Apuka verset mond

Páratlanul ökonomikus gyereknevelési elveinknek köszönhetően szegény kicsi hommelette-ünk csak nagyon ritkán kap dolgokat, amiknek ára háromszámjegyűnél több lenne. Sanyarú sorsú gyermekünk, turkálóban vadászott ruhákban jár, mások - jobbára ismeretlenek - levedlett játékaival játszik, és kizárólag illegálisan fájlcserélt zenéket hallgat. Most, hogy életének tizenegyedik hónapjába lépett, és látványosan nyiladozik az értelme, eljött az ideje a különböző képeskönyveknek. Persze a kezdő apuka nem lenne igazán és következetesen smucig, ha nem tartaná magát szigorú lakótársi elveihez: omlettkénk természetesen könyvet is használtat kap, még csak nem is antikváriumból, hanem egyenesen könyvtárból. Az alábbi nagyszerű halomhoz körzeti könyvtárunk raktárkészletének radikális felszámolása során jutottam hozzá, mindösszesen négyszázhúsz forintért.



Nájlonba csomagolt relikviák a magyar gyerekkönyvkiadás aranykorából, remek versekkel és a verseknél is nagyszerűbb illusztrációkkal. Tágítandó utódunk világirodalmi látókörét, természetesen Majakovszkijjal bombázom majd szellemét, az egyetlen költővel, akinek hajlandó vagyok elnézni, hogy gyerekverseiben olyasfajta szavakat használ, hogy "pajtások", meg "éberség". Aki még a lángfaló csodaló történetébe is képes adekvát módon belebiggyeszteni a Kommunista Kiáltvány szellemiségét, az feltétlen tiszteletet érdemel.

Na de nem az a fontos, hogy milyen olcsón faragunk omlettkénkből kiművelt emberfőt, hanem az, hogy a drága gyermek az utóbbi időben határozott érdeklődést mutat a mondókák, rigmusok és szavalatok iránt. Bár a kezdő apuka gyermeke születése (sőt: fogantatása) pillanatától fanatikusan és tántoríthatatlanul meg van arról győződve, hogy a tökéletes gyermekirodalom A tiszta ész kritikája vagy Apollinaire Dombokja, kénytelen súlyos kompromisszumokat kötni. Ugyanis éretlen gyermeke semmiféle érdeklődést nem tanúsít sem az a priori szintetikus ítéletek, sem pedig a klasszikus avantgárd e programadó alapműve iránt. Viszont szavalni mégis csak kell valamit, ezért aztán a kezdő apuka az utóbbi időben erőteljesen beleásta magát a hazai gyermekirodalomba. A talált kincseket pedig időről időre megosztja e blog olvasóival - természetesen szigorúan az után, hogy a darabokat tesztelte a célközönségen.

A célközönség pedig igen jól szórakozik, bár egy kukkot sem ért belőlük. De hát nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a kezdő apuka nagyszerűen mulat, különösen akkor, amikor olyan, lakótársi reggeleinket tökéletesen jellemző költeményekre bukkan, mint például Orbán Ottó elegáns szösszenete minden idők egyik legkönnyedebb gyerekkönyvéből, az Eszterlánc kötetből. Az már csak hab a tortán, hogy a kötet címszereplőjét van szerencsém személyesen is ismerni - áldott az, akinek és akihez ilyen verseket írtak.

Orbán Ottó
Családi titok

Hírnevünkön van egy folt:
anya régen gólya volt.

Reggel, amikor kelni kell,
szeméből a könny pereg,

s nem is szól, csak kelepel:
"Kelek már, kelek, kelek..."

Csak a fejét nem rejti a szárnya –
arra ott van a kispárna.

Momoll Enzo

Kevesen hiszik, de a kezdő apuka boldogult ifjúkorában, amikor még volt ideje efféle badarságokra és nem főzelékek gyerekszájba imádkozásával, PowerPoint prezentációk gyártásával és online adminrendszerek sevége-sehossza fejlesztésével töltötte sanyarú életét, bizony előszeretettel barkácsolt. Régóta törte már a fejét, hogy milyen egyszerűen előállítható, de annál szórakoztatóbb játékot üthetne össze elsőszülöttjének, amikor egyszer csak szembetalálkozott a tutival. E heti gadget-körképünkön a legkönnyebben ellopható gyerekjáték-ötlet, az egyszerűségében is magával ragadó Momoll Enzo.

