Arról valamikor korábban már esett szó, hogy feneketlen szülői hübriszünkben jó ideje sutba vágtuk a mérleget. Mert ugyan sokhónapnyi gyakorlat után kifenének van szüksége a hülye mérlegre? Ki, ha mi nem? Bár a kezdő apukában az esti masszírozós szeánszok alatt többször felmerült, hogy gyermeke talán kicsit sovány, de ezt a benyomást mindig elhessegette azzal, hogy olyan sokat mozog, meg biztos megnyúlt, meg változik az izomzata és hasonló önáltatások. Az etetések folyamatosan azt bizonyították, hogy a nagyétkű omlettke rengeteget zabál, nem is a legrosszabb kajákat, úgyhogy lakótársi közösségünk nem látott okot az aggodalomra.
Ehhez képest hideg zuhanyként ért minket az orvosi rendelőben lezajlott validált mérés eredménye - védőnőnk hamarosan szállóigévé váló szavaival: "Nem nőtt és nem hízott." ("Non crevit, non pinguescit" - ahogy a bölcs római táplálkozási tanácsadók mondják Csicseró zengő nyelvén, bár lehet, hogy helyesebb volna szenvedő szerkezetet használni.) Szóval szemünk apró fénye egy dekát nem szedett fel az elmúlt egy hónapban, ami meglehetős riadalommal töltötte el lakótársi kettősünket. És mintha a gyermek is átérezte volna a helyzett súlyosságát, keserves sírásra fakadt - nyilvánvalóan azért, hogy az egészségügyi plénum előtt feketítse be nemtörődöm szüleit. "Nem adnak ennem..." - fuldokolta volna könnyei között, ha már meggondolatlanul megtanítottuk volna beszélni.
A helyzet komolyságát érzékelteti, hogy olyasmiben volt részünk, amiben eddig még sosem: a doktornő nagy komolyan hellyel kínált minket a rendelőben, és így szólt: "Ezt meg kell beszélnünk. A gyerek alul van kalorizálva." A kezdő apuka nem azért járt majd' tíz évig a bölcsészkarra, és nem azért dolgozott éveket a marketingszakmában, hogy ne értse a finom kommunikációs nüanszokat. Az alulkalorizáltság egyértelmű orvosi eufemizmus: lényegében nem jelent mást, mint azt, hogy éheztetjük a gyermekünket.
"A fene beléd, büdös kölke!" - gondolta magában a kezdő apuka. "Apád minden hétvégéjét a konyhában tölti, anyáddal lényegében mást sem csinálunk együtt töltött időnkben, mint a te étrendedet tervezgetjük, te meg itt alulkalorizálsz?" Aztán be kellett látnom, hogy a doktornőnek igaza van. A nagy óvatoskodásban, tervezgetésben, tejtől-liszttől-cukortól való óvásban lényegében megrekedtünk a hetedik-nyolcadik hónap etetési stílusánál: három szoptatás, egy főzelék (de feltéttel!), két gyümölcs, némi pép. Közben már rég napjában ötször kellene hozzátáplálnunk, ami egyébként nem jelent mást lakótársi jövőnkre nézve, mint a totális szakácsrabszolgaság társadalmi berendezkedésének létrejöttét.
Lakótársi különítményünk csínytevésen kapott gyerekként somfordált ki a rendelőből a védő- és az orvosnő szánakozó tekintetének kereszttüzében. Meg kell mondjam, igencsak megilletődtünk. Annyira, hogy...
...hogy első riadalmunkban kiváltottunk minden pépreceptet, amit kaptunk, és csak itthon gondolkoztunk el azon, hogy van-e értelme a körültekintően megtervezett, well-planned éheztetést felváltani "vaníliás gabonapéppel" és "gluténmentes gyümölcsös szójapéppel", e nyilvánvalóan kőolajipari származékokból lepárolt tápanyagokkal. Hát, ahogy azt a kukoricák , napraforgók és búzavirágok között bal kézzel trutymót kanalazó mutáns görényt elnézem a Milupa Som dobozán, nem nagyon. Segítsetek, kezdő apukák és anyukák, mit tegyünk, hogy az ifjú hommelette nőjön és hízzon, és ne maradjon örökre törpe, mint a kis Oskar a Bádogdobban?
