2011. július 16., szombat

Az ajtódíszről és az ostobaságról

A kezdő apukával néhanapján előfordul, hogy elhomályosodik a látása, minde vér az agyába tódul és vörös ködként ül elméjére. Nyirokcsomói izzadni kezdenek, keze ökölbe szorul, megszűnik az idő, és csak a toporzékoló, tehetetlen düh munkál benne, a kába stressz, amitől legszívesebben törni-zúzni támadna kedve. Bármily meglepő, ilyen állapotba nem akkor kerül, amikor mondjuk utódja, az ifjú hommelette az átlagosnál erőszakosabban próbál meg újabb és újabb nyalókákat és Pez-utántöltőket kicsikarni egy szupermarket-pénztárnál, irdatlan hisztériával és a környező javakorabeli hölgyek rosszalló pillantásaival kísérve. Ó, nem - ezeket a szituációkat már megtanultam Gandhi pacifizmusával és az Aquinói jáborságával kezelni. Ilyesfajta agresszív stresszhelyzet akkor tör rám, amikor az emberi ostobasággal találkozom, a maga egyetemességében. Bizonyára mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor eszenciális butasággal találkoznuk: ahogy egy fekete lyuk irdatlan tömege megtöri a teret, úgy feslik fel a világ szövete, és a hasadékon át betüremkedik világunkba a rettenetes, mindent magába szívó ostobaság a maga pőre valójában. Igazán nem akarom túlságosan dramatizálni a dolgot ezekkel a monumentális képekkel, de pár napja pont beleszaladtam egy ilyenbe. És mivel a legifjabb hommelette remélhetőleg hamarosan bekövetkező születésénél fogva az én kedves lakótársammal meglehetősen érintettek vagyunk a témában, bizony az a vörös köd csak leszállt az elmémre. Nem kertelek: a babajelző ajtódíszről van szó.

Két nap alatt elég nagy karriert futott be ez az ártatlannak tűnő hírecske, jóformán egyetlen sajtótermékkel sem találkoztam, amelyben legalább "kis színes" formájában ne jelent volna meg. A bevezető linkjében minden ott van, akit részletesebben érdekel a dolog, utánanézhet. A lényeg: egy civil szervezet kezdeményezését felkarolva a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága ezentúl minden (kórházban?) megszületett gyermek édesanyjának babajelző ajtódíszt ad ajándékba. Ilyen csudiszépet e:



A dolog önmagában akár még kedves is lehetne: egy, az adventi koszorúhoz vagy a Gáspár-Menyhért-Boldizsár felirathoz hasonló jelzés, amit a bejárati ajtóra vagy a kertkapura kirakva az ember jelzi a szomszédoknak, esetleg járókelőknek, hogy gyermeke született. Szép szokás lehetne belőle, és köztudottan a szép szokások különböztetik meg az embert az állattól, mármint az ülve evés mellett. A pozitívumok felsorolása itt azonban véget is ér.

Az eredeti ötlet a rémes elnevezésű, ám annál szimpatikusabb, mert rendkívül gyakorlatias szervezet, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nevéhez fűződik. Ez a szerveződés messze kimagaslik a sok tök értelmetlen és rémesen beszűkült "családpolitikai" szerveződés közül, annál az egyszerű oknál fogva, hogy értelmes célokért dolgozik, és jól felismert problémákra igyakszik kivitelezhető válaszokat adni. Amíg a hazai szervezetek nagy része olyasfajta általánosságokig jut csak el, hogy "legyen mindenkinek minél több gyereke" (feltéve persze, hogy az a gyerek idővel fehér bőrű, heteroszexuális, vallásos, középosztálybeli férfivé cseperedik), addig a HKHKM azt a rendkívül kézenfekvő kérdést teszi fel: miért van az, hogy Magyarországon sokkal kevesebb gyerek születik, mint ahányat terveznek? Tehát nagyon okosan megfordítja a dolgot: nem azokat terrorizálja, akik egyáltalán nem akarnak gyereket, hanem a gyereket tervezőket próbálja meg arra rávenni, hogy ne mondjanak le tervükről. Ez a lenyűgözően kézenfekvő célkitűzés, és az ezt támogató kampányok és projektek teszik a HKHKM-et rendkívül szimpatikussá.

