Ötödik havi összefoglaló, 2. rész

A viharos tempóban fejlődő omlettkénk ötödik hónapját összefoglaló előző postomból kimaradt egy kulcsfontosságú rész: a kezdő apuka párás szemű ömlengése gyermekének kommunikatív zsenialitásáról. Nos, az alábbiakban ez következik.

Azt már korábban is említettem, hogy - a mozgásfejlődés mellett - talán ez az a terület, ahol az ifjú hommelette a leglátványosabb produkciót nyújtja. Mondjuk ez a két dolog valószínűleg markánsan összefügg. Ahogy az izmok idegi vezérlése egyre finomabbá és tudatosabbá válik, nyilván annál gazdagabb skáláját képes kifejezni az érzelmeknek és állapotoknak.

Arckifejezések
Még a nagyon vaksi kezdő apuka sem tagadhatja, hogy az arckifejezések egészen elképesztően széles skálája kezd kialakulni. Jómagam csak a "figyelem" kifejezésén belül négy-ötféle különböző állapotot tudok megkülönböztetni a tágra nyílt szemű, derűs érdeklődéstől a kissé összehúzott szemű, komoly méregetésig.

Érdekes módon az idők során el is tűntek bizonyos arckifejezések. Volt például ez a jellegzetes, féloldalra húzott szájjal járó, fintorszerű vigyor, ami az egyik első "csak rá jellemző" gesztusa volt.



Nos, ez az ötödik hónapra teljesen eltűnt. Nem tűnt el viszont a másik sajátos, és már nagyon hamar kialakult nemreflexes mozdulata, egy különös, önmegnyugtató gesztus, amit akkor gyakorol, amikor nagyon fáradt. A fejét jobbra fordítja, fintorba húzott ajkai között kicsit kidugja nyelvét és a bal kezével megfogja a bal fülcimpáját.

Mostanra már tökéletesen fókuszál, az utánzós és közelhajolós játékoknál tekintete stabilan és irányítottan vándorol az arcunkon. Ugyanez érvényes a terepfelmérésre is: ha körbemászkálunk a lakásban, akkor nyugodtan és céltudatosan pásztáz. A szüleit öt-hat méterről simán felismeri (és nem a hangjukról), vagy legalábbis nagyon pozitív reakciókat ad. A fókuszálás másik nagy eredménye a nagyon erős szemkontaktus, ami nemritkán még nyugtatólag is hat a nyűgös hommelette-re.

Lazán a kommunikációhoz tartozik, hogy a tudatos mozgások közé tartoznak az utánzás nyomai is: a felemelt kézre válaszul - még elég bizonytalanul és nem minden esetben - ő is felemeli a kezét.

Ami a hónap igazi nagy kalandja: a tükör. Szociális gesztusok széles skáláját produkálja a tükörképe felé, a nyúlástól a mosolyon át a vidám sikkantásokig. Ha mi is feltűnünk a tükörben, tekintete ide-oda vándorol a valós személy és a tükörkép között.

Hangok
Bármily meglepő, hangadás-ügyben némi visszafejlődést tapasztalok. Négyhónapos kora körül nagyon erős sikkantásokkal próbálgatta a hangját, lelkesen berregett, buborékokat fújt, csuklásszerűen, levegővétel közben adott ki hangokat, egyszóval: be nem állt a szája. Pár hét után a sikkantások jelentősen megritkultak, a berregés szinte teljesen megszűnt. Ami megmaradt: az egészen mélyről, torokból jövő "ó-ó-ó"-zás, naponta kb. egy darab nagylelkű hangutánzó fonéma (mondjuk: "glü", vagy "pffszli"), fontos új hang a halk, elnyújtott, panaszos nyökögés, amit leginkább a fogzás számlájára írunk.

