Tarhula sarda

Be kell vallanom, kicsit megkésett ez a bejegyzés, mivel erre az ételre majd' másfél hónapja kerítettünk sort, abban az időszakban, amikor úgy tűnt, drága lakótársamnak vészesen fogy a teje, és az ifjú hommelette a krónikus alultápláltság jeleit mutatta. A kezdő apuka kétségbeesetten kutatott valami jó kis tejszaporító recept után, és, mintha az ég küldte volna, a recept lángoló csipkebokorként fénylett fel egyik kedvencem, az utolérhetetlen Chili & Vanilia egyik friss bejegyzésében. Nem más volt ez, mint a fregula sarda, a némiképp magyarosra hangszerelt "szárd tarhonya", aminek az alapja a csodás lakótársi manna, az édeskömény. Ez valóban égi jel volt, en toutoi níka, legyőzzük a tejszegénységet, úrrá leszünk az ínséges napokon!

Köztudott ugyanis, hogy az édeskömény, ez a nagyszerű növény, aminek az apologetikáját egy korábbi posztban hosszasan ecseteltem, igen kitűnő hatással van a tejképzésre.

Egy kis kitérő: a mai napig megdöbbent az anyai szervezet fantasztikus finomhangoltsága. A magam részéről szeretek jókat enni, finomakat főzni, nemes alapanyagokat használni és rafinált ízkonstrukciókat létrehozni, de ezt korábban sosem azért tettem, mert valami közvetlen hatást vártam volna el az asztalra kerülő étektől. Persze igyekszem tartani magam az "az vagy, amit megeszel" alapigazságához (leszámítva egy-egy kínai zacskós algalevest, és persze a magashegyi túrák tragikomikus portésztáit), de igazából nagyon ritkán érzékeltem, hogy valamilyen étel azonnali fiziológiai hatást váltott volna ki, persze a jóllakottság érzetén kívül - a méregerős halászlétől történő drasztikus leizzadás altípusáról most nem beszélek.

Ehhez képest nagyon meglepő volt azzal találkozni, hogy az anyai szervezet azonnal és ellentmondást nem tűrőn reagál a (nem) megfelelő étkezésre. Ha kevés a folyadék - rögvest apad a tej. Ha anyuka nem eszik eleget - rögvest apad a tej. Ha iszik egy pohár sört - rögvest megindul a tej. Ha édesköményt eszik - rögvest elindul a tej. És így tovább - mindenfajta étel közvetlen és azonnali hatást vált ki, ami elképesztő gyorsasággal nyilvánul meg az anya közérzetében, biológiai folyamataiban és így tovább.

Ezért kezdtem boldog vigyorgásba, amikor a Chili & Vanilia pompásan burjánzó gasztroblogján elém ugrott a fregula sarda, ez a titokzatos szárd népi étel, amiről korábban csak utalás szintjén hallottam Kyle Phillips nagyszerű hírlevelében - utánanézve némi vigaszt adott, hogy neki sem nagyon volt fogalma arról, hogy mi is az a fregula.

Klasszikus szárd tésztáról van szó, ami Szardínia szigetéhez hasonlóan valahol félúton állomásozik az észak-afrikai partok és az európai kontinens között: hasonlít a kuszkuszra, hasonlít a tarhonyára, amolyan morzsolt-pirított ügy, és mivel a Chili & Vanilia szerzője lelkesen buzdította olvasóit arra, hogy bátran helyettesítsék csak tarhonyával, én sem köpdöstem le magam a tükörben a szentségtörésért. A dolog lényege amúgy is az édeskömény volt, no meg a jelentős mennyiségű császárhús, hiszen az utóbbi időben méltatlanul elvegetarianizálódott lakótársi konyhánk, ami miatt a kedves anyuka többször is hisztérikus lázadásban tört ki.

Tehát: egy buci édeskömény, pár szelet császárszalonna, hagyma, fokhagyma, egy vidám bögre tarhonya és persze sáfrány. Így indul a fregula - amit esetünkben inkább tarhulának vagy fregonyának kellene nevezni.



A hagyma-fokhagyma-édeskömény-triumvirátus sorsa az, ami általában a triumvíreké: kíméletlenül felszabdaltatik. A továbbiakban sorsuk inkább János apostoléra emlékeztet, amennyiben forró olajban főzetnek-pároltatnak az alábbi szentképen ábrázolt módon.



Pár perc múltán rávettetik a császárszalonna, amit szintén megpirítunk kissé.



Ekkor jöhet a tarhonya. Én a célra jó nagyszemű házi tarhonyát választottam, ezzel persze később meghosszabbodik a főzési idő.



Szép aranysárgára pirítjuk a tarhonyát, aztán...



...nyakonöntjük némi vízzel vagy valami hasonló értékű folyadékkal. A kezdő apuka, markánsan erősítve a recept rusztikus jellegét, víz helyett az alapanyagokkal harmonizáló sonka-főzőlével dúsította az így teljesen kárpát-medenceivé asszimilált fregulát.



A nagyszemű tarhonyának kellett vagy negyven perc, amíg a levet magába szívta és megpuhult. A sós lé miatt fűszerezni alig kellett, némi sáfrány azért került bele, meg, amint az a lenti képen is látható, sóhajnyi friss bazsalikom a tetejére, meg persze finomra forgácsolt pecorino. Hát íme, a rusztikus tejszaporító, a szárd parasztok hosszú életének egyik titka, amelyben magas szintű egységben tömörül az édeskömény ánizsos aromája, a császárhús-sonkalé füstös íze és a fincsa juhsajt testessége.



Mellé persze dukál valami saláta is, a háttérben feldereng az utóbbi idők egyik legjobban sikerült csúcsmodellje, egy - kb. négy és fél perc alatt összedobható - lilahagymás paradicsomsaláta, de ennek receptjét majd egy másik alkalommal osztom meg.

Főzőzenének meg valami gyors, rusztikus, egyszerű - ha már a tejhiányról volt szó, akkor jöhet a kötelező szellemes tréfa: No Milk Today. Vicces, mi?