak tömörítéstől széthulló, pixeles mozgóképek legyenek, íme remek utódunk, királynői arckfejezéssel, csúszdázási képességeinek teljes, fennsőbbrendű tudtában:

2008. december 10., szerda

Enzo Mari és a Dizájnparaván

Amint arról itt is beszámoltam, újraéledő gadget-rovatunk a továbbiakban kihelyezett vendégposztokkal operál. A gyerekszoba.hu-n olvasható legfrissebb szösszenet egy csinos hullámpapír-paraván kapcsán mutatja be a nagyszerű olasz formatervező, Enzo Mari munkásságát - elsősorban természetesen gyerekeknek tervezett dolgain keresztül. Hiperzseniális faállat-kirakós, ultramenő könyvépítmény - kissé bulváros fordulattal - Sarah Jessica Parker és Matthew Broderick hálószoba-(pontosabban konyha-)titkai.

Ezúttal kívül tágasabb >>>

Gyerekkel külföldön: USA és Kanada

Az első "gyerekkel külföldön" vendégposzt londoni és németországi kalandjai után egy távolba szakadt, igazán kozmopolita magyar-német szülőpáros apai tagja osztja meg tapasztalatait. A mi omlettkénknél alig idősebb, tehát olyan 15 hónapos leánygyermekkel megáldott háromtagú család a szülők magasra ívelő egyetemi karrierje miatt félévente ingázik az USA egy keleti parti campusa és Kanada egy nyugati parti nagyvárosa között, ezért mindkét országról vannak kisgyermekes tapasztalataik. Ezeket az apuka, eléggé el nem ítélhető módon ékezet nélküli formában juttatta el hozzám, ezért ezúton közlöm, hogy tartozik nekem kétórányi ribizliszárazással, mert letaglózó kilátástalanságában csak az a tevékenység mérhető az angolszász karakterekkel írt szöveg utólagos "felékezetesítéséhez", vagy hogy mondják ezt. De végre elkészült a szerkesztés, íme:

Milyen az orvosi ellátás? Voltatok-e helyi gyerekorvosnál? Mik a tapasztalatok? (felszereltség, hozzáértés, anyagiak)

USA: A gyerekorvosi ellátás szuper. Ha valami gond van, egy telefon után be lehet vinni a gyereket bármikor (persze ekkor kell fizetni 20 dollar co-pay-t, ami ugye otthon is volt). A többit a (magán) egészségbiztosítás fedezi.

CDN: A kanadai gyerekorvosi ellátás nem létezik. A rendes orvos egyben a gyerekorvos is, es ő utalhat be szakorvoshoz, ha jónak látja (ez a brit rendszer öröksége). Amit azért a nagy kanadai szocializmus elért, az az, hogy a nagyobb városokban vannak direkt erre szakosodott gyerek-oltó központok, és ezek, mint minden más egészségügyi dolog - ingyenesek az (akár ideiglenes) kanadaiaknak.

Mi a helyzet az oltásokkal? Vannak-e kötelező védőoltások? Ha igen, mik azok, mikor kell beadni őket? Figyelmeztetnek-e a veszélyekre?

USA: Vannak kötelező oltások, 0, 2, 4, 6, 12, 15 hónapos korban. Ez utolsó épp holnap. Hogy melyik mi, azt most nem tudom fejből. Veszélyekre figyelmeztetnek, mindegyik oltáshoz jár egy lap informació, amit az oltás előtt el kell olvasni.

CDN: Itt az oltások 0, 3, 6, 12, 36 hónapos korban jönnek. Nincs nagy kecmec a beadás előtt, de utána kap az ember informáciot arról, mik lehetnek a komplikáciok.

Van olyasmi, ami Magyarországon a védőnői szolgálat? Ha igen, mi a feladata?

USA: Nincs, szerintem nem tűrné az itteni publikum. Tekintve, hogy a kórházbol 24-48 óra után hazazavarják az embert, a kórhaz küld egy nővért 3 nap múlva, és telefonálnak egy hét múlva - utána semmi kontroll.

CDN: Nincs.

Milyen az "anyavédelem" és tanácsadás? Van ilyen? Adnak-e tanácsot szoptatáshoz, tápláláshoz, életmódhoz stb.?

USA: Nem teljesen értem, mi az az "anyavédelem". Van "apavédelem"? A korházban erősen lobbiznak a szoptatas mellett és tanítgatják is, hogy kell csinálni. Egyébként minden másban az orvosnő ad tanácsot.

CDN: Nem adnak.

Milyen ellátásokban és juttatásokban részesül(het)nek a külföldi munkavállalók gyerekei?

USA: Bármilyenben, attól függően, milyen egészségbiztosítást vásárolok számára.

CDN: (Ideiglenes) kanadaiak gyermeke is (ideiglenes) kanadai, úgyhogy automatikus és ingyenes (és szar) orvosi ellátás jár.

