Először is: közlekedni vele, proletárország fővárosában, még itt a nagyburzsoá, elit úrinegyed peremén is tökéletesen lehetetlen. Csak a folyamatos lelkiismeret-furdalás, hogy a mi babakocsink akadályozza a Daubnerben urizáló, uborkafára felkapaszkodott, parfétorta-kedvelő prolikat, hogy Touaregjeikkel a járdán parkolhassanak. (Mondjuk a Daubner-fanokból általában nem is nagyon nézek ki mást.) Marad tehát az osonás, a slisszolás, a kanyargás, a kerülgetés, és minden egyéb mozgásfajta, amit a nagy Brehm a csúszómászókkal kapcsolatban felsorol. Mindezt azonban egy háromkerekű, tankhajó-méretű, rögzített futóműves babakocsival, ami kb. akkora és annyira fordulékony, mint egy B-52-es (épphogy géppuskatorony nincs rajta, de pár tonna nukleáris töltetet simán eljuttat Vlagyivosztokig), meglehetősen kilátástalan megtenni. Úgyhogy első sétánkat, rendkívül előrelátóan a környék legnagyobb egybefüggő sík területén, a helyi sportpályán ejtettük meg.
Másodszor: a magasföldszint örömei, szűk lépcsőházzal, magától becsukódó kapuval kiegészítve. A gondosan felöltöztetett gyermek sakálként üvölt, miközben lecipeled a kocsit a hat grádicson, aztán vissza a gyerekért, az egyik kezedben a kapálózó hommelette, a másikban a babakocsi, az orroddal eltolod a zárat, a lábaddal kinyitod a kaput, a fenekeddel megtámasztod, majd gyerekestül-kocsistul kizuhansz az utcára, szerencsétlen esetben magaddal rántva egy-két ízlésesen elhelyezett kukát is.
Aztán a pálya felé kiderült a harmadszor: lejtőn/emelkedőn közlekedni vele szintén pokoli. A gyermek és a kocsi együtt nagyjából tizenöt kiló. A fékekben nem bízol, ezért egy pillanatra sem engedheted el, makacsul leszegett fejjel, vad iramban ügetsz, hogy mielőbb valami kellemesebb terepre érj.
Mindezek tetejébe világosan kiderül, hogy hőn szeretett gyermeked szívből gyűlöli az egészet. Hiába, aki hordozókendőhöz szokott, vidám nézelődéshez és testmeleghez, az nehezen emészti meg, hogy egy rideg kocsiban zötykölődik, és az összes érdekes látvány kimerül néhány, a délutáni égbolton véletlenszerűen áthúzó galambban. Hogy a mi hommelette-ünk mennyire utálja a babkocsit, arról álljon itt egy igen árulkodó kép. Az arckifejezést kissé kiemeltem, hogy egyértelmű legyen a döbbenet, a szemrehányás és a mély kétségbeesés intenzív elegye:
A helyzet a séta végére sem változott különösebben. Hogy elejét vegyem a drága lakótárs helyreigazítási kérelmeinek, beismerem: igen, méhünk gyümölcse a negyven perces séta során valóban aludt három perc huszonkét másodpercet, de a fennmaradó időt ilyen lelkiállapotban töltötte:
Ezek után elképzeltem a következő infernális víziókat: buszra szállni (ójaj!), közértben gondolák és göngyölegek között lavírozni (ójaj! ójaj!), romantikus sétát tenni a Várnegyed macskaköves utcáin (ójaj!) , szombat délelőtt az Óbudai piacon navigálni (ójaj!), az őszödi beszéd évfordulóján békésen tologatni a Deák tér és az Astoria között (jajjaj!). A végeredmény: ha rajtam múlik, soha, semmilyen körülmények között nem érek babakocsihoz. Amíg rozzant gerincem, teljesen eltatásodott szervezetem bírja, csakiscsak hordozókendőben teszem ki a lábam a gyermekkel. Ha meg túl nagyra nő, akkor jöhet ezek közül valami nagyon drága és nagyon menő.
Ti hogy álltok a babakocsi-kérdéshez, kedves gyakorló és gyakorlatlan apukák? További babakocsi-ellenes érveket a filmművészetből tudok felhozni, a nagy Eisenstein már 1925-ben tökéletesen tisztában volt azzal, hogy milyen veszélyes babakocsival tömegrendezvényre menni:
Figyelmezetését Brian De Palma is megszívlelte, és az alábbi rövidke részlettel tisztelgett a nagy gyermekhordozási szakértő előtt:
Igen, a babakocsi az nehez kerdes, de elobb utobb nem fogjatok tudni elkerulni. Praktikus megjegyzesek:
VálaszTörlés1. Azt eszrevettem, hogy Budapesten nehezebb babakocsival lavirozni, mint a tagas eszakamerikai pusztakon. A jardara parkolo kocsikkal kapcsolatban javaslom a kulcs elovetelet es a kocsi oldalan valo vegighuzasat. Egyebkent illegalis a jardan ugy parkolni, hogy a jarda felenel tobb teruletet vegyen el az auto. (Abban nem vagyok biztos, hogy kulccsal karosszeriat rongalni illegalis...)
2. A legfontosabb a csukloizmok kifejlesztese, ami lehetove teszi, hogy egy kezzel tolja az ember a babakocsit. Ez kulonosen fontos, ha, mint az esos Vancouverben, esernyot is kell hogy vigyen az ember, de a masik kez hasznalhato ugye ajtonyitasra, karosszeria-rombolasra (lasd (1)), tul gyorsan meno autosoknak bemutatasra, etc. Csukloizom-fejleszto gyakorlatok: gepeles, keltteszta-gyuras, szkander, gyermek egy kezzel tartasa.
3. A Hanna imadja, ha lepcson letolom a babakocsiban (persze lassan, lepcsofokrol lepcsofokra), ez nyilvan a Patyomkin pancelosrol tartott esti mesek hatasa, de a lenyeg, hogy nem kell kivenni a kiscsajt a lepcson leviveshez.
4. Var macskakovei egy pillanat alatt elaltatjak. Kozert valoban problema, erre emlekszem, masreszt viszont az arut a babakocsi aljaba lehet pakolni, no nejlonzacsko. Eddig nem emlitett problema: mozgolepcso (de ezt ki lehet trukkozni).
Azért ez a kulcsos-meghúzós megoldás kicsit durva. Belátom, hogy ez egy háború, amiben minden fegyver megengedett, de én inkább valami szélvédőre ragasztott matricában gondolkodom.
VálaszTörlésA népek döntő többsége nem rosszindulatból parkol a járdán, hanem azért, mert szociálisan alulkvalifikált. De ha szembesülnek a dologgal, akkor többnyire elszégyellik magukat. Rózsadomb-környéki tapasztalataim szerint a parasztság mértéke és az autó hengerűrtartalma között egyenes arányosság áll fenn.
Az esernyő egyébként jó ötlet, fényezésfeltépésre sokkal alkalmasabb, mint a lakáskulcs.