Első születésnapi torta

Az ifjú hommelette születésnapi eseménysorozatának kardinális kérdése az első születésnapi torta problematikája volt. Így utólag már nyilvánvaló, hogy a kezdő apukának rövid gasztronómiai pályafutása legkomolyabb kihívásával kellett szembesülnie. A végeredmény elegánsan egyensúlyozott a gasztronómiai botrány és a nutriciális csúcsteljesítmény között. A hajtás után akrobatikus sportgimnasztika gúzsbakötve.

A probléma magja a korábbi hozzátáplálás-posztokból talán már kirajzolódik. Hozzátáplálás-ügyben ugyanis lakótársi közösségünk a fontolva haladás konzervatív programját képviseli (a kezdő anyuka szerint már-már értelmetlenül óvatoskodva). ennek köszönhetően kedves utódunk idáig kíméletlenül eltiltatott az oly testi örömöktől, mint a tej, vaj, tojás, liszt, répacukor, mogyoró és hasonló dolgok.

A fenti felsorolásból már magától értetődően következik a kezdő apuka problémája: hogyan készítsen ünnepi, születésnapi tortát, amiből csupán a következő összetevők hiányoznak: tej, vaj, tojás, tejszín(hab), liszt, sütőpor, cukor, csokoládé, mogyoró, dió és egyebek. A klasszikus sütitészta- és piskótareceptek szóba sem jöhetnek, és mivel omlettkénk születésnapja jelentős hidegekkel köszöntött be, ezért a hűtött-fagyasztott túrós-gyümölcsös megoldásokra sem kerülhetett sor. Nos, erre mondom azt, hogy gúsba kötve táncolni.

Végül elkészült az alábbi improvizáció, aminek két hátulütője van: 1) állati ronda és semmi ünnepélyes nincs benne; 2) jogosítvánnyal és szavazójoggal rendelkező, ivarérett felnőtt számára egyszerűen fogyaszthatatlan (a családi asztalnál valóságos lázadás tört ki édesanyám vezetésével). E hátrányokkal szemben viszont ott ragyogott a mindent elhomályosító előny: az ifjú hommelette boldog mámorban vetette rá magát, és együltő helyében falta föl a felét (aztán másnap a másik felét).

A recept előtt általános tanulságként leszögezhetjük: sose kövessük el azt a hibát, hogy saját felnőtt-preferenciáinkat próbáljuk rávetítetni a gyerekre. Készséggel elismerem, hogy nagyszerű születésnapi torta-improvizációm magasszintű gasztronómiai érzékkel rendelkező, kifejlett egyedek számára ehetetlen - egyéves csecsemőnek viszont maga a mennyország.

A torta készítése során két alapvető problémával kellett szembenéznem. Az egyik: mivel cukrot nem használhattam (egyébként kompromisszumként belepakoltam egy adag bioszőlőcukrot), ezért arra kellett ügyelni, hogy az alapanyagok minél édesebbek legyenek. A másik: hogyan adjak mégis valami tortaszerű állagot a végterméknek úgy, hogy nem használok búzalisztet, sütőport, tojást, vajat, egyszóval bármilyen tészta triviális alapelemeit.

Nos, mivel az alapanyagoknak csak meglehetősen szűk köréből válogathattam, íme a kiinduló állapot: egy mosolygós, édes alma, egy méltóságteljes, édes sárgarépa, egy barátságosan kerekedő, édes sütőtök. Ezekhez járul egy bögre rizsliszt (ami ugye nem tartalmaz glutént), és szükség esetére, az anyag lazításához némi joghurt.



Első lépésként a felkockázott tököt némi olivaolajjal megpermetezve alacsony hőmérsékletű sütőbe rámoltam.



Atán lereszeltem a répát...



...meg az almát, lakótársi konyhánk egyik legféltettebb kincsén, minden kisgyermekes háztartás kulcsfontosságú eszközén, a csodás üveg almareszelőn.



Így e:



Tíz-húsz perc alatt a tök is eljut abba a stádiumba, amiben ellenállhatatlanul illatozni kezd, vajpuhává válik és a héja könnyedén leválik a húsról. Ekkor kivesszük a sütőből, és megpróbáljuk megvédeni lakótársunk folyamatos és meg-megújuló fosztogatási kísérleteitől. Mielőtt az egészet megenné, egy villával viharos tempóban péppé zúzzuk (mármint a tököt - a villa egyébként a lakótárs távoltartására is kiváló).



Nos, a fent említett elemeket összekeverjük a rizsliszttel. Ha túl tömény lenne, egy kevés joghurttal érdemes lazítani. Megkóstolni nem érdemes, mert könnyen előfordulhat, hogy kétségbeesett "Elbasztam! Elbasztam!" kiáltásokkal hagynánk az egészet a francba. Aki nem bízik a gyümölcsök-zöldségek természetes édességében, az pár kanál szőlőcukorral javíthatja fel a tortát.



Az egészet egy kivajazott (ennyi vaj még belefér), kilisztezett formába kenjük és olyan 25-40 percre közepes hőfokú sütőbe toljuk.



Ne riadjunk meg! A sütőpor hiánya és a nedvesség gyors távozása miatt tortánk kissé összehúzódik. Amikor a teteje barátságos aranybarnára vált, vegyük ki. Csak arra kell vigyáznunk, hogy nehogy valami leégett, kőkemény diszkoszt állítsunk elő.



Nos, jöhet az ünnepi pillanat. Bár mi magunk fintorogva köpjük vissza a tányérra az első falatot, az apró ünnepelt két kézzel és két pofára falja majd, mint azt a lenti kép is bizonyítja.



Persze az én drága szüleim egyáltalán nem bíztak magasszintű tortasütési képességeimben, ezért egy látványos Auguszt-torta is emelte az ünnep fényét.