2011. július 13., szerda

Lesley Barnes

Amióta egyáltalán elkezdett érdekelni ez a gyerekesdi, azóta hangoztatom rendületlenül, minden lehetséges fórumon, hogy a túlzás nélkül zseniális glasgow-i zenekar, a Belle and Sebastian nélkül nem létezhetne modern gyerekpop. A B&S minden megmozdulásában, még legbonyolultabb számaiban és leginkább konceptuális lemezein is van valami elementárisan gyermeki báj, amit mi sem jelez jobban, mint az, hogy még a nevét is egy gyerekkönyvről, Cécile Aubry Belle és Sébastienjéről választotta. És bár a zenekarvezető, Stuart Murdoch korunk legbonyolultabb, vagy inkább legszubtilisebb popzenészeinek egyike, egyáltalán nem popzenészhez illő életrajzzal, meglehetősen bonyolult, áttételes szövegekkel, az ő finoman hangszerelt, remekül szerkesztett szerzeményei azok, amiket csont nélkül, bármikor megmutatok az ifjú hommelette-nek, arról nem is beszélve, hogy az ő nevéhez fűződik minden idők egyik legjobb angolszász gyerekpoplemeze, a Colours Are Brighter. Nade alapvetően nem is a Belle and Sebastiant akarom itt mennybe meneszteni, az együttes tulajdonképpen csak apropó egy reveláció megosztásához, ez pedig nem más, mint Lesley Barnes.

A B&S ugyanis tavaly jelentette meg legfrissebb lemezét (amit aztán annyit hallgattam, hogy nulla bitesre koptak az mp3-ak a telefonomban), azon pedig az I Din't See It Coming című számot, ezt a szokásosan briliánsra csiszolt gyöngyszemet, hogy ismét egy gyönyörű, "briliánsra csiszolt" képzavarral ajándékozzam meg  kedves olvasóimat. Na ennek a számnak készített egy remixet nemrégiben a brit mashup-guru, Richard X, aki egyébként az egyik legnagyobb király az angol popzenében; hogy mást ne mondjak, egykoron ő fércelte össze a Sugababes Freak Like Me-jét, aminek igen nagy szerepe volt abban, hogy a "csajgrupp" kifejezés szalonképessé vált a lakótársi diskurzusban (és még azt is megbocsátottuk neki, hogy hozzá mert nyúlni az általunk istenként tisztelt Gary Numanhez). Mondjuk ez a Belle and Sebastian-remix már nem sikerült olyan fényesen, engem a világból ki lehet kergetni ezzel a reverb-özött, csillogóra polírozott, szintetizátor-szőnyegekkel "dúsabbá tett", buta négynegyedeket döngölő dobgéppel megtámogatott, "hallgató- és táncparkettbarát" hangzással. Pont az a finom közvetlenség veszik el a zenéből, amit a Belle and Sebastianben annyira szeretek - de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a remixhez készült egy animáció, egy - a Belle and Sebastian tagságához hasonlóan - glasgow-i művésznő, egy bizonyos Lesley Barnes munkája. Íme:



Azt hiszem, nem kell különösebben ecsetelnem, mitől 10/10-es gyerekrajzfilm ez a kis klip: a villódzó, irizáló geometrikus formákból összeálló figurák, a B(elle) betűvel jelölt szegény sorsú leányt, az ifjú hommelette druszáját gonoszul elrabló fantasztikus lények, az üldözésben minden lehetséges közlekedési eszközt bevető, kackiásra pödört bajszú S(ebastian), és a végén a táncoló Nagymedve - mind-mind telitalálat. Barnes egyébként is három dolgot imád, amit a kezdő apuka is: imádom, ha betűk, gyönyörű tipográfiák vannak egy animációban, imádom a vicces lényeket, valamint a kulturális utalásokat. Éppen ezért szerettem bele első megnézésre Barnes első animációjába is, a Herzog és a szörnyekbe:



Lesley Barnes egyébként szinte autodidakta művész (ez meg is látszik teljesen öntörvényű, eléggé társtalan látványvilágán), eredetileg angol nyelvet hallgatott, és csak kedvtelésből kezdett illusztrációval foglalkozni. Eleinte ruha- és divatterveket készített, ilyeneket:



Aztán érdeklődése szép lassan  - ahogy egy interjújában mondja - egyre inkább Őfelsége kalapjai, az illusztráció és az animáció felé fordult. Fontos, hogy Barnes egyáltalán nem gyerekillusztrátor; én nem is tudok kifejezetten gyerekeknek készült produktumáról, hacsak ezt a londoni Time Out gyerekrovatába készült rajza nem az:



De ez a kicsit szürreális, álomszerű, vibráló, ahogy ő mondja: a régi Penguin-könyvek borítóit idéző világ bizony első osztályú vizuális alapanyag gyerekeknek.



Ez például az egyik kedvencem:



És hogyha az ifjú hommelette-et egy ilyen pirozspozsgás oroszlán-könyvjelzővel nyugtathatnám meg az esti mesélés végén, hogy holnap innen folytatjuk, addig is, mondja az oroszlán, a könyvedben lakom, hát az maga lenne a megtestesült kispolgári, lakótársi idill:



A munkák leporellóba gyűjtve sem éppen utolsók:



És hogy látható legyen, Barnes nem csupán a villódzó színkavalkádban van otthon, íme egy finom, letisztult plakát földijei, a Belle and Sebastian brit turnéjára:



Vagy ez - az iménti klip végéről is ismerősnek tűnő - fekete-fehér táncoló medve:



És a korona ezen az egészen az a kártyapakli, aminek elkészítését egy blogban örökítette meg a művésznő, és amivel végleg levette a lábáról a kezdő apukát. Mert van-e csodálatosabb dolog, mint mondjuk egy ilyen káró ász birtokában nekiindulni egy reménytelennek tűnő kontrázott négy kárónak, és aztán egy szürrel teljesíteni?



Visszatérve a klipre, ebben a blogban az elkészüléséről található némi háttéranyag, emitt pedig az eredeti szám, még a Richard X-féle rettenetes elektronikus erőszaktétel előtti állapotában. Külön említést érdemel a rendezői koncepció a hihetetlenül sután álldogálló közönséggel, a hatvanasévek-beli Top of the Pops-atmoszférával, ami éles kontrasztot alkot Stuart Murdoch elképesztő, Peter Crouch-t vagy a korai Happy Mondayst idéző mozgáskultúrájával:

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem amiket írsz, örülök a visszatéréseteknek. Igen örülnénk (a fiammal) egy újabb gyereklemeznek, nagyokat szoktunk együtt táncolni a korábbiakra JC

    VálaszTörlés
  2. Igen, igen! Évekkel ezelőtt be volt ígérve egy magyar nyelvű Happy Children.

    VálaszTörlés
  3. Azóta már elkészült, és mellette még jó pár másik, alkalomadtán felrakom őket, kis türelmet kérek.

    VálaszTörlés