2008. július 5., szombat

Az ember állva áll

Rengeteg dologról lehetne szó mostanság, az ifjú hommelette földi pályafutásának nyolcadik hónapjában, de hetünket egyetlen igazi nagy ügy uralta. Elsőszülöttünk, gondos időzítéssel, napra pontosan másfél évszázaddal az evolúcióelmélet megszületése után nemes egyszerűséggel felállt.

Fantasztikus kezdőapai megérzéseimnek köszönhetően ezt a napot otthondolgozással töltöttem. Ebből általában semmi jó nem szokott kisülni, apuka a konyhában dühödten veri a billentyűzetet egy halom mosogatnivaló közepén, hozzá sem lehet szólni, a legkisebb pisszenésre is agresszív mormogással és rutinszerű "haggyámábékénnel" reagál. Jack Nicholson a Ragyogásban, igen.

Szegény anyuka, általában elviseli ezt a minősíthetetlen viselkedést, gondolom a "legalább együtt a család" illúziójába ringatja magát. Ezúttal azonban éles kiáltás szakította félbe elmélyült brífírási kísérleteimet, és a szobába rohanva a következő elképesztő és egyben felemelő látvány tárult a szemeim elé:



Igen, az ifjú utód álldogállt, a járóka keretébe kapaszkodva, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, tenyérbemászó képén feneketlen büszkeség. Sajnos csak egy telefonnal sikerült megörökíteni a nagy pillanatot, mire előkerült egy normális fényképezőgép, addigra a kis omlettke kollapszált, miután rájött, hogy még így sem éri el a polcon sorakozó Miles Davis-életművet.

1 megjegyzés: