Soffritto

Sokszor esett már szó a kezdő apuka terheskonyhai bűvészkedései során a soffrittóról, e csodás, változatos, üde és friss zöldségalapról, ami mindenfajta minestrone vagy rizottó alapvető összetevője. Egyetlen hátulütője a rettenetes mennyiségű, időrabló aprítás, ami bizony kegyetlenül megkeseríti a folyamatos időzavarral küszködő kezdő apuka életét. A kis hommelette születése óta eltelt tíz napban annyi kiderült, hogy időből nem lesz több (sőt!), soffrittóra viszont elemi szükség van, ezért kihasználva a szusszanásnyi szünetet, nagyobb mennyiséget készítettem a mélyhűtött örökkévalóságnak.

Nem szégyen az... Persze, tudom, a puristák megvetően húzzák el a szájukat, mélyhűtőtt zöldség, micsoda barbárság! De a kényszer nagy úr, este kilenckor az embernek már nem sok kedve van zellerszárat laskázni, és mit tegyünk, ha a helyi piacokon nem éppen az a helyzet, mint Itáliában. Ha a róma háziasszonyoknak nem derogál a csodás Campo dei Fiori piacán előre vagdalt zöldésgmixet vásárolni, akkor talán a csecsszopó által halálba hajszolt lakótársi közösségünk is képes megkötni ezt a deáki kompromisszumot. Úgyhogy a drága hommelette-ünk első itthon töltött vasárnapjának szent délelőttjét az elkövetkező két hónap soffritto-utánpótlásának elkészítésével töltöttem, imígyen:



Egy, a célnak megfelelő Népszabadságon felhalmoztam a brutális mennyiségű zöldéget: két zellerszár, ugyanennyi vöröshagyma, ugyanennyi póréhagyma, egy csokor újhagyma, arányos mennyiségű sárgarépa, és a lényeg, amiért igazán terheskonyhás, pontosabban immár kismamakonyhás ez a soffritto: egy buci darab édeskömény-gumó. Ez utóbbi talán némi magyarázatra szorul.

A csodás édeskömény eddig is kedvelt alapeleme volt lakótársi konyhánknak, az általam preferált soffrittónak is nagy jelentőségű alkotóeleme szokott lenni. Finom, decens ánizsaromája elegánsan bolondít meg salátát, főzeléket, húsokat, leveseket - egyszóval az édeskömény multifunkcionális Jolly Joker, számon tartandó koalíciós partnere bármely összetételű gasztropolitikai jelenségnek. Jómagam jobbára a gumóját szoktam használni, de a magja is kedvelt fűszer, még koncentráltabb illóolaj-tartalommal. És ami igazán csodálatos benne: nemcsak elképesztően finom, hanem elképesztően egészséges és rettenetesen funkcionális is - mivel ez a két dolog oly ritkán jár együtt, igencsak meg kell becsülnünk.

Igazi funkcionalitása csak egy hete derült ki számomra, amikor beleszaglintottam drága lakótársam tejtermelést serkentő, ún. Laktoherb-teájába (hogy az Úr sújtson le arra, aki kitalálta ezt a hülye nevet!), és legnagyobb megdöbbenésemre finom ánizs- és édeskömény-illat kúszott az orromba. Hamar kiderült, hogy az édeskömény nem pusztán tejszaporító hatású, de nagyszerűen funkcionál mint puffadásgátló és görcsoldó. Hatóanyagai - bár erre sok bizonyíték nincs - az anyatejen keresztül valószínűleg bejutnak a gyermek szervezetébe is, ott is kifejtve jótékony hatásukat.

Mi kellhet több egy kólika-közeli állapotban tomboló gyermek kialvatlan édesapjának? Mérhetetlen mennyiségű édesköményt a soffrittóba! Még többet, mint egyébként, aztán minél többfélét főzni e soffrittóból, azzal szaporítani a kismama tejét, nyugtatni a gyerek gyomrát, és aludni a hirtelen beállt, akár csak tíz perces csöndben... Nosza, fel is kockáztam hamarjában a zellert...



...nyomában a sárgrépát...



...no meg a póréhagymát...



...és persze minden egyebet, amit a Népszabadság rejtegetett, eltekintve persze Aczél Endre aktuális Kreml-párti, posztkommunista vezércikkétől. A végére meglehetős mennyiségű, bőszen illatozó zöldség-egyveleg halmozódott fel.



Nem is volt más hátra, mint ízléses nájlonzacskókat előkaparni valamelyik fiók mélyéről, és gusztusosan pakkokba porciózni a soffrito-alapanyagot. Egy zacskónyi pont egy rizottóra elegendő esszenciát tartalmaz. Aztán az egész mehet a mélyhűtőbe, hogy az elkövetkező hetekben bearanyozza mindennapjainkat - természetesen szigorúan másodikként az ifjú hommelette után.