2011. június 15., szerda

Róka és Csillag

A kánikula beköszöntével pár hónapra véget ért a kirándulószezon. Harminc fokban gyereket kirándultatni gyámhatósági beavatkozás hatálya alá eső emberiségellenes bűntett: az erdő ilyenkor már a kullancsoké, böglyöké, szúnyogoké és egyéb gyilkos ízeltlábúaké, az emberről szakad a víz, miközben a nyakában csimpaszkodó, tikkadt kiskorú elhaló hangon nyöszörög egy cseppnyi folyadékért. A globális felmelegedés ráadásul egyre északabbra tolja az ember által nem lakható területek határát. Sötét víziómban a Kárpát-medence félsivatagos pusztaság, a lakosság túlnyomó részével végez az ózonlyuk, az UV-sugárzás és a vízhiány - a maradék néhány túlélő pedig a fülhasogató kabócapercegéstől és a nyaralóövezetek elmaradhatatlan hétvégi zajától, a flexeléstől félőrülten bolyong az atacamai tájban. Júniustól szeptemberig a túrázás a lehető legöngyilkosabb tevékenységek egyike, legalábbis ezer méteres tengerszint feletti magasság alatt - ez azonban sorsverte, csonka hazánkban mindössze öt négyzetmétenyi területre csökkenti a lehetőségeket. Sajnos az ifjú hommelette még túl kicsi a galádul elcsatolt magashegyekhez, ezért nem marad más hátra, mint kirándulásnak álcázott strandolással kibekkelni a szörnyű nyarat.

Nagy kérdés, hogy hol tehetjük meg mindezt? Mely közeli erdőségben lehet úgy tenni, mintha kirándulnánk, ám valójában egy strandon kötünk ki? Kézenfekvő válasz lenne Lepence, ha éppen nem valami gigantomán megaberuházás keretei között nem tették volna földdel egyenlővé az egykor szebb napokat látott fürdőt. Úgyhogy maradt a másik, emberközelibb megoldás: Csillaghegy. És hogy ne legyen olyan feltűnő a kánikula előli szégyenletes strandramenekvés, puszta alibizésből tegyünk egy rövidke túrát a közeli Róka-hegyen, az ifjú hommelette kedvenc helyén.


Csillaghegy-Róka-hegy-Csillaghegy nagyobb térképen való megjelenítése

Kissé fellengzősen hathat, hogy egy három és fél éves gyereknek van kedvenc kirándulóhelye, de sajnos ez a helyzet. Az ifjú hommelette-et már egy korábbi kirándulásunk alkalmával mélyen elbűvölték a Róka-hegyi kőfejtő házak fölé magasodó, sárgás mészkőfalai. A tél-tavasz során azóta voltunk már ott párszor, és sosem úsztam meg, hogy az eufórikus utód teli ne rakja számomra tökéletesen érdektelen, számára azonban aranyrúdértékű kalcitkristályokkal a hátizsákot. Ezek a későbbiekben kiváló anyacsapdaként működtek szanaszét hagyva a lakásban, és valóban: nincs viccesebb - legalábbis az ifjú hommelette szerint -, mint egy, a harmincadik hét környékén járó állapotos asszony (az én lakótársam), aki némi pluszsúllyal küszködve vidám piruetteket mutat be a szőnyeg mintázatába rejtett öklömnyi mészkődarabokon.

Ám a lelkes gyermek számára nem is a különböző kalcitok, baritok, markazitok és egyéb kincsek voltak a legvarázslatosabbak, hanem a bányaudvaron mindenfelé heverő izgalmas, térdmagasságú boulderproblémák, de erről majd inkább a Veszélyek fejezetben.

