Újabb kísérlet a vasárnapi tökéletességre

A tavasz második nagy pillanata, a medvehagyma feltűnése után, az a nap, amikor a spárga csokorja először zuhan ötszáz forint alá. Ettől a ponttól már lakótársi konyhánk számára is elérhető e csodás növény, és mivel tavaly ilyenkor az én drága terhes lakótársamat - valami megmagyarázhatatlan biológiai felfordulásnak köszönhetően - folyamatos rosszullét kerülgette a spárgától, ezért itt az idő kárpótolni magunkat az elvesztegetett örömökért. Lakótársam - mint az valószínűleg már ebből a blogból is kiderült - immér nem terhes, tehát lássuk, mit nyújthat nekünk egy maréknyi spárga ezen a szikrázó vasárnap reggelen.

A magam részéről már régóta szemeztem a kitűnő Jamie Oliver egyik receptjével, ami kitűnő villásreggeliként volt beharangozva. Mint némi utánajárás eredményeképp kiderült, a spárga lágytojással, mert erről van szó, meglehetősen elterjedt dolog angolszász nyelvterületen. Úgyhogy egyre lelkesebben és fokozódó elvárásokkal vetettem bele magam e reggelinek azért kicsit körülményes étek elkészítésébe.

Egy csokor spárga, 2-3 paradicsom, pár szelet bacon (az eredeti recept pancettát irányoz elő, nadehát mégis... honnan szerezzek én olyat vasárnap reggel kilenckor?), négy tojgli, só, bors, olivaolaj. Eddig nem tűnik túl bonyolultnak.



A folytatás is vasárnap reggeli rutin: félbemetélni a paradicsomokat...



...aztán (és itt már radikálisan szakítunk a megszokással) némi bors, só és olivapermet fedése alatt grillbe rakni őket, a legmagasabb fokozatra. Mint később kiderült, aggodalmam alaptalan volt, azegész folyamat legbonyolultabb és leginkább időrabló eleme az alapvetően sosem használt grillsütő lepakolása volt a szekrény tetejéről.



Amikor a paradicsom pirulni, szikkadni kezd, és némi levet is ereszt, mellébűvészkedjük a baconszeleteket (első égési sérülés a jobb mutatóujjamon).



Mindösszesen kb. 20 perc múlva kiemelhetjük a barátságosan sercegő, páratlan illatokat eregető duettet (második égési sérülés: bal kéz, középső ujj begye).



Eközben nekilátunk az összetevők másik részének. Bármely spárgás recept elmaradhatatlan szójátéka következik, persze annyira ciki, hogy csak képen mutatom meg:



Szóval ha a zöldellő csokorba kötöttük a csirágot, akkor a tojás kíséretében forró vízbe dobjuk, pontosan négy percre.



Eközben lepirítunk némi fincsa és - vasárnap délelőtt lévén - szikkadt kenyeret.



Eddigre spárgánk is elkészült, ha minden jól ment, finom, vajpuha, de mégis egy kicsit roppanós csodává transzformálódott, és még zöld színe is üdébb lett egy kicsit. Ha már vaj, ne szégyelljük megforatni egy kevésben...



...hadd csillogjanak a kis drágák.



A még meleg sült paradicsomot bátran nyomkodjuk szét a pirítóson, dörzsöljük és passzírozzuk, hogy a végén csak a könnyen leváló héja maradjon a kezünkben.



A paradicsomos kenyérre diszkréten fektessünk rá néhány spárgaszálat. Mindezt lazán, könnyed csuklómodulatokkal, hiszen már elindultunk a mennyország felé vezető úton.



Aminek következő grádicsa a szalonna. A gyönyörű, ropogós, pirosló szalonna.



És az egész kis ensemble tetején elegánsan helyezzük el a nagyon óvatosan megpucolt négyperces lágytojást. Ha elrontjuk és kifakad, az sem nagy baj, a végén úgyis fel kell vágnunk, hogy csodás, napsárga belseje ráomoljon a piritós-paradicsom-spárga-bacon toronyra.



Hát, valami ilyesmi a hétvégi kispolgárok tökéletessége. Az ízhatás elképesztő, és bár semmiféle értelmes módon nem lehet megenni anélkül, hogy a tarkódig ne legyél paradicsomszószos-tojásos-spárgáradermedtvajas, de a bensődet elöntő béke, a drága lakótárs elismerő szavai és az ifjú hommelette érdeklődő pillantásai bőségesen kárpótolnak a kényszerű ingváltásért.



Főzőzenének valami hasonlóan friss és pikáns ügyet érdemes berakni. Az ilyen soft boiled cuccokhoz soft boiled jazz jár, mi más kerülhetne a lejátszóba, mint Charlie Parker és - ha már tojás, akkor - az Ornithology.