Bevezető a 9. havi összefoglalóhoz

Mielőtt még egy végtelenül hosszú és unalmas posztban összefoglalnám, hogy elsőszülöttünk micsoda szédületes fejlődéslélektani tempót diktált az elmúlt egy hónapban, egy kis bevezető. Azt hiszem, bevallhatom, hogy a kezdő szülőket elsodorták az események: a pár hete még tündibündi, szuperbájos és engedelmes hommelette kilencedik hónapjának végére egy Wehrmacht-páncéloshadosztály támadó ékének lendületével söpör végig a lakáson napjában százszor. A nagy Guderian legifjabb tanítványa villámháborús felderítő útjai során nem kímél semmit és senkit, legkevésbé önmagát. Ennek bizonyítására a legutóbbi fürdetés során számba vettük a gyermek apró, és első látásra törékenynek tetsző testét borító sérüléseket. Íme a végeredmény:

- 3 párhuzamos karmolás a homlokon, darabja kb. 4-5 centiméteres (kapálózás az ágyban);
- véraláfutásos duzzanat a bal szemöldök fölött (hatalmas hasraesés következménye);
- apró kapart seb a jobb szem alatt (szemdörgöléstől);
- ismeretlen eredetű seb a jobb orrcimpán;
- vöröses duzzanat az orron (valószínűleg orraeséstől);
- sérülések a jobb fül mögött (karmolásnak néz ki);
- véraláfutások mindkét térden (a négykézléb mászkálástól);
- zúzódás a bal lábszáron, a sípcsontnál (valószínűleg botlástól);
- bokánál hátul karmolásnyomok (rejtély).

Hát igen, amikor kilencedik hónapjának elején az ifjú hommelette azzal indította egy leányfalui kirándulásunkat, hogy magabiztos fejessel vetette bele magát a frissen kaszált fűbe, még naiv aggodalommal szemléltük a lenti képen a jobb szeme fölött látható, azonnal jelentkező allergiás reakciókat. (Ez egyébként felnőtteknél sem különleges, aki hancúrozott már rabelais-i hangulatban rusztikus menyecskével egy szénakazal egyáltalán nem lágy ölén, az tudja, miről beszélek.)



Azóta a kezdő szülők kellőképp megedződtek, és fásultan szemlélik egyszülött gyermeküket, egyben szemük fényét, amint az lankadatlan szorgalommal megy neki az asztal sarkának, pottyan le az ágyról, esik hasra a szőnyeg szélében, rántja magára a sütő ajtaját és püföli teljes erejéből a hálószoba ajtajának üvegtábláit, egyszóval: ismerkedik a környezetével. Még szerencse, hogy - amint azt egy gyerekügyekben igencsak járatos ismerősöm kíméletlenül precíz metaforába öntötte - "a csecsemők olyanok, mint a legjobb minőségű vitorlavászon". Végül is - nyugtatom magam elkeseredetten - mikor dőljön összevissza, mikor koppanjon a feje ezredszer is a parkettán, ha nem most, amikor még alacsonyan van a súlypontja és aránylag gyorsan regenerálódik. Nem is vitorlavászon egy ekkora gyerek, sokkal inkább egy törpe Wolverine, aki hatalmas karmaival/körmeivel borzasztó sérüléseket okoz magának, de ezeknek másnapra nyomuk sincs. A fenti felsorolás elemeinek nagy része például egy-két nap alatt nyom nélkül eltűnt. Bár lehet, hogy pontosabb lenne úgy fogalmazni: eltűnt az újabb sérülések alatt.