Megnyugtatásul írom le, hogy a gyerekeim 5 hónapja, 9 hónapos koruk óta nem híztak, és egyetlen védőnő és dokibácsi sem aggódik értük. És tuti nem alulkalorizáltak. Megisznak ketten naponta egy litert tápszert, két üveg bébikaját, három medvesajtot, 10 deka pulykasonkát, néhány joghurtot, két adag Sinlac pépet és változó mennyiségű gyümölcsöt. Én is kipróbáltam az összes tejpépet, és azonnal dobtam őket a kukába. Ehetetlenül édesek, gyümölcsöt annyit láttak, amennyi a dobozukra van rajzolva, szaguk az édes samponokéra emlékeztet, állaguk pedig a csirízére. Az egyetlen, amit a dokink nagyon ajánlott, az a Sinlac pép volt: természetes rizs és szentjánoskenyérmag-őrlemény. Azt mondta, hogy nagyon legyengült betegeket is ezzel etetnek a kórházakban, és baromi jó hatással van az anyagcserére, valmint nagyon jó a tápértéke. A lányoknak nagyon bejött, még mindig ezt kapják minden vacsorára. Eleinte kevertük gyümölcspéppel, de most, hogy már nem harapva eszik a gyümölcsöt, nem teszek bele.
VálaszTörlésA főzelék feltéttel meg lehet nagyon kalóriaszegény
az anyatejhez viszonyítva, ha nincs benne krumpli vagy rizs. Mert egy brokkolis cukkíniturmix néhány kocka csirkével nem egy erős kaja. Lehet beletenni bioboltokban kapható rizspelyhet vagy kölespelyhet, ettől dúsabb lesz. A gyümölcspépekbe szintén. De mindenbe lehet keverni a Sinlacot is, csak az egy kicsit drága. Én ennyit tudok tanácsolni, de mint mondtam, az én gyerekeim sem híznak...
Hehe, ha nem ikrekről írnál, azt hinném, hogy rólunk beszélsz. Mi is a Sinlackal barátkoztunk meg leginkább (erről írtam is korábban), eltekintve attól, hogy egy gonosz, kizsákmányoló, extrarofit-hajhászó, csak a részvényesek kedvét kereső, zambiai anyákon emberkísérletező multi terméke, tényleg nagyon jó. És mi is rizspehellyel dúsítjuk alulkalorizált leányunk kajáit.
VálaszTörlésMondjuk a Sinlac - más tápszerekkel összevetve - tényleg brutális. Mindenből (vitaminból, ásványi sóból, nyomelemből) eszméletlen mennyiség van egy adagban, nem is értem, hogy miért nem Michael Phelps van a dobozán egy bénán megrajzolt szentjánoskenyér-termés helyett.
Mindenesetre köszönjük a megnyugtatést és a tapasztalatokat.
Ja, azt elfelejtettem megírni, hogy csak azért egyeztem bele, hogy a Milupa SOM-ot egyáltalán megvegyük, mert tényleg azt hittem, hogy somból van. Ennyire összezavart ez az alulkalorizáltság-sztori.
VálaszTörlésNe aggódjatok, ez egy állandóan visszatérő téma. És akkor még csak az orvos/védőnő szólt be, és a nagyszülők még nem jöttek elő. Onnan is jöhetnek szép észrevételek, az anarcho-liberálistól a tradicionálisig, finoman fogalmazva. Az egyik állandóan húst adna, erősödjön a gyerek, a másik meg mindegy mit eszik alapon, a világ nyitott és legyünk szabadok.
VálaszTörlésNálunk a tejes zabkása, alias porridge jött be, de ennek helyi, kulturális okai is lehettek. Kapható a finomra vágott zabpehely, amit tejben lehet kifőzni, nos, ahhoz lekvárt (netán lakótársi...) adva elég szép mennyiség fogy reggelente. De ez nem azt jelenti, hogy pl. az egyik gyerek adott időszakában bármi mást is hajlandó lett volna enni egész nap. Nem fogyott el, csak vékonydongájú, vékonycsontú lett.