Ugyanakkor erőteljes és folyamatos kísérleteket tesz az utánzásra. Amikor szándékosan eltúlzott szájmozgással énekelek vagy lalalázom neki, akkor némán próbálja formálni ajkait. Berregésre összezárja és elernyeszti a száját, nagyon ritkán buborékokat is fúj. A fütyörészés nagyon nagy kedvenc, ilyenkor csücsörít, de általában elvigyorogja a végét. És kifejezetten vannak preferált szavak, gondolom, édesanyja hatására nagyon bírja a "papa-mama-baba-dada" hangsort, de az Úr kifürkészhetetlen akaratából borzasztó pozitív reakciót ad például az olyan hülye szavakra is, mint a "gyöngytyúk".

Kommunikatív játékok
Persze egy ilyen nyelv előtti helyzetben meglehetősen nagyvonalú kommunikatívnak nevezni egy játékot,* de most ideértek mindent, ami valamiféle két ember közötti interakció köré szerveződik. Ifjú hommelette-ünk vastagon tobzódik orális korszakában, lényegében az első, hogy bármilyen, a közelébe kerülő dolgot, legyen az perzsaszőnyeg, vasúti fékpofa vagy méregdrága fejlesztő játék, azonnal a szájába vesz. Ugye nem szükséges külön hangsúlyozni a kezdő apukák kedvéért azt a neveléselméleti közhelyet, hogy ennek semmi köze a táplálkozáshoz: ebben a korban egyszerűen a száj a legfontosabb érzékszerv. Ennek megfelelően rendkívül - legalábbis a kezdő apuka türelméhez mérten rendkívül - sokáig el lehet szórakozni azzal, hogy a gyermek újra és újra a szájába rakja az apuka különböző ujjait.

Egyébként is rá kellett döbbennem, hogy az emberi kéz a legszórakoztatóbb (és persze legolcsóbb) játékszer egy öthónapos gyerek számára. Mindig kéznél van (hehe), páratlan a variabilitása, és minden más játéknál hosszabb ideig leköti a gyerek figyelmét. Nem lehet eldobni, vagy ha mégis, akkor nem kell felvenni a földről. Egyedül egy baja van: nem ad ki hangot, de ezt a kéz tulajdonosa kitűnően tudja pótolni. Ritmika, mozgás, bonyolult forma, ujjbábokkal és egyéb trükkökkel végtelenül bővíthető - tényleg a tökéletes játék.

Egy másik kedvenc játékunknál, a fej fölé tartós, hirtelen leengedős, újra felelmelős, óvatosan dobálós zuttyogásnál...



...jöttem rá két kulcsfontosságú dologra:
1) imádja az arca felé közelítő, illetve attól eltávolodó dolgokat. Ezt aztán kipróbáltam minden lehetséges helyzetben: ha egy meghatározott, nem ijesztően gyors, de elég dinamikus mozgással közeledik az arcához egy játék, egy másik arc stb. - az rendkívül élvezetes az ifjú hommelette számára.
2) ritmikus ismétlődéseknél már kialakulnak bizonyos elvárások. Amikor a fent említett játéknál hirtelen leengedem egy rövidke zuhanás erejéig, a teste megfeszül, lábait felrántja, arca tág szájú vigyorba fordul - ez idáig lehetne a zuhanás kiváltotta feltétlen reflex is. Ám hogyha négyszer-ötször ritmikusan ismételjük a dolgot, és aztán hirtelen megszakad a sor, például továbbra is a magasban tartom, a teste ugyanúgy megfeszül, amikor a zuhanásra számít. Lehet, hogy belevetítés, de mintha némi zavar is tükröződne az arcán, a vigyorgás is meglepett szájtátásba csúszik át.

Nahát, egyelőre ilyen okosságokat sikerült felderítenem, drága kezdő és kevésbé kezdő szülők, ne habozzatok megosztani a saját tapasztalataitokat.

*Bár ilyen szempontból a bridzs is prelingvisztikus szerencsejáték, legalábbis abban a történelem előtti, primitív, atavisztikus formájában, ahogy a kezdő apukák baráti köre játssza.

További izgalmas havi összefoglalók emitt.