Az állatégöv fogságában

Számomra az egész többhónapos terhesgondozási folyamatot alapvetően határozta meg az első találkozás a szülészorvossal. A szülészorvos akkor ugyan még nem volt szülészorvos, legalábbis a miénk nem, viszont óriási előnye volt, hogy itt rendelt a házunkban, az első emeleten, valamint hogy nemét tekintve nő, és az én lakótársam mindenképp nőnemű nőgyógyászt akart(következésképp szülészorvost is). Nem rendelkezvén kiterjedt nőgyógyászi ismeretségi körrel, logikusnak látszott, hogy az első alkalommal nála tegyük tiszteletünket.

Lakótársamat persze én is elkísértem, nem mintha oly nagy örömet okozna egy alapvetően nőgyógyászati jellegű vizsgálat közeli megfigyelőjénk lenni, de ultrahangot ígértek, és egy ilyen folytatásos tévésorozat első epizódját semmiképp sem akartam elmulasztani. A vizsgálat rendesen lezajlott, az ultrahang kellőképpen sokkoló élmény volt, de ezt és az ultrahang egész társadalmi tudatot formáló hatását majd egy másik alkalommal tárgyalom. A döntő mozzanat igazából a vizsgálat után érkezett el. A szülészorvos (azaz akkor még csak nőgyógyász) elgondolkodva tekergette a terhestárcsát (ez az a kis zseniális eszköz, ami két-három koncentrikusan forgatható elemből áll, és megfelelően beállítva pontosan közli a szülés, illetve a terhesség fázisainak időpontjait). Aztán egyszer csak felsóhajt: "November 20. Szegény, Skorpió lesz."

A november 20. környékét mint a szülés várható időpontját már mi is tudtuk, hiszen nekünk is van terhestárcsánk*, de annak firtatása, hogy milyen jegyben fog születni, eszünkbe sem jutott. Ehez tényleg természettudományos képzettségű ember kellett. "Úristen, Skorpió lesz!" - sopánkodott a szülészorvosnő, és egy pillanat múlva az asszisztense is rákezdte. Nem telt bele pár másodperc, az én kedves lakótársam is beszállt a kórusba, én pedig ott álltam egy fertőtlenítőszagú rendelő közepén, az imént végignézett első ultrahang sokkjával, egy asszonyi siratókört hallgatva.

Megmondom őszintén, nem tudtam - és persze most sem tudom - felmérni annak a jelentőségét, hogy a kis omlett esetleg "Skorpió lesz". Persze nekem annyi közöm van az asztrológiához, hogy a Szűzről az Újszövetség, a Bakról a sör, a Bikáról pedig Hemingway jut az eszembe, fogalmam sincs, hogy melyik égöv (vagy jegy vagy mi) melyiket követi, és édesmindegy, hogy a Vörös Óriások és a Fehér Törpék mesebeli harcából melyik faj kerül ki győztesen. Próbáltam ott helyben, a rendelő közepén kicsiholni a sóhajtozó asszonyokból némi magyarázatot, de csak odáig jutottunk, hogy "nem jó", "nagyon nem jó", "rossz természet", "kiállhatatlan", és persze "nagyon-nagyon nem jó".

Végül aztán a szülészorvos (aki akkor még nem volt szülészorvos) valahogy úgy búcsúzott: "na nem baj, reménykedjünk, hogy jó lesz az aszcendense". Mi mást tehetnék, lankadatlan reménykedem, bár fogalmam sincs, mi az az aszcendens, és milyen csodákra képes, ha már a csillagok ilyen nyomorultul állnak össze drága kis hommelette-ünk születésnapjának egén.

*A terhestárcsa egyébként, elárulom a kezdő apáknak, az egyik kulcsfontosságú és nélkülözhetetlen segédeszköz a terhesség alatt, főleg azért ugye, mert nekünk egyáltalán nem megy könnyen semmiféle menstruációs ciklus nyomon követése, így aztán folyton elfelejtjük a hozzá kapcsolódó dátumokat. Én úgy tanultam meg, hogy melyik hét mikor van, hogy kiraktuk a fridzsiderre a terhestárcsát és teakészítés közben azt magoltam (titokban, de most elárultam magam).