Lakótársi főhadiszállásunktól, az hommelette-nevelés e kulcsfontosságú headquarterétől a korábban már gondosan tesztelt Zsigmond téri játszótérnél alig esik messzebb ez a különös gyöngyszem: a Kecske utcai játszótér. Az Amfiteátrum szomszédságában, a Bécsi útra néző sajátos, jellegzetes meandermintás házlabirintus árnyékában meghúzódva, távol a zajtól, a jóformán állandóan ott állomásozó rengeteg ismerős apukával és meghitt hangulatával valóságos jelképe kisvárosias pátriánknak. A magam részéről imádok oda járni, mert kecske-utcai játszótér-apukának lenni rang és megtiszteltetés. Nézzük tehát, mitől is olyan remek ez a kis hegyvidéki zug.
Környezet, megközelítés: ha minden más elemzési szempontból meglehetősen közepesen teljesít is, ez az első bőséggel kárpótol a többi hiányosságaiért. Budapest egyik vitathatatatlanul leghangulatosabb utcája, a Kecske utca vezet hozzá (a másik leghangulatosabb is itt található, egész közel: természetesen a Gül Baba utcáról beszélek).
Nagyobb térképre váltás
Két bejárata közül az egyik egy echte Makovecz-épületre, a Magyar Művészeti Akadémia különös, két gigantikus oszlopfő által uralt homlokzatára néz. A másik bejárat az Óbudai Népzenei Iskola eldugott ajtajára (hozzáteszem, lehet, hogy Kobzos Kiss Tamás nagyon ért a pentatóniához, de a helyrajzhoz kevéssé, hiszen az "óbudai" iskola Újlakon van). A játszótér nyugatról és délről a Kis-Kecske-hegy erdős lankáitól védett, és ezt a pozitívumot még az sem tudja elrontani, hogy a hegy tetején már a "Szépvölgyi Business Park" irdatlan és ormótlan irodaépületei terpeszkednek. A többi részen két nyugis mellékutca és egy lakóház belső udvara határolja - egyszóval tökéletes nyugalom és biztonság, ez valóban az a hely, ahol a legnagyobb zajt az egymásra homokot döntő kétévesek csapják. Az L alakú játszótér voltaképp fákkal gazdagon pettyezett liget, ahol még a legforróbb délben is kellemes, árnyas hűvösség uralkodik. Ez egyben az egyik hátránya is: amikor a kezdő apuka ráér gyereket legeltetni, tehát délután hat óra körül már meglehetős hidegek csapnak le a területre.
Felszereltség: nem kimagasló, de méhány meglepetés éri az embert. Itt van például ez a játszóterektől merőben idegen palatábla, ami valószínűleg az ideiglenesen itt állomásozó festőművész-apuka lobbi követelésére került be a kecske-utcai szériatartozékok közé.
Megmondom őszintén, még nem sikerült rájönnöm, honnan az állandó krétautánpótlás, de az tény, hogy az esetek nagy többségében a frissen feltöltöttség érzetét kelti. Mondjuk az is igaz, hogy a tábla kihasználtsága meglehetősen alacsony - könnyen belátható, hogy a rajzolókorba ért gyermek egy játszótéren inkább tombol, semmint érzéki-intellektuális tevékenységet fejt ki.
Ellentétben mondjuk a korábban elemzett zsigmond-térivel, itt nem egy mega-játszóvár uralja a látképet és a gyerekek percepcióját, hanem két kisebb.
Ez talán azért hasznosabb, mert 1) nem egy kupacban gyilkolják egymást az ádáz csecsszopók, így csökken a balesetveszély és a hangadókat is könnyebben emeli ki közülük a szigorú természetű anyarendőrség; 2) a két szomszédvár birtokosai nagyszerűen egymás ellen tudnak fordulni, megalapozva és egyben erősítve a territorialitás elvét. A dolog hátulütője, hogy az egyes mászóka-komplexumok nem túlságosan bonyolultak, ezért aztán a gyermekek hamar kimerítik a bennük rejlő lehetőségeket.
Ezeken kívül két csúszda, több elszórt kisméretű homokozó (ezek nagyon bájosak: kör alakúak, kissé időjárás-rágta, szálkás deszkákkal körbekerítve, amiken anyukák kuporognak, és próbálják kulturált szociális életre rávenni elfajzott kicsinyeiket), hatalmas, acél spirálrugókra szerelt lovaglóalkalmatoságok, az idősebb bitangok kedvéért labdarúgópálya - ez utóbbi nagyon hasznos, legalábbis a kisebbek életre nevelése szempontjából. Jó, ha az ember gyermeke úgy nő fel, hogy tudja: bármikor becsaphat a ménkű, a legbékésebb játszadozás közben is, egy erősen ellőtt, halántékon csattanó focilabda formájában.
Az igazán csodálatos, amiért lakótársi közösségünk olyannyira szeret ide járni, az a hinták kialakítása. Ezek ugyanis vérprofi biztonsági hinták, pehelypaplan-puhaságú rekortánnal biztosítva. Egy hommelette-szerű, kilenc-tízhónapos gyermek szórakotatására tökéletesen alkalmasak, és kegyetlenül meg lehet őket hajtani anélkül, hogy folyvást attól rettegnénk, mikor zuhan ki belőlük elsőszülöttünk.
Súlyos pontlevonások járnak viszont az ivó- és dzsuvázókút hiányáért. Bármily megdöbbentő, kút egyáltalán nincs a játszótéren - mint egy nálam szakavatottabb apukától megtudtam, volt ilyen, csak a felújításkor valahogy elfelejtődött. Valószínűleg az egyik építő épp a családi házát csinosítgatta, úgyhogy az új kút azóta az ő kiskertjét díszíti, a csonkot meg gondosan rejti a bokamély aprókavics.
Felnőtt infrastruktúra: kényelmes deszkapadok, a minden parkban megtalálható kommersz fajtából. Mivel egy éjszakára lezárt, napközben meg rendkívüli népsűrűséggel megáldott játszótérről van szó, ezért a rongálások száma is minimális. Szemetesből is megfelelő mennyiség van, a klasszikus drótkosaras dívik. A játszótérnek két, abszolót gyermekbiztos kapuja van, és mivel a kutyafuttató csak pár lépés, ezért ebürülék (de jó kis szó!) sem díszíti a területet.
Összefoglalva: alapvetően kitűnő elhelyezkedés, megfelelő bútorzat és berendezés. A játszótér legnagyobb előnye mégis a közönsége: kulturált, középosztálybeli apukák és anyukák, akik meglepően intelligensen kezelik a gyermekeik között felszikrázó konfliktusokat. A kezdő apukának óriási szerencséje, hogy számos magasan kvalifikált ismerős sorstárs lébecol itt, a festőművésztől a szóvivőig, így aztán a játszótéri beszélgetések messze túlmutatnak a "jön már a foga?", "tud már állni?" és "pöttyös-e a feneke?" témakörén. Mindezek alapján, némi elfogultsággal az értékelés: 8/10. (Bár a kúthiány legalább ötpontos levonást eredményezne.)
Csak a pontosítás végett: a Nagyszombat utca azon oldala, ahol a népzeneiskola van, még Óbuda, a másik pedig, ahol a játszótér, már Újlak. Tehát a népzeneiskola valóban óbudai...
VálaszTörlés