2010. december 6., hétfő

Szponzoráció

Lakótársi közösségünk régi és elcsépelt poénja, amit általában hónap végén szoktunk lelkesen elsütni, hogy utolsókat rúgó kosztpénzünk maradékain adjunk fel apróhirdetést, miszerint "szimpatikus fiatal (khm...) pár, tündéri gyermekkel szponzort keres", aztán csak jelentkezik valami altruista milliárdos, aki havi párszázezer forinttal megnyugtatja a lelkiismeretét... És láss csodát: a kezdő apuka volt a legjobban meglepődve, amikor egyszer csak, szinte a semmiből előtűnt egy valódi szponzor. Egy betegségtől sújtott, levert szombat (!) reggelen ugyanis csomagot hozott a pósta.



A csomag egyenesen Belgiumból érkezett (a meglehetősen puritán csomagfelszín senkit ne tévesszen meg, a címzéseket én retusáltam ki a képről, a személyiségi jogok maximális tiszteletben tartása mellett). És amikor felbontottam, két csodálatos tábla echte Galler Heritage közül nem más hullott ki, mint ez:



A csomag történetéhez szorosan hozzátartozik, hogy ebben a tortillás posztban egy zárójeles félmondat erejéig elöntött a sárga irigység Robert Rodriguez ultramenő konyhai mérőkanálka-készlete iránt. Nem sokkal később kaptam egy emailt, amelyben egy általam ismeretlen, Belgiumba szakadt hölgy, pusztán azért, mert egész egyszerűen örömet okoz neki ez a blog, nagyvonalúan felajánlotta, hogy küld nekem egy készletet. És egy rövid email-váltás után a szett, egyszer csak, íme, megérkezett:



Nem tudom, szükséges-e magyarázni a dolog nagyszerűségét, és szükséges-e ecsetelni meghatottságomat. Hol ritkábban, hol gyakrabban, hol csökkenő, hol csúcsra járatott lelkesedéssel, immár több mint három éve próbálom (hozzáteszem, teljesen reménytelenül) követni ifjú hommelette-ünk alakulását, és egyszer csak, három év után feltűnik egy igazi szponzor. Aki, egyszerűen csak azért, mert fontos neki ez a blog, teljesen önzetlenül küld egy mérőkanál-készletet. Soha nem láttuk egymást, és arra is elég kevés az esély, hogy valaha találkozni fogunk, de ezzel a finom gesztussal mégiscsak létrejön valami különös kötés. Az ismeretlen hölgy bevonult az életünkbe, és akárhányszor balzsamecetet adagolok majd a salátába, eszembe fog jutni, és nem szűnő lelkesedéssel magyarázhatom majd omlettkénknek, hogy "látod, ifjú hommelette, ezt azért küldték nekünk, mert teljesen hétköznapi, és alapjában véve tök érdektelen kalandjaink valakit igenis érdekelnek". 

Nincs ezen mit hosszúra nyújtani: ezúton is nagyon köszönjük, a kanálkészletet, a csokoládét, de mindenekelőtt a gesztust. És hogy bizonyítsam, hogy a nagyon menő szett jó helyre került, azon nyomban fel is avattam:



Tudom, magas labda, de nem: a fenti képen nem az öngyújtóra-fecskendőre váró napi heroinadagom csodálható meg, hanem annál sokkal jobb dolog: a hétvége egyik melléktermékeként cantuccit sütöttem, abba mértem ki a sütőport ilyen - tőlem eddig merőben idegen - precizitással.

2 megjegyzés:

  1. De jó! Gratulálunk és üdvözlet a távoli kedves hölgynek is!
    Igenis másokat is érdekel a blogotok :)

    VálaszTörlés
  2. :-)
    ha már heritage, akár örökölhetnétek is. az egyetlen baj, hogy annak nem szabad olyan kendőzetlenül örülni.

    VálaszTörlés