Rétegelt lemez, lombfűrész és csiszolópapír (esetleg egy nem túl nagy teljesítményű fúrógép) - lényegében ennyi kell a kitűnő svájci gyerekdizájn-cég, a Momoll legújabb készletének lenyúlásához. Persze aki akarja, meg is vásárolhatja az Enzo állatfarmot potom 68 svájci frankért, azaz mai árfolyamon 12 ezer (holnapi árfolyamon 14 ezer, hétvégin pedig valószínűleg 18 ezer) forintért. Sajnálatos módon lakótársi közösségünk tagjai egy kisebb volumenű lakáskölcsön-ügylet miatt a "svájci frank" kifejezés hallatán egy emberként kapnak kiütést, és különben is: mi svájci frankra kizárólag hosszú távú opciós ügyleteket kötünk, többmilliós értékben, lehetőleg a fejünk fölötti fedelet kockáztatva. Nem marad tehát más hátra, mint elcsórni ezt a zseniális ötletet.

A Momoll egyébként is régi kedvenc - tipikus példája a következetes és egyedi, modern és mégis tradicionális dizájnnak. Ez a kis zürichi cég erősen maufaktúra-jellegű: nincs hatalmas termékválasztéka, 10-12 dolgot forgalmaz, gyerekszoba-bútort, játékot, kiegészítőket. Mindegyik közös jellemzője az összetéveszthetetlen rétegelt lemez és a kissé retrós modernista vonalvezetés. Az Enzo szett alapesetben hat állatot tartalmaz: elefánt, jávorszarvas, krokodil, láma, teve, szarvas - de mivel az elemek (lábak, fülek, agancsok) variálhatóak, ezért mindenféle mutánsokat is elő lehet állítani belőlük. Nincsenek csavarok, ragasztások és egyéb egészségre ártalmas, lenyelhető bigyók: az elemeket egyszerűen csak egymásba kell csúsztatni és máris stabilan állnak.

Az Enzo szettben mindenekelőtt az a jó, hogy végtelenül inspiratív, és hihetetlenül egyszerűen utánozható. Némi gyakorlattal és elkötelezettséggel állatok tucatjait lehet megtervezni akár egy délután leforgása alatt. A következő délutánt rászánjuk a lombfűrészelésre és csiszatolásra. A lelkesebbek akár még viccesre le is festhetik a bábukat, hétvégenként újabb darabokkal bővülhet az állatfarm, így egy év körüli gyermekünket Orwell nyomán egy nagy halom rétegelt lemezból kimetszett disznóval nagyszerűen bevezethetjük a manipulatív hatalomgyakorlási technikák világába.

Hommelette és Hamlet

Büszkén jelenthetem, kezdünk derékig, de inkább mellközépig süppedni a kisgyermek-gondozás fertőtlenítőszagú mocsarába. Két hét leforgása alatt nyolc különböző orvos- és kórházlátogatás - ez azt jelenti, hogy átlagosan minden második nap tiszteletünket tettük valamely egészségügyi intézményben az ifjú hommelette-tel. A történések egy Shakespeare-tragédiát, vagy még inkább egy Shakespeare-tragédia Tom Stoppard-féle paródiáját megszégyenítő ok-okozatisággal indáztak, mintha csak a Tökéletes Dramaturg szerkesztette volna egybe őket összefüggő eseményfüzérré. Ez már nem is Hommelette, hanem Hamlet, azzal az apró különbséggel, hogy - elsütve a kötelező viccet - abből kimaradt az apa szelleme, mert az apa ebben az esetben hús-vér valójában idegeskedte végig e két hetet.

Mindezt úgy, hogy még azt sem mondhatom, hogy túlságosan nagy baj lett volna. Az események kiindulópontja ez a műtét volt, és tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy kedves utódunk már jóformán el sem tud képzelni emberi lényt fehér köpeny nélkül. Ennek köszönhető, hogy lassan egy könyvtárszobát kell nyitnunk a felhalmozott latin nyelvű prózaverseknek, amelyeket hamarosan tizenkét kötetben adunk ki "Az ifjú hommelette összegyűjtött beutalói és ambuláns lapjai" címmel. És ennek köszönhető, hogy minden talpalatnyi polcfelületet gyógyszeres dobozok borítanak: Smecta, Sodioral, Infacol, Normaflore, Augmentin, Fenistil, Nurofen és még ki tudja, mi minden, aminek az elnevezése csak egy kicsit is hasonlít valami menő MMORPG városneveihez.

