Full contact

Az elmúlt hetekben életem legkülönösebb fizikai tapasztalatában van részem, ami körülbelül olyan hatással van rám, mint amilyen mondjuk Engelsre lett volna, ha egy szép napon megjelent volna neki Szűz Mária. Korábban már szót ejtettem arról, milyen érzés először kapcsolatba kerülni a kis hommelette lázas tevékenykedésével az anyaméhben - nos, ez az élmény lassan mindennapossá válik, ami persze nem jelenti azt, hogy hétköznapivá is. Megszokhatatlan, felforgató, szubverzív tapasztalat ez - a drága lakótárs talán nem is érti igazán, hogy mit jelent mindez a kezdő apának, aki lényegében csak ily módon szerez közvetlen tudást gyermekéről. Számomra egyelőre ez a kis omlettke: tétova kaparászás a tenyeremen, a lakótársi hasfalon keresztül, kiegészülve az ultrahang monokróm szellemképével, meg némi könyvekből és anyai közlésekből összerakott információval. Nincs mit tenni, az apa így konstruálja meg a gyerekét.

A különös tapasztalat meg egyre mélyül. Szinte napról napra nő a kis hommelette fizikai ereje, napról napra erőteljesebb rúgások éri a kezem. Két napja, szokásos, az alábbi képen ábrázolthoz hasonló kapcsolatteremtési szeánszunkon pedig radikális fordulat vagy inkább kiteljesedés érkezett el.



Tenyerem alatt vad tánc, szinte ritmikus lüktetés, és amikor lepillantottam lakótársam hasára, döbbenten láttam, hogy egy rúgásnál egy pillanatra a hasfal is kitüremkedik. Hogy megbizonyosodjak arról, nem csupán az érzékszerveim csaltak meg, elvettem a kezem, és feszülten figyeltem. És néhány másodperc múlva ismét a szabad szemmel is látható rúgás... Majd még egy...

Távol áll tőlem, hogy misztifikáljam ezt a kapcsolatteremtés-dolgot, nyilvánvalóan nem kommunikációs céllal rugdossa belülről édesanyja méhét, hogy közölje: "hej fater, hej muter, hej burzsoá, hej proletár, én, József Attila itt vagyok!". De néha-néha, ilyen pillanatokban már-már kreacionista áhítattal tekintek a terhesség elmés tervezettségére: egy távoli lény közeledik kilenc hónapon keresztül, jelenléte egyre nyilvánvalóbb lesz, életjelei egyre markánsabbak, halljuk a lépteit, itt szöszmötöl már az ajtó előtt, hamarosan bezörget... És van annyira jó fej, hogy jó hangosan krákog már a lépcsőházban, direkt odaveri a talpát a padlóhoz, hogy halljuk az érkezését, és legyen időnk alaposan felkészülni. Minden nap, minden egyes ilyen tapasztalat a felkészülés része, és én, aki naivan és elfogadhatatlan hübrisszel azt hittem, hogy számomra már nem sok újat tud mutatni a világ, ámulva vetem bele magam ebbe a lenyűgöző kalandba.