És mire az ifjú utód kiügyeskedte magát a sziklákon, és műveleteivel kiugrasztotta helyéből a kezdő apuka szívét, a kegyetlen Nap is nagyjából a zenitre hág, és végképp nem marad más, mint minden józan orvosi, anyai és anyaportáli intés ellenére bevetni magunkat egy szabadtéri strandfürdő élvezeteibe. Persze, értem én, hogy bőrrák meg harmadfokú égési sérülések, de próbáljon meg valaki egy ajzott kisdeddel három hónapon át tíztől négyig egy betonszarkofág mélyén rejtőzni, amikor kint olyan nagyszerűen lehet nézni a világegyetem hőhalálát. Lehetelen küldetés, úgyhogy maradnak a modern vegyipar kokain-árban mért áldásai, és jöhet Csillaghegy. Mondom: Csillaghegy!

Mert a csillaghegyi strandról csakis felkiáltójelekkel lehet írni/beszélni. A kezdő apuka gyermekkorának rejtelmes helyszíne - igazából nem is emlékszem sokra, csak a hatalmas (legalábbis akkor hatalmasnak tűnő) parkra, titokzatos szobrokra, és a rettenetesen hideg vízre. Legalább húsz, ha nem harminc éve nem jártam itt, úgyhogy kézenfekvő volt egy ifjú hommelette-el visszatérni a helyszínre. És ezzel el is érkeztünk az túra SWOT-analízisének első fejezetéhez, jelesül az erősségekhez.

Erősségek: A túrának két irdatlan, felülmúlhatatlan, csodálatos erőssége van, márnimt a mindig nagyon szórakoztató hévezésen túl: az egyik természetesen a már említett Róka-hegyi kőfejtő. Eza hatalmas, három udvarból álló, keletről Csillaghegy és Békásmegyer, nyugatról Üröm szélső házai közé beszorított mészkőbánya központi szerepet töltött be a kezdő apuka végérvényesen a semmibe vesző, boldog ifjúságában. A kezdetekben nagyszerű és - nem elhanyagolható szempont! - közeli ásványlelőhelyként működött. Ebbéli funkcióját (nem kis részben a kezdő apuka tevékeny közreműködésének köszönhetően) hamar elvesztette, de az itt összeharácsolt, fürdőkádban sósavazott csinos baritok azóta is büszkén hirdetik édesanyám muskátliskertjében egykori gyűjtőjük elkötelezettségét.

Később az ásványgyűjtő korszakot felváltotta a sziklamászó éra. A Róka-hegy hamar a Franciabányához vagy a Kecske-hegyhez hasonló kultikus rangra emelkedett, az évek során legalább ötven utat nyitottak itt a legkülönbözőbb fokozatokban. Könnyű hármasoktól húzós hetes-nyolcasokig terjed a skála a felső udvar változatos falain, ráadásul nagy részüket derekasan süti a Nap, ennek megfelelően állandó a tumultus - Budapest környékének egyik legnépszerűbb mászóiskolájáról van szó. A rendkívül jó szeműek a lenti panorámafotón is összeszámolhatnak néhány kötélpárost, pedig drámaian korán érkeztünk a helyszínre, amikor minden jóérzésű sziklamászó az egyik oldaláról a másikra fordul, a szigorú edzéstervben előírt előző napi vörösborozás-marhapörköltözés után.



A másik erősség - ez nem is kérdés - a csillaghegyi strand. (Vagyishogy felkiáltójellel: a csillaghegyi strand!) Nehéz még egy ilyan varázslatos helyet mondani Budapesten. Csillaghegy az a strandolóknak, ami a Lukács a fürdőzőknek vagy a Császár az úszóknak: egy végérvényesen letűnt (polgári?) világot idéző, fantasztikus hangulatú, romjaiban, toldozott-foldozottságában és elhanyagoltságában is pazar, igazi kultúrával mélyen átitatott emlékhely, ahol minden sarkon komplett, kidolgozott és kerek Ottlik-karakterek fordulnak eléd. Letűnt világ, igen, a csillaghegyi strand is a végét járja, ez világosan látszik, és nem sok híja van, hogy a szomszédos Aquincum sorsára jusson, vagy ami még valószínűbb, hogy hamarosan valami decens ingatlanpanama főszereplőjeként ízléses lakópark épüljön a helyén.

Bármily hihetetlen, de Budapest legnagyobb területű strandjáról van szó, bár ez már kevéssé látszik, mivel az elképesztő állapotú, szó szerint életveszélyes épületek miatt a park nagy része gusztusos drótkerítésekkel van lezárva:





Egykor, a fénykorban még egy szálloda is üzemelt itt, ami ugyan pár éve megszűnt, de a még mindig működő honlap rendületlenül hirdeti a múlt háromcsillagos dicsőségét.

A hatalmas ősparkban szanaszét szórva rejtélyes funkciójú, pontosabban súlyosan funkción kívüli fabungalók állnak, a teraszos tereprendezésre való tekintettel csinos betonlábakon, egészen hiteles csehszlovák úttörőtábor-hangulatot teremtve. De a múlt polgári örökségét még őrzi a kővályúban tenyésző friss petúnia...



...és ez a kezdő apuka szerény képességeivel nehezen attribuálható kakasos-könyves koré-szobor az egyik nagy medence mellett.



Gyengeségek: gyermekkori emlékeim egyébként nem csaltak. A Csillaghegyi strandfürdő vize tényleg kegyetlenül hideg, és ezt kifejezett gyengeségként kell értékelnünk, hiszen a 21 fokos víz eredménye egy lila szájjal minden ízében vacogó, szívfacsaróan sopánkodó gyermek. Az elkényeztetett, a Lukács minimum öt fokkal melegebb vizéhez szokott ifjú hommelette hamar le is tett arról a nagyszabású tervéről, hogy még ezen a délutánon megtanul úszni, helyette a két gyűszűnyi gyerekmedence egyikében végzett pancsolási gyakorlatokat. Azért önigazolásul megosztok egy fotót, amiből világosan kiderül, hogy azért nem volt neki olyan borzasztóan rossz:



És persze itt van a budapesti strandok egyik legkülönösebb fenoménja (márpedig a budapesti strandok nincsenek éppen szűkében a különös fenoménoknak), ez a hatvanas évekből maradt zuhanyfülke és mélyűri hibernációra szolgáló, az Alien-sorozatból ideteleportált mentőkapszula egyben:



Veszélyek: no igen, az ígért veszélyek. Isten látja lelkemet, és talán az én kedves lakótársam is bizonyítja majd, e sorok írója igazán nem az a fajta apa, aki mindenáron a saját mániáit akarja ráerőltetni gyermekére. Van énnekem erős önvédelmi mechanizmusom, és az bizony azt súgja - mit súgja? Kiáltja! -, hogy elsőszülött gyermekemet tartsam minél távolabb a forró vasalótól, a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseitől és természetesen a sziklafalaktól. Első utunk a Róka-hegyre pusztán azt a célt szolgálta, hogy szép, csillogó kalcitokat mutogassak neki. Ám, legnagyobb kétségbeesésemre az ifjú hommelette elemi lelkesedéssel vetette rá magát a sziklákra, és földöntúli boldogsággal kapart fel bármely egyméteres kőtömbre. Ezúttal már kifejezetten mászkálási céllal jöttünk, és odáig rendben is volna, amíg ilyesmiket csinál:



És olyan büszkén álldogáll a csúcsán, mintha legalábbis most szólózta volna ki az El Capitant.



Ám olyankor tényleg megáll bennem az ütő, amikor a rá oly jellemző hevülettel a fejébe száll a dicsőség, és ehhez hasonló manőverekbe kezd:



Néhány pillanat múlva ki is derült, hogy nem ok nélküli ám az aggodalmam, ugyanis az ifjú hommelette kecses mozdulattal zuhant be a kövek melletti rekettyésbe. Szerencsére pont akkora baja lett, mint amekkorát megérdemelt, amit pár pillanattal később az is igazolt, hogy a fent említett, rá oly jellemző hevület rá oly jellemző önfejű, makacs eltökéltségbe csapott át, természetesen velem kezdett el üvöltözni, hogy miért zavartam meg azzal, hogy meg akartam fogni a kezét. A közelébe se merjek menni, és márpedig ő akkor is megcsinálja, mármint a kunsztot, amit a fejébe vett. Egyszóval vannak veszélyek szép számmal, bár mind közül a legnagyobb mégiscsak az, hogy az ártatlan gyermek fültanúja lesz a nyolcas utakban ziháló sziklamászók folyamatos, kimeríthetetlen és véget nem érő, elképesztően változatos káromkodásainak.

Életkor: a túrának álcázott strandolás szépségei igazából csak hároméves kor felett értékelhetők. Ki küldene mondjuk egy hathónapos gyereket a bányaudvar bouldereire, vagy sokkolná 21 fokos (igaz ami igaz, legalább alacsony ásványianyag-tartalmú) forrásvízzel?

Hordozás: Bár nagyon csábító az útvonal, a Róka-hegy tanösvényének lépcsősorai miatt babakocsival egyáltalán nem járható.



Hordozóval viszont annál inkább, bár a felső udvarba bemászni némi gyakorlatot kíván. Alternatív megoldásként javasolható az autóval az Ürömi út tetejéig, ott leparkolni és egy ötven méteres  laza sétával dicsőségesen bevonulni a bányaudvarra. Aztán vissza a kocsiba, pár száz méter gurulás, egyenesen a strand parkolójába. Ez nagyon környezettudatos.

Ellátmány: ellátmányra egy ilyen rövid kirándulás esetén semmi szükség. Az Ürömi út alsó szakasza, a HÉV-megállótól a strandig egyébként is bőségesen el van látva jobbnál jobb vendéglátóipari egységekkel, amik közül is kiemelkedik a magában a megállóban található Peron Váró. Ezt a korcsmát, megmondom őszintén, csak ünnepnapokon láttam úgy, hogy nem volt a bejárathoz támasztva legalább egy darab postásbicikli - gondolom, a csillaghegyi nyugdíjasok igencsak türelmes népek, vagy esetleg lefáradnak a hegyről a nyugdíjért. Szintén megemlítendő az Ürömi út jobb oldalán található, családiház-garázsból kialakított csemegeüzlet, lehangoló elhelyezkedéséhez képest zavarbaejtő kínálattal: kimért Takler borok, Lindt csokoládék, Ararat brandy és egyéb nyalánkságok, megdöbbentően olcsón. Nincs is szebb, mint két háromévessel: egy gyerekkel meg egy palack brandyvel nekivágni a kőfejtőnek.

Oktatás-nevelés: nem akarom már tovább húzni ezt az amúgy sem rövid posztot, úgyhogy csak annyit mondok, hogy a Róka-hegy fontos geológiai bemutatóhely, így aztán végtelen történetekkel szórakoztathatjuk a tudásszomjas utódot a késő triász kőzetképződésről, amit az utód - hiszen ő maga éppen súlyos, hónapok óta nem múló, krónikus dinoszaurusz-tripen van - bizonyosan nagy érdeklődéssel hallgat majd. Az oktatás másik fontos eleme az egykor volt környező római kolóniák sanyarú sorsának bemutatása.

Az oktatás-nevelésnek - a fentebb taglalt sziklamászó-veszélyekhez szorosan kapcsolódó - harmadik eleme, a saját képességeink határainak bölcs belátása és beláttatása már olyannyira demagóg, hogy nem is merem részletezni.

Útvonal: Csillaghegy HÉV-megálló - Róka-hegyi kőfejtő - Csillaghegyi strandfürdő - Csillaghegy HÉV-megálló

Távolság: 2,5 km (azaz megközelítőleg 1,6 mérföld)

Szint: 160 m (80 fel, 80 le)

Csúcs-csoki: nem volt.

Menetidő/pöcsölés/összesen: nem értelmezhető.

Átlagsebesség: nem értelmezhető.

Átlagos emelkedő/lejtő: nem értelmezhető.


További, gyermekkel abszolválható kirándulások leírásai emitt.

2 megjegyzés:

  1. "2,5 km (azaz megközelítőleg 1 mérföld)"
    ???
    Tengeri?

    VálaszTörlés
  2. Szemfüles. Jogos, bocs, javítom.

    VálaszTörlés