A nagy lelkesedésben a HKHKM még a télen meghirdetett egy pályázatot, ami úgynevezett "babaköszöntő zászlók" tervezésére hívott fel. Érteni vélem a kezdeményezés mögött megbúvó logikát, voltaképp egyfajta szolidaritáserősítő akcióról volt szó: hadd hirdesse a zászló a nagy eseményt, a szomszédság meg majd rohan a komatállal. Mondom, nem a kezdeményezéssel volt a baj, bár ez a nyilvános pályázat óriási baklövésnek bizonyult, ékesen példázták ezt a beérkező pályaművek. Csak néhány ízelítőül:









Talán nem szükséges különösebb vizuális képzettség annak megállapításához, hogy ezek a tervek egész egyszerűen kegyetlenek, és sajnos az itt bemutatottak egyáltalán nem kirívó példái az általános színvonalnak. Lehetnek bármilyen kiváló szociálpoltikusok és bármilyen elkötelezett családjogi harcosok a Három Királyfi munkatársai, valószínűleg keményen megfizették a tanulópénzt azért az egyetemes kommunikációs alapigazságért, hogy a 21. század Magyarországán vizuális tervezés témakörben tilos, tilos, TILOS! nyilvános pályázatot meghirdetni, és különösen tilos ezt közönségszavazással súlyosbítani. Mert a vége közönségszavazás volt, lesújtó eredménnyel:



Bármily meglepő, talán a legjobb vizuális terv lett a nyertes, de hát azért ez is igen messze van a szakmailag vállalható minimumtól:



Valószínűleg a pályázat kiírói is érezhették, hogy ez az egész vállalhatatlan és vérciki, mert egy huszáros vágással egyszerűen nem hirdettek eredményt: "talán úgy a legjobb, ha mindenki olyan zászlóval jelzi babája érkezését, amilyen neki a leginkább tetszik". Ez valóban nagyon elegáns kihátrálás a dologból.

Aztán hogy-hogynem, pár héttel később a NEFMI illetékesei, mindenekelőtt Soltész Miklós államtitkár felkarolták az ötletet. Ők már nem követték el azt a hibát, hogy pályázatot írjanak ki, megbízták/felkérték Simon András grafikust, aki aztán annak rendej és módja szerint el is passzolta az értő apparatcsikoknak a az első képen látható (hogy is fogalmazzak finoman?) meglehetősen anakronisztikus megoldást. A csudiszép és rém eredeti ajtódísz exkluzivitását csak növeli, hogy a grafika mind a művész weboldalán, mind pedig mondjuk az ismert magasművészeti bemutatóhelyen, az ajandekkatalogus.hu-n megvásárolható, ez utóbbin potom tizenhatezer forintért. A grafika egyébként nem a minisztérium felkérésére készült, a Google cache segítségével előbányásztam egy 2010 nyári megjelenését, tehát a téma iránt elkötelezett művész benyúlt a fiókba, igen, államtitkár úr, van itt valami elfekvő szíves-gyerekes cucc, ez szerintem jó lesz, csak lefújom róla a port...


...meg persze még alátette azt a teljesen anakronisztikus feliratot azzal a teljesen anakronisztikus betűtípussal. Pont ez a felirat árulkodik arról, hogy az államtitkárságon az égvilágon senki sem gondolkodott másfél percnél tovább a dolgon. A sajtóközlemény szerint az ajtódísz funkciója, hogy az anya "bejárati ajtajára függesztve jelezheti a külvilágnak gyermeke megszületését, családja örömét", na de az "Isten hozott!" felirat éppenhogy a gyereknek szól, és a legkevésbé sem a külvilágnak. Akkor most mi van? A gyerekhez beszélünk vagy a külvilághoz? A gázóra-leolvasónak mondjuk, hogy "Isten hozott!" vagy szemünk fényének, a frissen érkezett trónörökösnek? Ha a külvilág tudtára akarjuk adni irdatlan örömünket, akkor miért nem az szerepel rajta, hogy "Gyermek érkezett", vagy "Bővült a család", vagy hogy a kereszténydemokrata államtitkár kedvében járjunk: "Az Úr megszaporította nyáját", vagy akármit, könyörgöm, csak ne legyen értelmetlen, mint a jelenlegi megoldás! De most komolyan, államköltségen, minden anyának, évente kilencvenezerszer ezt a vizuálisan súlyosan elavult, kompozicionálisan zavaros, kommunikációs szempontból értelmetlen izét? Szívkontúrba foglalt újszülöttkontúr - hát ez egy közhelyes, eredetiséget mellőző, ócska és középszerű produkció.

És mindehhez ott a drámai minisztériumi szereptévesztés: mert lehet bármilyen kedves népszokás az ajtóra szerelt dísz, a családügyi államtitkárságnak a legkevésbé sem lehet feladata kedves népszokásokat állami szinten általánossá tenni. Éppily kedves népszokás mondjuk a húsvéti tojás, ráadásul azt is nehezen tagadhatjuk, hogy a termékenységhez - ilymódon a gyerekvállaláshoz - is rengeteg köze van, mégis meglehetősen anakronisztikus lenne, ha húsvétra minden család kapna egy szakajtó állami tyúktojást. És ha még hozzávesszük ehhez a mélyen cinikus államtikári mondatot: "az ajtódísszel is minél több gyermek vállalására kívánják biztatni a fiatalokat, az édesanyákat" (megmondom őszintén, engem, legalábbis ha édesanya lennék, semmiféle ajtódísz nem lenne képes minél több gyermek vállalására biztatni), akkor világos lesz a kép: ez az ajtódíszesdi az égvilágon semmi más, mint kormányzati pótcselekvés. Gondoljunk csak bele, mekkora logisztika, gyártási kapacitás, tárolás, raktározás, kiszállítás, törődés kell évi kilencvenvalahányezer ízléses ajtódísz disztribúciójához, amelyből - megkockáztatom - tíz százaléknyi mennyiség hasznosul, a többi elegáns ívben repül a szemetesbe. Miközben, tör elő a kezdő apukából a professzionális demagóg, az államtitkárság hónapok óta adós például a májusra ígért szociálpolitikai koncepció kormány elé terjesztésével, ami pedig valamivel nagyobb befolyással bír a gyerekvállalási kedv alakulására, mint holmi ajtó akasztható giccstábla.

És mindez azon a héten történik, amikor a kormány módosítja a Munka törvénykönyvét, hat hónapra meghosszabbítva a próbaidőt (ami alatt ugye a várandós anyákra nem vonatkozik a felmondási védelem), és megfelezve a gyes vagy a gyed után járó szabadságot, ennyivel is biztatva ugye a fiatalokat a gyerekvállalásra. És ezen a ponton ütötte meg a szememet a következő mondat a hivatalos kormányzati honlapon: "Az egyes törvényi szabályozások és anyagi támogatások helyett, az érzelmek, gondolatok és a társadalom támogatása a fontos - emelte ki Soltész Miklós." Nem elírás, a hivatalos közleményben "helyett" szerepel. Nem mellett, vagy előtt, hanem egyenesen helyett. És ekkor jöttem rá, hogy ez az egész ajtódíszes, sajtótájékoztatós, mézesmázos, minéltöbbgyerekes, szentanyaságos, rondagrafikás színjáték voltaképp egy klasszikus bullshit, képmutató, hipokrita terelés. "Nem fogunk csinálni semmit" - mondta egészen pontosan Soltész Miklós - "soha nem fogunk azon gondolkodni, hogyan könnyíthetnénk meg a gyerekvállalást és -nevelést, mert a gondolkodás fárasztó. Ehelyett hülye pótcselekvésekkel, vizuálisan és intellektuálisan értékelhetetlen marhaságokkal fogunk foglalkozni, ugyanis nem értünk sem az államigazgatáshoz, sem pedig az emberekhez. Arról pedig végképp nincs fogalmunk, hogyan növelhetnénk a gyerekvállalási kedvet. De majd a szomszédok segítenek, hajrá!"

Nagyon, nagyon szomorú, hogy a Három királyfi amúgy felkészültnek és potensnek tűnő képviselői asszisztáltak ehhez a szomorú színjátékhoz. Az már csak hab a tortán, hogy az ajtódísz majdan a Promobox nevű "ajándékcsomag" része lesz. Most nem kívánom megosztani nyomdafestéket/monitort nehezen tűrő véleményemet az ilyen termékmintákkal telirakott direktmarketing-dobozokról az újszülött-osztályokon, de elég súlyosnak tartom, hogy ilyesfajta minisztériumi akciókban való részvétellel legitimálják magukat. Hát, annyi biztos, hogy nem kevés önuralomra lesz szüksége a kezdő apukának, ha előreláthatólag két héten belül egy ilyet dugnak az orra alá, miközben legifjabb hommelette-kéjét pisztergálja.

5 megjegyzés:

  1. Itt az Addenbrooks Hospital-ban minden ott szuletett gyerekhez facsemetet adnak - ki is lehet valasztani, milyet.

    VálaszTörlés
  2. A facsemete kedves és kézenfekvő dolog, én is ültettem egy gránátalmafát az ifjú hommelette tiszteletére. De mondjuk egy rákospalotai panelban nem sok hasznát veszi a család. És mondjuk elég riasztó lenne a facsemete-adományozás egy kormányzati program részeként.

    VálaszTörlés
  3. Na ja. Az 'ajtodisz' viszont egyreszt a hotelajtos 'Do not disturb'-re emlekeztet, masreszt a pizzafutar hirdetesekre (lasd 3-Iron eleje).

    VálaszTörlés
  4. A panel körül miért nem lehet elültetni a fát?

    VálaszTörlés
  5. Hű, de rég nem jártam erre. És én vagyok a hülye, mert pont ezekért az írásaidért imádom a blogodat. Mélységesen egyetértek minden sorával, a maszatolások, gumicsontok és pótcselekvések pedig nemcsak a már tökre nem kezdő apukát cseszik fel, hanem a hasonszőrű anyukákat is.

    VálaszTörlés