Tájékoztatás és stílus-útmutatás, avagy a terhesbiznisz alapelvei 2.

Sokat kárhoztattam már ezekben a bejegyzésekben azt a drámai információs vákuumot, ami a magyar nyelvű terhes-szakirodalmat jellemzi, legalábbis kezdő apai szempontból. Mintha az apa valami kényszerű, megtűrt fél lenne, akinek sem érdelődése, sem érdeke nem fűződik a terhességhez. Pedig az apák - némi túlzással - majdhogynem ugyanakkora mentális (és, mint majd valamikor egy későbbi postban szó lesz róla, időnként biológiai) változásokon mennek keresztül, mint az anyák. Ehhez képest az egész honi terhesdiskurzus olyan, mint valami feminista suffragette-konferencia jegyzőkönyve: nők beszélnek nőkről nőknek, és ebben a beszédben az apák amolyan lelkes, igyekvő, de alapvetően értetlen állatkákként jelennek meg. Az az egyre erősödő benyomásom egyébként, hogy ez az egész hangvétel voltaképp egyfajta női ellenreakció a magyar társadalom nyomorult férfiközpontúságára - a nők, öntudatlanul és kimondatlanul ugyan, de harciasan védik pozícióikat azon az egyetlen területen, ami kizárólagosan az övék.

Nem véletlen, hogy a kezdő apák mentális fejlődése, gyerekükhöz való viszonyuk elmélyültségének szint-alakulása hetekkel, hónapokkal van lemaradva a kezdő anyák mögött. Nem csak biológiai és hormonális okokra vezethető ez vissza, hanem arra az egyszerű tényre is, hogy míg az anyák lépten-nyomon jótanácsba, felkészítésbe, tapasztalat-átadásba, hosszas lélektani fejtegetésekbe botlanak, az apák számára nincsenek ilyen minták. Három-négyszáz oldalas könyvek íródnak a terhességről úgy, hogy az "apa" szó egyszer sem szerepel bennük. Ha mégis, akkor körülbelül ennyivel intézik el a kérdést: "apukának is nagyon nehéz, de gondoskodjon társának egészséges táplálkozásáról, biztonságáról és arról, hogy mindig legyen benzin a kocsiban". Az egyetlen általam ismert, apák számára is használható, magyar nyelven hozzáférhető mű két francia úriember, René Frydman és Julien Cohen-Solal munkája, a Ma grossesse, mon enfant (a magyar fordítás érthetetlen módon a Kismamák és kisbabák egészségkönyve címet viseli). Persze itt is az én terhességemről, az én gyerekemről van szó, a magyar bevezető még rá is tesz egy lapáttal: "Reméljük, hogy a magyar kismamáknak is hasznos útmutatója, bizalmas tanácsadója lesz ez a (...) kézikönyv. Továbbá ajánljuk a szülésznők, védőnők és csecsemőgondozók figyelmébe..." Hát kösz. Apuka meg vigye szervizbe a kocsit, kocsmázzon kevesebbet a haverokkal és esténkét masszírozza meg anyuka talpát.

Mindezt azért sem értem, mert a terhesbiznisznek az apák is aktív résztvevői: a nekik szóló információ felbecsülhetetlen értéket képvisel. Azzal, hogy a magyarországi terhesbizniszben lényegében minden az anyákat célozza, a potenciális fogyasztók fele ki van zárva a kínálatból. Pedig kulcsfontosságú pszichológiai mozzanatról van szó: a terhesség alatt nem csupán az anyák, de az apák is lényegében újrapozicionálják magukat. Feladják kialakult és jól megszokott életformájukat, újfajta életstílust alakítanak ki, az anyákkal együtt ők is kifordulnak magukból, megváltoztatják igényeiket, fogyasztási szokásaikat és teljes korábbi gondolkodásmódjukat. Itt lenne a soha vissza nem térő lehetőség új fogyasztási és életmódmintákat adni nekik, új termékeket a nyakukba sózni, és persze egy csomó olyan információval ellátni őket, amiért bármi pénzt megadnának. De nem. Az egyetlen ember, aki zseniálisan felismerte a honi kezdő apák információhiányában és stílusváltási interregnumában rejlő lehetőségeket, Szily Laci volt, akinek Kitolás című szórakoztató és könnyed dokumentum-lektűrje legalább kísérletet tesz arra, hogy némiképp orientáljon a zűrzavarban.

Épp ezért figyelem némi irigységgel az angolszász nyelvterületet, ahonnan csak két példát hozok az apai terhesbiznisz ragyogó működésére. Az egyik a brit FQ Magazine (The Essential Dad Mag - hirdeti büszkén az alcím), ami megtévesztésig hasonlít egy laza yuppie-magazinra, azzal az apró különbséggel, hogy nagycsöcsű nők, obszcén humor és szivarvágó-tesztek helyett méretes babakocsi- és életbiztosítás-hirdetésekkel, valamint apaszerepben lubickoló celebrityk portréival van telerakva. Persze az egész hordoz valami gyagya, felületes és talmi yuppie-ságot, de minden lapjáról, a tördeléséből, az FQ teljes hangvételéből süt az üzenet: apának lenni nagyon cool. Lehet, hogy színtiszta marketingtermékről van szó, de valamibe nagyon beletalál. Pontosan megcéloz egy vágyat, a laza és mégis felelősségteljes apai viselkedés iránti belső igényt, és tökéletes precizitással, ugyanakkor minden erőltetettség nélkül elégíti ki azt.

A másik példa Paul Banas nagyszerű kezdeményezése, az okos, megbízható, de vidám és végtelenül szórakoztató GreatDad. Atomóra-pontossággal érkező heti hírleveléhez gyerekszületést lehetne igazítani, és ami a legmeglepőbb, már-már a személyre szabottság illúzióját keltően aktuális problémákat taglal, majdnem mindig éppen azon a héten, amikor azok aktuálissá válnak. Minden szavából süt a gondos végiggondoltság, a megélt tapasztalat, ugyanakkor nem okoskodja túl a dolgokat (mint én oly gyakran ezen a blogon). Közérthető, lényegretörő, mégis könnyed, értelmes tanácsokkal, szösszenetekkel és információkkal az anya és a gyerek általános állapotáról, az életmód átalakulásáról, a felvállalt felelősségről, a mindennapi problémákról. A honlap szemmel láthatóan hasít, roskadozik a hirdetésektől és az onlinebolt-ajánlatoktól, mindemellé az alapító Paul Banas igazán okos és kiegyensúlyozott embernek tűnik. Ezen az oldalon pompásan összefoglal mindent, ami az apai terhesbiznisz kiegyensúlyozott működéséhez szükséges, és ami igazán gyönyörű az egészben, hogy mindezt úgy adja el, mintha kizárólag emberbaráti célok vezérelnék. Ki tudja, talán tényleg így van...