Volt-e, van-e szükségetek babysitterre, dadára? Ha igen, hogyan szereztetek? Mik a tapasztalatok?

USA: Ez bonyolult. Az egyetemi bölcsődébe (egy évvel előre jelentkeztünk, születés előtt pár hónappal) nem sikerült bekerülni, olyan nagy a túljelentkezés, de tekintve, hogy heti 3 óra kivételével mindketten itthon vagyunk, ez nem is annyira fontos. Mágan baby-sitterhez megy a lány kétszer hetente, 2-3 órára, főleg azért, mert szeret ott lenni, 20 dollár/óra.

CDN: Itt másfél évvel a releváns időpont előtt jelentkeztünk, három külonböző bölcsődébe, és (egy hónappal a kezdés előtt) egyelőre az egyiken 41.-ek vagyunk a várólistán, a másikon valami esély van két hónappal későbbre, a harmadikról még nincs hír. Úgyhogy itt is magán út lesz valószínűleg. Ide tartozik még, hogy a bolcsőde ára (ami támogatott, mert egyetemi bölcsődérol van szó) 1400-1500 (kanadai) dollár havonta, ami egy átlagos PhD-hallgató ösztöndíja.

A dolgozó szülő esetében volt-e szükség arra, hogy a gyerek miatt (pl. betegség) kimaradjon a munkából? Ha igen, milyen volt a munkaadó hozzáállása?

USA: Ilyen nem volt.

CDN: Nem volt, de egyetemi állasról lévén szó, a munkáltató észre se venné, ha nem mennék be órára.

Mi a társadalmilag leginkább elfogadott/elvárt minta a gyerekkel otthon maradó szülő munkába való visszatérésével kapcsolatban? (Ez a kérdés inkább a helyiekre vonatkozik.)

USA: Itt összesen 6 hetet kap az anyuka, az apuka meg kb. semmit, de nagyon megértő mindenki, ha nem megyek fél-formális cuccokra.

CDN: Itt úgy megy, hogy az anya kap 14 hetet, majd az apa es az anya osztozhat további 20 héten.

Miket eszik/evett a gyerek? Különlegességek, helyi jellegzetességek, tápszerek stb. Mire kell vigyázni?

USA: A helyi jellegzetességek New York államban kb. ugyanazok, mint Budapesten, de az avokádó nagy siker volt kezdettől (na jó, majdnem kezdettől). Most meg az áfonya megy nagyon. Itt a bio cuccok alig drágábbak, mint a nem bio cuccok (a tejből például 2,99 dollár a nem bio, 3,29 a bio), sőt sokszor ugyanaz az ár. Errefelé a nem-bio szerintem sokkal durvább, mint otthon, úgyhogy ez különosen fontos.

CDN: A helyi jellegzetességek (nyers halak) sajnos nem gyermekbarátok. A bio cucc itt drágább, mint az USA-ban, de megfizethető.

Hogyan lehet kisgyerekkel közlekedni?

USA: Autóval... De babakocsi sem probléma a széles járdák csodálatos világában.

CDN: A busz és a metró eléggé gyermekbarát, van kis lift, amit leereszt a vezető (buszon).

Hogyan viszonyulnak a nyilvános szoptatáshoz?

USA: Az elején azt gondoltuk, hogy nagyon megszólják, úgyhogy a vendeglőkben a vécében ment a szoptatás, de igazából nem is vagyok benne annyira biztos, hogy nagyon foglalkoznának vele. Elegánsabb vendéglőkben talán.

CDN: Valószínűleg nem bánják annyira, de mi nem próbáltuk, vécében szoptatás ment.

Hogyan viszonyulnak egyáltalán a szoptatáshoz? Anyatej vagy tápszer?

USA: Ez érdekes módon osztályfüggő. A szegényebbek tápszereznek, a középosztály szoptat.

CDN: A nagyvárosi hippik természetesen szoptatnak mind...

Játszótér? Vannak? Jártok? Milyenek? Milyen a "közönség"?

USA: Vannak, nagyon szuperek, de sajnos néhányat oktober végén bezárnak. Ja, és ugye itt alapvetően minden (fehér) gyerekes családnak saját játszótere van a kertjében, úgyhogy a közös játszótérre csak színesbőrűek járnak, meg mi.

CDN: A játszóterek szuperek és nagyon rendesen ki vannak használva. Az óceánparton kb. minden 200 méteren van egy játszótér.

Mik az általános tapasztalatok? Milyen a szűkebb környezet és a tágabban értett társadalom viszonya a kisgyerekekhez, a kisgyerekes családokhoz?

USA: Alapvetően nagyon pozitív, és a gyerekes családok erős bevételforrást jelentenek a vendéglőkben stb., úgyhogy emiatt mindenhol van gyerekülés, és sok helyen még játékok is.