Szóval a műtét jóvoltából legalább ötször jártunk kórházban. Felvezetésként egy labor-vérvétel, konzultáció az aneszteziológussal, aztán maga a műtét, majd laza levezetésként kötéscsere és varratszedés. Eközben kis idegeskedés, mivel a nyaki kötés két nappal a műtét után pont úgy nézett ki, mintha átvérzett volna - persze kiderült, hogy csupán a fertőtlenítő Betadine ütött át a tapaszon. Közben szüleinek elfoglaltságáról mindig gondoskodó utódunk összeszedett egy vírusosnak mondott hasmenést a kórházban - három nap alatt nem csupán a ruhatárát végezte ki néhány (sok) abszurd méretű fosással, hanem pillanatok alatt csonttá is soványodott, emellett szüleire is ráragasztotta a kórt. És mindennek tetejébe a műtét előtti vizsgálatok kiderítették, hogy ifjú hommelette-ünknek némi szívzöreje is van, ezért aztán - imádkozva, hogy ne egy Doppler-vizsgálat közepén törjön rá bájos gyermekünkre a hasmenés - célba vettük a kerületi gyerekkórház kardiológiáját is.

Talán nem kell külön részleteznem, hogy mindez - figyelembe véve a kezdő apuka rendkívül fontos munkáját - mekkora nemzetgazdasági kiesést jelentett a pénzügyi világválság kellős közepén. Az egész kéthetes hiszti egyetlen eredménye - természetesen a gyógyultnak nevezhető utód mellett - az, hogy emlékezetből fel tudom idézni bármely budapesti gyermek-egészségügyi intézmény folyosói csemperajzolatát és meglehetős alapossággal tudok tájékoztatást nyújtani az említett intézmények kávéautomatáit illetően.

És persze még egy hozadék: lakótársi közösségünk megtudta, hogy legfiatalabb tagjánál "BPST III-ban 1/6-os zenei jellegű ejectiós syst. zörej" található (e Janus Pannonius-i szépségű mondat hevenyészett műfordítása valahogy úgy hangzik, hogy a harmadik bordaközben összehúzódáskor lép fel a zörej), amit az alábbi, Macuo Baso, vagy még inkább Paul Celan tömörségével vetekedő négysorosban énekelt meg a kardiológus:

Strukturális szívhiba nincs.
Jelentőség nélküli szívzörej.
Kardiológiai teendő nincs.
Kontroll: fél év múlva.

Az állkapocs drámája

Az elmúlt hónapokban írtam párszor a fogzásról, erről a szülő és gyermek életét egyaránt megkeserítő, biológiailag teljesen értelmetlen, lélektanilag viszont eszméletlenül megterhelő jelenségről. Sírás-rívás, át nem aludt éjszakák, parázsló szemű, fontos tárgyalásokba belealvó apuka és kialvatlanságtól hiperszenzitív anyuka, lázas, kiütéses, folyvást nyekergő csecsemővel. A legutóbbi napokban viszont a fogzás egészen új, viszont minden eddiginél elviselhetetlenebb oldaláról mutatkozott be.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy ifjú hommelette-ünk korábban már bemutatott két alsó metszőfoga az alábbi képen ábrázolt módon elképesztő méreteket öltött.



Ez önmagában még nem is lenne baj - áttörték a fogínyt, kijöttek, megnőttek, nincs velük több probléma. Az elmúlt hetekben, a csecsemőgondozási kézikönyvekben leírt módon, a klasszikus sémát követve kibújt a két felső metsző is. Megszenvedtük, örültünk neki, és a kezdő apuka már alapvető buddhista tekercseket bújt, hogy méltósággal és türelemmel viselje a fogzás következő stációit. Csak nagynéha folytatunk drága lakótársammal vérre menő vitákat, hogy négy avagy öt fog díszíti vajon elsőszülöttünk száját, mivel ezt a nagy izgés-mozgásban lehetetlen megállapítani.

A dráma igazából abban áll, hogy mókás kedvű utódunk rákapott arra, hogy éktelenül csikorgassa frissen növesztett metszőfogait. Ölben, padlón, pelenkázás és fürdetés közben, evés- és játékidőben egyre csak csikorgat és csattogtat. A kezdő apukát pedig a hideg rázza, és arra gondol, hogy az át nem aludt éjszakák, a nyűglődések, a hajnali sírás-rívások - mind-mind gyenge kispálya volt ahhoz a tortúrához képest, amit most ki kell állnia. Nem tudom, kedves kezdő apukák, volt-e már szerencsétek ehhez a helyzethez: álló nap a gyermek kedélyes fogcsikorgatását hallgatni. Mi a megoldás? Hangszigetelő dolgokat tömni a szájába? Bőrszíjat haraptatni vele? Addig rázni, amíg abba nem hagyja? Füldugót hordani? Vagy - mert ez a borzalmas lehetőség is felmerült bennem - egyszerűen csak tűrni, alázattal, amíg valamilyen isteni beavatkozás hatására le nem szokik róla?

Erdő, mező, kisvirág

Lehet, hogy anyuka megtanult gyerekportrét fotózni, de apuka sem felejtett el éppenséggel: