Quinny by Henrik Vibskov

Szégyenkezve beismerem, hogy amikor drága lakótársam jó másfél évvel ezelőtt teherbe esett, fogalmam sem volt a terhes- és gyerekvilág kifinomult kultúrájáról. Nagyjából olyasfajta képem volt az egészről, hogy jellegzetesen sántító terhes anyukák kertésznadrág-frottírzokni-klumpa kombóban epret zabálnak csemegeuborkával és abált szalonnával, illetve kissé elhízott, karikás szemű, csapzott kismamák rejtélyes eredetű foltokkal tarkított, kinyúlt trikóban nyikorgó babakocsit tologatnak. Aztán egyre jobban beleástam magam a terhesbiznisz rejtelmeibe (később a gyerekbizniszébe), és hatalmas, felfedezetlen, hihetetlenül gazdag terület nyílt meg a szemeim előtt. Kicsit úgy éreztem magam, mint az általam ismert legszimpatikusabb történelmi személyiség, Sir Richard Francis Burton, amikor megpillantotta a Tanganyika-tavat. Korábban sosem gondoltam volna, hogy ennyiféle kütyü, bigyó, izé, ruha és játék, elemes, felhúzható, varrott, szegecselt, színes és szürke, habos és babos, hímzett és selyem, plüss és bükk, csilingelő és kattogó dolog létezik a világon, és ezeket a dolgokat mind-mind megveszik. A szülők. A szülők titokzatos, kasztszerűen zárt szubkultúrája. Mert bizony, ebből a tárgyfetisiszta őrületből a nem-szülők ki vannak zárva, na nem azért, mert nincs gyerekük, hanem azért, mert kimaradnak ebből a lelkesítő kavalkádból, ugyanis nem-szülőként közel sem lehet annyira lelkesedni egy ilyen menő pelenkázótáskáért, vagy az ilyen cuki gyerekzoknikért. Másrészt aki nem került közeli kapcsolatba kismamával, el sem tudja képzelni, micsoda rafinériák rejlenek egy terhesnadrágban, milyen hihetetlenül szexi szoptatós melltartókat és inkontinencia-bugyikat terveznek Milánó legmenőbb divatházai, és hogy a legkifinomultabb haute couture-szalonok is kötelességüknek érzik legalább egy, de inkább több terhes- és csecsemőkollekció bemutatását.

Úgyhogy a kezdő apuka szép lassan kikupálta magát pocakcsengettyű-, hordozókendő-, feljlesztőjáték-, babakocsi-tartozék- és egyéb ügyekben. Fantasztikus világ ez, amelyben sznobéria keveredik fejlődéslélektannal, rideg, konstruktivista funkcionalizmus az alpári giccsel, a szégyentelen levevés a humanista önzetlenséggel. Talán semmilyen más műfajban nem valósul meg ennyire a funkció és a forma egysége, nem számít jobban az eredetiség és az ötlet. Nos, e hosszúra nyúlt bevezető után elárulhatom, hogy mindez egy új hommelette-rovat indítékaként szolgál: a kezdő apuka hétről hétre megpróbálja bebizonyítani, milyen csodálatos világot, a féktelen fogyasztás micsoda gazdag birodalmát fedezte fel. Első választottam pompás indítás. Dizájn, divat, elitizmus és funkcionalizmus már-már művészi elegye. Van szerencsém magyar nyelven először beszámolni a kitűnő dán divattervező, Henrik Vibskov a Quinnynek tervezett babakocsi-kollekciójáról.

A Quinnyről nem érdemes sok szót ejteni, a holland márkát Magyarországon is kultikus tisztelet övezi a felső-középkategóriás babakocsik iránt ellenállhatatlan vágyat érzők körében (ez a mondat, tisztára, mint egy autóteszt kezdete). Két típusáról híresült el: a "modern nagyvárosi anya" ikonikus tartozéka, a Buzz három-, illetve négykerekű verziójáról, valamint az elképesztően kicsire összehajtható Zapp modellről. Mint mondtam, a Quinny felső-középkategóriás, olyan 130 ezer forint körül már hozzá is lehet jutni újonnan, potom kétszázból már az összes kiegészítővel együtt beszerezhető (ami mondjuk összevetve például a Stokke 250 ezer körüli alapmodelljével egész barátinak számít). Valószínűleg a Quinny marketingeseit is zavarta ez az alulpozicionáltság a Stokkéval szemben (ez utóbbi például ügyes product placementtel beügyeskedte magát a Szex és New York moziváltozatába - e trükkben egyébként nem volt sok újdonság, állítólag a tévésorozatban szerepelt már egy másik prémium-márka, a Bugaboo, de erről nem tudok nyilatkozni, mert kevés dolog idegesít jobban a Szex és New York álintellektuális, urbánus humoránál). Szóval a Quinny mindent megtesz, hogy némiképp emelje babakocsijainak ázsióját, amit egy közepesen ügyes és egy zseniális húzással kívánt elérni. A közepesen ügyes húzás az egyik legnagyobb marketing-közhely: csináljunk limitált szériás terméket valami elismert formatervezővel. A zseniális húzás ebben az esetben a dizájner személye: Henrik Vibskov.

Vibskov az európai tervezők friss generációjának azon csoportjához tartozik, akiket jobb híján "avantgárdnak" neveznek. Összművészeti csávó, aki viharos ifjúkort követően az egyik legmenőbb helyen, a Central Saint Martinson végzett, és rövidfilmezéstől kezdve a doboláson át a divattervezésig mindenbe belekóstolt - vágül ez utóbbiként, tehát divattervezőként lett az európai szalonok kedvence. Gyorsan hozzáteszem, nem érdemtelenül: vibráló, színes mintái, elképesztően változatos anyaghasználata, a fazonok és formák radikális ütköztetésére épülő ruhái valóban nagyon hatásosak. Emellett - és a kezdő apukának elsősorban ezzel lopta be magát a szívébe - aktívan zenél országos haverja, a pumpálós elektronikát finom hangulatokkal ötvöző Anders Trentemøller produkciójában (ami régi kedvencem). Zene, színek és formák: ezek ötvöződnek ütős divatbemutató-konceptjeiben is, mint például ebben a nem túl eredeti alapötletre épülő, de annál hatásosabban kivitelezett akcióban (Vibskov az 1:34-nél megjelenő, simléder-sapkás, feketébe öltözött, csavargókinézetű úriember).



Az ember első pillantásra meghökken a Quinny termékfejlesztőinek bátorságán: Henrik Vibskov, a jól szituált nagyvárosi úrigyerekek, az álentellektüel partiarcok, a sztroboszkópos pszeudoavantgárd ikonikus figurája, az európai divat enfant terrible-je és a babakocsihuzat? Hogy a pokolba jön ez össze? Hát, a végeredmény ismeretében csak azt mondhatom: nagyon is.

Vibskovra nagyon jó hatással volt a rákényszerített funkció. A feladat adott volt: nem új és rettenetesen eredeti babakocsit kellett terveznie, hanem a meglévő típusokat felfrissítenie. A fenti linken található videókban többé-kevésbé részletesen elmeséli az alkotói folyamat menetét: "Ez az egész a gyerekekről szól és nem a babakocsiról." Ez persze rémesen egyszerűen hangzik, pedig nem az. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy avantgárd formatervező (láthattuk divatbemutatójának részleteit) azt mondja: ez az emberről szól és nem a ruháról. Vibskov szakított a hagyományos eljárásokkal, nem rajzolgatni vagy varrogatni kezdett, hanem gondolkodni. És tervezés helyett/előtt kitalált egy mesét, néhány furcsa figurával (a kezdő apuka rögtönzött fordításában: Wousie, a pingvin, Harang kisasszony, Verő úr, Rumbatök stb.), akik egy messzi erdőbe vetődnek és zenekart alapítanak. Miközben játszanak, mindenféle furcsa dolog történik velük, például az Esőfa színes cseppeket kezd el hullatni - innen az egyik Vibskov által tervezett minta, az Esőcsepp. Vibskov és munkatársai először ezeket a figurákat és egyben hangszereket/játékokat tervezték meg, a legkülönbözőbb anyagokból: fából, bőrből, fémből. E figurák, a képen látható módon fellógatva minden kisgyerekes szülő számára ismerős módon adnak ki egy gyerek fölé rakható állványt - az ifjú hommelette is előszeretettel toszogatott hasonlókat életének első pár hónapjában. Mellesleg a babakocsi karfájára függesztve is nagyszerű játékszerek.

Tehát először megszülettek a mesefigurák, hozzájuk a mesék, és a mesék, a történetek szinte maguktól adták ki a mintákat. Vibskov áttételes gondolkodásmódjára jellemző, hogy nem a figurákat pakolta fel rutinszerűen az anyagra, hanem a történetek keltette benyomásokat. Bolondos, szürreális mesék egy távoli világból - ebből születik meg aztán ez a szinte Vibskov védjegyének számító színes, irizáló, kaleidoszkópszerű, nemes egyszerűséggel Mad Printnek nevezett mintázat. Vagabund dánunk aztán ebből bontja ki a teljes kollekciót, amihez tartozik mózeskosár, napszemüveg, esernyő, esőköpeny, törlőkendő, lábzsák, takaró, pelenkázótáska és még ki tudja mi minden.

Csak két példa a finom trükkök sokaságára: az egyik a poncsószerű esőköpeny. Vibskov vizuális kiindulópontja az, hogy esőben megváltoznak a fényviszonyok. Általában sokkal tompább lesz minden, a szórt fényben elkenődnek a színek, ezért aztán szinte irreálisan színessé varázsolja a köpenyt. Nagyon hatásos, ahogy a villódzó poncsót egy fekete kapucnival ellenpontozza, de az igazi finomság csak a bemutató filmből derül ki. A poncsó hasrészére egy nagy fekete anyagdarabot tervezett (funkcióját tekintve gondolom valami zsebvédő lap lehet, esetleg ebbe lehet belecsomagolni a ruhadarabot).

A lapot felhajtva egy stilizált, nagyon színes "Napkorong" válik láthatóvá. Aki próbált már babakocsiban ülő kisdedet szórakoztatni mondjuk egy esős buszmegállóban, az nagyon jól tudja, hogy micsoda embertpróbáló feladat ez. A lapot fel-le hajtogatva viszont pofonegyszerűen szerezhetünk néhány önfeledt percet gyermekünknek ("itt a Napocska-hol a Napocska?"), és ez a néhány önfeledt perc szélsőséges helyzetben bizony életmentő lehet.

A másik vicc: a kerék kialakítása. Ez is csak a videón látszik, mondjuk én azt is el tudom képzelni, hogy a végső, sorozatgyártásra kerülő verzióról lemaradt. Vibskov színes tárcsákat tervezett a kerekekre, amiktől azok úgy néznek ki, mintha egy nőiesebb lelkületű testépítő súlyzói lennének, viszont határozottan vidám látványt nyújtanak. Nem mondom, hogy megkönnyítik a közlekedést, a zsúfolt villamoson például nagyszerűen le lehet velük zúzni a közelben álldogállók bokáját, viszont mondjuk egy szűkebb liftbe már be sem lehet férni tőlük, de az tény, hogy nagyon mókás egy ilyen babakocsival királykodni valami decensebb budai kerthelyiségben, arról nem is beszélve, hogy nagy valószínűséggel a gyermeket is leköti.

Száz szónak is egy a vége, valami ilyesmit nevezhetünk kitalált babakocsi-dizájnnak. Az elejétől a végéig átgondolt, eredeti és esztétikus tervezés, egymásból logikusan következő és egymásra épülő elemekkel. És persze Vibskov nem lenne csúcsdizájner, ha egy füst alatt nem tervezte volna meg a reklámkampányt is. A kampány pedig nem áll másból, mint a korábban említett, a távoli, titokzatos, vadregényes erdő mélyén játszódó mesék furcsa hangulatú szcenárióiból.


A "Quinny by Vibskov" kollekció októberben kerül a boltokba. Művészünk meglehetősen elitista, eddigi tervezései jobbára csak néhány üzletben voltak kaphatók, olyasfajta trendi helyeken, mint például kedvenc lakótársi sznobbutikunk, a párizsi Colette. A Quinny-cuccok valószínűleg szélesebb körben lesznek terítve, és ahogy ígérik, már potom ezer euróért miénk lehet a babakocsi, tizenöt euróért a kollekció legolcsóbb eleme, a törlőkendő, a többi meg valahol a kettő között.