CDN: Sokkal kevésbé pozitívak, mint az USA-ban. Úgy vettem észre, hogy az alapvető elgondolás az, hogy a kisgyermekesek maradjanak otthon és egyenek/kávézzanak otthon. Kocsmába pl. be sem engednek babakocsival.

Mi a legnehezebb a külföldi gyereknevelésben és -gondozásban?

USA: A nagymamák távolléte...

CDN: Az, hogy mivel a nagymamák távol vannak, nincs kinek lepasszolni a gyereket...

2008. december 8., hétfő

Csoportterápia

A kezdő apuka talán már említette, hogy lelkes tagja egy (az egymás között gyakorolt közbeszéd meglehetős brutalitása miatt kizárólag hapsikból álló) bridzstársaságnak, amely manapság ugyan jórészt szünetelteti működését, de egykor meglehetősen intenzív életet folytatott. E társaság különös jellegzetességei közé tartozott, hogy tagjai alapvető járatlanságot mutattak a királykérdések, az azokra adott válaszok, a gém- és szlemminvitek, valamint az adueloszlás esélyeinek kiszámítása területén, annál nagyobb magabiztosságról tettek tanúbizonyságot a dugóhúzó nélküli bornyitás, az alpári kocsiskáromkodások, a hullarészegen bemondott, indokolatlan négy kárós licitek és az ordenáré lejátszási hibák varázslatos világában, valamint a csapatversenyek utolsó helyének megszerzésében. A sors úgy hozta, hogy az egykori társaság jelentős része immár kezdő vagy haladó apuka - aki meg nem az, az többszörös nagybácsi, unokabáty és hasonló.

Ezért aztán a drámai színvonalú "bridzseléssel" álcázott borgőzös éjszakák erősen megritkultak. A társaság tagjait viszont továbbra is összeköti a mértéktelen alkoholfogyasztás iránt érzett feltétlen hódolat, ezért minden lehetséges alkalmat megragadnak a közös piálásra. Persze feleséggel, családdal, gyerek(ek)kel megáldva eléggé szubtilis módszerekkel kell kidolgozni a fedőtevékenységet. Kézenfekvő, hogy az alkoholizálást a gyerekek érdekében folytatott közös akcióknak álcázzuk. Ebből a szempontból zseniális ötletnek tűnt, hogy a társaság tagjai, némi bővítéssel, együtt zaklassák gyermekeiket a "Mikulás" fantázianevű babonakomplexummal. Az együttes röfögés alatt a gyermekeket nagyszerűen leköti a piros ruhával, vattaszakállal álcázott egyik, illetve a gitárral dalokat előadó másik önfeláldozó apuka, míg a többiek az anyukák gyerekhordozástól megizmosodott háta mögé bújva boldogan fogyaszthatják a villányi vöröseket.

Ezért aztán egy szépséges szombat délután a társaság egy tagjának szolgálati lakása megtelt gyerekzsivajjal, rikoltozással, konyha felől áradó sütőtökillattal és természetesen a nyíló borospalackok szívet melengető pukkanásaival. A kezdő apukában pedig az alkoholista bridzsamatőrt legyőzte a kezdő apuka, és így utólag elmondhatja, hogy nem tud elképzelni meghatóbb látványt, mint tizenvalahány baráti gyermeket, amint együttes erővel romhalmazzá változtatják a lakást.







Mint látható, az ifjú hommelette határozottan megdöbbent.





Aztán végre a "Mikulás" is eltűnt az éjszakában. Dicséretére legyen mondva, csak egyszer esett ki a szerepéből, amikor arról panaszkodott, hogy azért nem jó Mikulásnak lenni, mert a bor "túlságosan vattaízű".

2008. december 7., vasárnap

Tizenkettedik havi összefoglaló

Nos, elérkezett a pillanat. Megtörtént, amit hosszú hónapokon át el sem tudtunk képzelni - ifjú hommelette-ünk egyéves lett. Elmúlt hónapja annyi elképesztő változást hozott, hogy szinte számba sem tudom venni azokat. Mint a legutóbbi összefoglalóban már jeleztem, véget vetek ennek a havi összefoglalózásnak, ugyanis végérvényesen igazolást nyert, amit már akkor sejtettem: immár annyi minden történik egy hónap alatt, hogy lehetetlen összefoglalni. Azért még utoljára kísérletet teszek rá, aztán a kező apuka áttér egy másik, jól kidolgozott, a havi rezümézésnél sokkal hatékonyabb módszerre. A fejlődéspszichológusok kedvelt eljárását alkalmazva napi megfigyeléseket jegyzetelek. Töredékesebb lesz ugyan, de alaposabb és pontosabb. De addig is lássuk, mire jutott kedves kis omlettkénk első életévének utolsó harminc napjában.