Most, hogy az elmúlt hetekben kissé beleástam magam a terhestudományba, emellett (vagy inkább e felett) vizuális és fizikai kapcsolatba kerültem a gyermekemmel, engedtessék meg nekem egy kis lelkesedés.
Ma este, gyermekvallásunk hasrugdosásnak-örülési szertartása után, amikor kissé fáradt lakótársam álomba merült, én, újabban markánsan körvonalazódó jó szokásomhoz híven képtelen voltam elaludni cikázó gondolataimtól. Amúgy Kosztolányisan pörögtem az erkélyen, "izgatta szívem negyven cigarettám", miközben a maga nyilvánvaló egyértelműségében tündökölt fel bennem, hogy még soha életemben nem kerültem szembe olyen összetett és grandiózus élettani, lélektani, érzelmi, társadalomtudományi, ismeretelméleti, kognitív, pedagógiai és filozófiai fenoménnal, mint a terhesség, illetve a gyerekvárás és -vállalás. Itt aztán van minden: ámulattal figyelt, megdöbbentően finomhangolt biológiai folyamatok; az érzelmi skála szinte teljes spektruma, az aggodalmas bizonytalanságtól a feltétlen eufóriáig (talán csak a gyűlölet hiányzik, bár az is elérkezhet, ha bárki egy rossz szót szól a kis omlettre); vad és szenvedélyes kutatás és információgyűjtés; soha nem tapasztalt helyzetek, melyek megértése nem kevés erőfeszítést igényel; döntések, amikről fogalmad sincs, hogy jók-e vagy rosszak, csak annyit tudsz, hogy mérhetetlen felelősséggel és nehezen belátható következményekkel járnak; és persze az immár állandósult mentális tréning, amivel felkészülsz eddigi autonómiád hamarosan bekövetkező radikális korlátozására.
Lenyűgöző ez az egész, lenyűgöz a lakótársnő-hommelette duó következetes biológiai logikája, lenyűgöz, ahogy szinte észrevétlenül, napról-napra egyre inkább egymásra (pontosabban a gyerekre) hangolódunk a lakótárssal... Ez utóbbi nem ment zökkenőmentesen, az elmúlt hónapokban volt egy kis elcsúszás köztünk, én nem igazán értettem az ő felpörgetett gyerekközpontúságát, ő meg nem igazán értette, amikor olyasmiket mondtam neki, hogy "még sokat kell gondolkodnom". De hát ez szinte törvényszerű is volt, ő ott állt pukkadásig töltekezve HCG-vel, AFP-vel, meg ki tudja, még miféle hormonokkal és proteinekkel, megáldva hirtelen jött túlérzékeny szaglással, megmagyarázhatatlan émelygéssel. Én meg, kötelességtudó örömmel ugyan, de - a fizikai kötés hiánya okán - az ő szemében mégiscsak túlzott távolságtartással. És mivel bennem nem volt igazi átélés (öröm, boldogság, aggodalom, büszkeség persze volt, de igazi átélés nem), jobb híján mintákat követtem. Valahogy úgy viselkedtem sokáig, ahogy elképzeltem, hogy hogyan kellene viselkednie egy apának.
Sokáig tartott és még most is tart a folyamat, aminek során megértem ezt az egész terhesség-ügyet. És ahogy elkezdem megérteni, ahogy elkezdem én is átélni, úgy hámlanak le a minták, a hiteltelen tanácsadó-könyvecskékből és infantilis babablogokból összelopkodott felszínes apai patternek, és a helyükre beül az átéltebb, következetesebb és empatikusabb "apaság". Legalábbis remélem, hogy ez már valami olyasmi, de majd a drága lakótárs kioszt egy gyújtó hangú kommentben, ha nem így van.
Nohát, bocsáttassék meg nekem a lelkesedés, nem lesz ez mindig ilyen fennkölt és nehézkes, bömbölő gyerek mellett, összeszart pelenkával zsonglőrködve biztosan hétköznapibb lesz, de most azért intenzíven azt érzem, hogy - visszatérve a negyven cigarettára, meg az álmatlan pörgésre - valami "nagy, ismeretlen Úr vendége vagyok"... Bár azért remélem, a kis hommelette nem viteti velem túlzásba ezt az újdonsült kokettálást a klerikalizmussal.
Nyilvanvaloan a szemedre veti majd! Csak vigyazz, hova teszed magad (ld. XVI. Benedek velekedese a protestans egyhazak mibenleterol...). Es ne dohanyozz, mert a gyerek mar masfel evesen felszedi a csikkeket az utcarol, es akkor majd mit mondasz, fuj vagy jammjamm?
VálaszTörlésAmi egyházfő druszámat illeti: nagy örömmel olvastam az állásfoglalást vagy mit, így is kell ezt, odabaszni jól a nyakas eretnekeknek! Nagyon szép, hogy a mi drága egyetemes róm.kat. egyházunk még mindig a harmincéves háború ideológiai erőterében mozog.
VálaszTörlésAz utcáról felszedett csikkekről és a dohányzásról: mint a kooperatív pedagógia lelkes híve, természetesen elmagyarázom neki, hogy a dohányzás egy szenvedélybetegség, aminek legfontosabb jellemzője, hogy csinálni is iszonyú jó, meg nem csinálni is iszonyú jó, ugyanakkor a hosszú távú ártalmak nem állnak arányban a rövid távú élvezettel. Ezek után szabadon dönthet, hogy tovább szedi-e a csikkeket. De ha még egyet meglátok a kezében, irtózatos atyai pofonok jutnak neki osztályrészül. Nahát, így képzelem.
Mit mondott a papa? Idaig nem hallatszik el.
VálaszTörlésNekem egyebkent eszembe sem jutott, hogy a Felicitas kituntetett kapcsolatban lenne a kiscsajjal csak mert az o hasaban van. Engem nyilvan mar jobban imad, mint barkit valaha is fog.
lelkesedés ügyben. Szülésig számomra 3 euforikus pillanat volt. Amikor megtudtam a hírt, amikor először láttam ultrahangos képen - fizikai valójában - a gyermekünket és amikor elkezdődött a kitolási szakasz. (Erről majd biztos lásd később Vaskó kolléga méhész szakszövegét apukáknak.) A köztes időszakok mindig visszairányítottak a hétköznapi rutin felé. Az sem hozott lázba igazán, h. fiú v. lány.
VálaszTörlésAmúgy b-nek igaza van ez a Benedekes cucc kicsit ködös, mint a Galve-tó fölött az ősz.
Nem akarok én egy apai blogon hittani hírügynökségként működni, ezért elégedjetek meg annyival, amit ezen a linken találtok.
VálaszTörlésA hivatalos magyar fordítást itt lehet elolvasni, de ezt nem ajánlom, mert nagyobb bűnöket követ el a magyar nyelv ellen, mint amekkorákat a kálvinisták valaha elkövettek.
Na pussz, remélem a mi kis omlettünk örökre megkíméli magát az ilyen "can or can not be called Churches in the proper sense"-típusú igányes hitvitáktól.
Akarom mondani, igÉnyes.
VálaszTörlés