2008. október 16., csütörtök

Hommelette és Hamlet

Büszkén jelenthetem, kezdünk derékig, de inkább mellközépig süppedni a kisgyermek-gondozás fertőtlenítőszagú mocsarába. Két hét leforgása alatt nyolc különböző orvos- és kórházlátogatás - ez azt jelenti, hogy átlagosan minden második nap tiszteletünket tettük valamely egészségügyi intézményben az ifjú hommelette-tel. A történések egy Shakespeare-tragédiát, vagy még inkább egy Shakespeare-tragédia Tom Stoppard-féle paródiáját megszégyenítő ok-okozatisággal indáztak, mintha csak a Tökéletes Dramaturg szerkesztette volna egybe őket összefüggő eseményfüzérré. Ez már nem is Hommelette, hanem Hamlet, azzal az apró különbséggel, hogy - elsütve a kötelező viccet - abből kimaradt az apa szelleme, mert az apa ebben az esetben hús-vér valójában idegeskedte végig e két hetet.

Mindezt úgy, hogy még azt sem mondhatom, hogy túlságosan nagy baj lett volna. Az események kiindulópontja ez a műtét volt, és tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy kedves utódunk már jóformán el sem tud képzelni emberi lényt fehér köpeny nélkül. Ennek köszönhető, hogy lassan egy könyvtárszobát kell nyitnunk a felhalmozott latin nyelvű prózaverseknek, amelyeket hamarosan tizenkét kötetben adunk ki "Az ifjú hommelette összegyűjtött beutalói és ambuláns lapjai" címmel. És ennek köszönhető, hogy minden talpalatnyi polcfelületet gyógyszeres dobozok borítanak: Smecta, Sodioral, Infacol, Normaflore, Augmentin, Fenistil, Nurofen és még ki tudja, mi minden, aminek az elnevezése csak egy kicsit is hasonlít valami menő MMORPG városneveihez.

Szóval a műtét jóvoltából legalább ötször jártunk kórházban. Felvezetésként egy labor-vérvétel, konzultáció az aneszteziológussal, aztán maga a műtét, majd laza levezetésként kötéscsere és varratszedés. Eközben kis idegeskedés, mivel a nyaki kötés két nappal a műtét után pont úgy nézett ki, mintha átvérzett volna - persze kiderült, hogy csupán a fertőtlenítő Betadine ütött át a tapaszon. Közben szüleinek elfoglaltságáról mindig gondoskodó utódunk összeszedett egy vírusosnak mondott hasmenést a kórházban - három nap alatt nem csupán a ruhatárát végezte ki néhány (sok) abszurd méretű fosással, hanem pillanatok alatt csonttá is soványodott, emellett szüleire is ráragasztotta a kórt. És mindennek tetejébe a műtét előtti vizsgálatok kiderítették, hogy ifjú hommelette-ünknek némi szívzöreje is van, ezért aztán - imádkozva, hogy ne egy Doppler-vizsgálat közepén törjön rá bájos gyermekünkre a hasmenés - célba vettük a kerületi gyerekkórház kardiológiáját is.

Talán nem kell külön részleteznem, hogy mindez - figyelembe véve a kezdő apuka rendkívül fontos munkáját - mekkora nemzetgazdasági kiesést jelentett a pénzügyi világválság kellős közepén. Az egész kéthetes hiszti egyetlen eredménye - természetesen a gyógyultnak nevezhető utód mellett - az, hogy emlékezetből fel tudom idézni bármely budapesti gyermek-egészségügyi intézmény folyosói csemperajzolatát és meglehetős alapossággal tudok tájékoztatást nyújtani az említett intézmények kávéautomatáit illetően.

És persze még egy hozadék: lakótársi közösségünk megtudta, hogy legfiatalabb tagjánál "BPST III-ban 1/6-os zenei jellegű ejectiós syst. zörej" található (e Janus Pannonius-i szépségű mondat hevenyészett műfordítása valahogy úgy hangzik, hogy a harmadik bordaközben összehúzódáskor lép fel a zörej), amit az alábbi, Macuo Baso, vagy még inkább Paul Celan tömörségével vetekedő négysorosban énekelt meg a kardiológus:

Strukturális szívhiba nincs.
Jelentőség nélküli szív
zörej.
Kardiológiai teendő nincs.
Kontroll: fél év múlva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése