A gyerekvédelem nyomában

Régóta tartozom már ezzel a bejegyzéssel, legalább április kilencedike óta, amikor Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa közleményben tudatta, hogy a gyermekvédelmi törvény módosítását kezdeményezi. Az apropó egy nem is olyan régi szomorú ügy, egy, az alkesz szülei által gondosan éhenhalasztott egyéves gyermek tragédiája volt. A - gyermekjogokkal egyébként is intenzíven foglalkozó - ombudsman javaslatának lényege, hogy a törvényben rögzítsék a "gyermekvédelmi jelzőrendszer" tagjainak büntetését, ha elmulasztják a jelzést vagy együttműködést egy veszélyezetett gyerek ügyében. Már eleve meglepett, hogy egy (egyébként nagyban ünnepelt) törvény úgy fogalmaz meg elvárásokat, hogy nem rögzíti az azoknak meg nem felelés következményeit, de a kező apuka érdeklődését még jobban felcsigázta, hogy voltaképpen hogyan is működik ez a "jelzőrendszer". Ha már rendes havi látogatásán nálunk járt a védőnőnk, rajtaütésszerűen kikérdeztem a dologról.

Azt eddig is sejtettem, hogy a védőnőnek nem pusztán az a feladata, hogy a tanácstalan kezdő anyákat-apákat kisegítse a zöld széklet és a piros popsi problémakörében, hanem nagyon elegánsan és alig észrevehetően ugyan, de ellenőrző funkciót is ellát. Ennek drága lakótársam is tudatában van, az aktuális védőnői vizitek előtt például gondosan felméri a lakást, és igyekszik eltüntetni az ifjú hommelette ágya alatt békésen napfürdőző porcicákat. Illetve aggódva vizsgálgatja omlettkénk fejét, hogy vajon zaklatott éjszakai forgolódásainak kék-zöld nyomait vélheti-e bárki a családon belüli erőszak markáns jeleinek.

A mi tündéri védőnőnk el is árulta a nagy titkot: azon túl, hogy végtelen türelemmel nyugtatja az aggódó amatőröket, és látja el őket számos tanáccsal - bizony, keményen és következetesen szondáz, hogy felmérje a család alkalmasságát a gyereknevelésre és -gondozásra. És bár felségterületét, a második kerületet még kulturált környéknek véltem, annyit azért elárult, hogy szép számmal akadnak itt is elképesztő esetek. Az tény, hogy ez nagyon kényes ügy: egyszerre kell bizalmat ébresztenie a családokban, segítenie nekik, ugyanakkor felügyelnie azokat.

A legnagyobb problémának a túlterheltséget találta. Mint mondta, a jelenlegi helyzetben elhivatottság nélkül lehetetlen lelkiismeretesen ellátni akkora területeket, amekkorák egy-egy védőnőre jutnak. És bár a rendszerbe be vannak építve ellenőrző funkciók a kábé negyedévente szupervizorkodó vezető védőnők személyében, ők csak az adminisztrációt tudják ellenőrizni, a tényleges terepmunkát, a papíron leírt helyzet valóságosságát nem. A másik nagy probléma, hogy - költözések, be nem jelentkezések és hasonlók miatt - előfordul, hogy egyes gyerekek egyszerűen kiesnek a rendszerből, eltűnnek a védőnői szolgálat, végsősoron az ÁNTSZ szemei elől.

Pironkodva vallotta be, hogy a mostani túlterheltség mellett az az elvárás, hogy hatéves koráig (tehát, ha jól értem, beiskolázásáig) kövesse a gyerek életútját, puszta illúzió. Persze azért - gondolom én - pár év alatt nagyjából kiderül, hogy mely gyerekek azok, akikre később is oda kell figyelni. De ettől még tény marad, hogy a gyermek 2-3 éves koráig, tehát a leginkább veszélyeztetett időszakban alapvetően a védőnő az, aki kiszűrheti, ha a kisded nem megfelelő környezetben van (és ez most a kiindulópont fényében gyönyörű eufemizmus volt).

Azt már én teszem hozzá, hogy talán a szociális háló kissé túlzottan sűrű szövése is gond lehet. A gyermekvédelmi törvény csupán a következő néhány intézményt sorolja fel mint a gyermekvédelem biztosítóit:

1) a helyi önkormányzat képviselő-testülete,
2) a települési önkormányzat jegyzője,
3) a gyámhivatal,
4) az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos,
5) a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók, így különösen a családsegítő szolgálat, a családsegítő központ,
6) a közoktatási intézmények, így különösen a nevelési-oktatási intézmény, a nevelési tanácsadó,
7) a rendőrség,
8) az ügyészség,
9) a bíróság,
10) a pártfogó felügyelői szolgálat,
11) az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek,
12) a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása,
13) a társadalmi szervezetek, egyházak, alapítványok.

Szóval ez így tizenhárom szervezet, és ha még a menekültügyet mint speciális alesetet ki is hagyom belőle, még kevésbé súlyos esetben is legalább 4-5 cég (no meg a szülők!) gördülékeny együttműködésére lenne szükség. Ebből hatósági jogköre az első háromnak van, de egy csomó esetben a jegyző és a gyámhivatal egyaránt eljárhat (ami nemcsak gyorsaságot jelenthet, hanem azt is, hogy egymásra várnak), de más esetekben csak a gyámhivatal, megint más esetekben a bíróság és a rendőrség is, szóval eléggé túlbiztosított és túlbonyolított rendszerről van szó.

Bármily meglepő, a magyarországi gyerekvédelmi gondolkodásnak a Kádár-korszakkal szembeni egyik nagy vívmánya, a család egybenmaradásának alapelve szintén nem szolgálja minden esetben a gyerekek érdekeit. Számtalanszor előfordul, hogy a védőnő jelez és javasol, ám nem történik semmi. Azt meg már a fent felsorolt rengeteg szereplő miatt nagyon nehéz kideríteni, hogy azért nem történt semmi, mert egy nemtörődöm bürokrata magasról szarik az egészre, vagy azért, mert valahol, valamelyik intézményben valakik jószándékúan bár, de téves helyzetértékelésből a család egységének szempontját a gyermek közvetlen érdekei elé helyezték.

Van tehát három, egymással versengő vagy egymást kiegészítő alapelvünk: a család mindenekfeletti egységének alapvetően konzervatív elve, a személy integritásának és szabadságának fontosságát hangsúlyozó alapvetően liberális, illetve az állami gondoskodást előtérbe helyező baloldali gondolat. Ezekből az egymást átható és balanszírozó elvekből épül egy rendszer, amit a családdal együtt több mint egy tucat intézmény hivatott fenntartani. A rendszer egyes elemei között funkcionális átfedés van, más elemei (vagy talán az összes?) alulfinanszírozottak. A mégoly bonyolult rendszer alapkövei mégiscsak a védőnők, akik az első életév során a legtöbbet találkoznak a gyerekkel - ha egészséges gyerekről van szó.