Hatodik havi összefoglaló

Meglepve tapasztaltam, hogy ez a hatodik hónap mindenképp komoly lélektani és biológiai határ, és nem csak a "kerek" féléves szülinap okán érzett másodlagos jelentőségű szülői öröm miatt. Radikális fejlődési ugrások sora következett be az elmúlt hónapban, amely során elképesztő fejlődéslélektani felfedezéseket tettem. Jöjjön hát ifjú hommelette-ünk hatodik hónapjának beszámolója.

Mindenekelőtt a szigorú tények: a hízási görbe (várható módon) fokozatosan laposodik, míg az ötödik hónapban kerek fél kilót szedett magára egyre golyófejűbb leányunk, a hatodik hónap során a növekmény mindössze háromszáz gramm volt. Az áprilisi 7180 grammot május 25-éig 7480-ra tornászta fel gyermekünk, tehát olyan heti 70-80 grammal örvendeztette meg aggódó szüleit.

Szorosan ide tartozik, hogy az utolsó pár hétben már az éhezés markáns jeleit mutatta az ifjú utód, hiszen a korábban megénekelt éjszakai felkelések nagyrészt a táplálékhiány számlájára voltak írhatók. A hatodik hónap közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a kizárólag anyatejes táplálás oly üdvös gyakorlata már nem sokáig tartható, és bizony, néhány nappal a féléves születésnap előtt drága lakótársam meg is jelent egy hatalmas dobozzal, amin az a fenyegető felirat díszelgett, hogy "Sinlac - Rizs- és szentjánoskenyérmag-alapú pép". Egyszóval orvosi javaslatra bevezettük a napi egyszeri pépfogyasztást, ami már-már előrevetíti az elkövetkező évtizedek generációs szembenállását: szerény apai véleményem szerint a Sinlac (aminek elképesztően hülye, homályos lausanne-i marketingdivíziókban kiötölt nevét leginkább egy thrash metal-banda viselhetné) nem csupán sokkolóan büdös, de egyenesen ehetetlen - ezzel szemben az ifjú hommelette földöntúli boldogsággal vetette rá magát már az első falatokra is, és azóta a függőség félreérthetetlen jegyeit mutatja.

Napi rutin
Az anyatej pépesített kiegészítésének meglett az az óriási előnye, hogy omlettkénk éjszakája egészen kiszámíthatóvá vált, sőt a legutóbbit teljes egészében végigaludta. Bár egyetlen esetet még nehéz (bár nagyon kívánatos) lenne tendenciaként értelmezni, de az elmúlt hetek hektikus ébredései eltűnőben vannak. A reggeli kelések pontosságát immár a nagy Kant is megirigyelhetné, akinek délutáni sétájához köztudomásúlag óráikat igazították a derék königsbergi polgárok.

A napi rutin kialakítása nagyrészt az ifjú hommelette édesanyjának érdeme, hiszen apuka az elmúlt pár hétben nem nagyon tisztelte meg családját napközbeni jelenlétével. A délelőtti-délutáni alvásoknak csak a ténye biztos valamennyire, az időpontja annál kevésbé - láttunk olyat, hogy a gyermek lazán végigdorbézolta a délutánt, aztán estére annyira túlpörögjön, hogy csak hosszas bömbölés-nyüszögés-nyafogás-ordítás után lehessen álomba ringatni. Mindettől függetlenül, hétvégi tapasztalataim alapján a kis omlettke napirendje aránylag kiszámítható, a kaja-magányos játék-közös játék-alvás három-négyórás ciklikus köreivel ábrázolható függvényt rajzol ki.

Mozgás
Talán a leginkább radikális változások hommelette-ünk mozgásfejlődésében következtek be. Elhűlve nézem, ahogy nap-mint-nap valami újdonsággal lep meg - ami az előző nap még tétova kísérlet volt, az a következő napra már magabiztos gyakorlattá válik. És én, kezdő, tapasztalatlan és tanácstalan apuka értetlenül keresgélem a motivációt: honnan ez az elemi vágy és igény az egyre bonyolultabb mozgások elsajátítására? A dolog annál is meglepőbb, mivel egyetlen dolgot veszek nagyon komolyan (persze sok mást is, de ezt igazán): semmit sem siettetni, és töretlenül bízni abban, hogy mindennek eljön a maga ideje. Mélyen hiszek abban, hogy az egyedfejlődésnek megvan a maga ritmusa, hogy egy kisgyermeknek megvan a maga karaktere, és semmitől sem félek jobban, mint e ritmus megtörésétől vagy e karakter ostoba, teljesítményelvű deformálásától.

Az ötödik havi összefoglalóban esett már szó a felülésről. Persze magától felülni azóta sem tanult meg, ez valószínűleg irreális is lenne, viszont immár remekül elüldögél, szélesre tárt lábakkal, imbolygó, de kontroll alatt tartott felsőtesttel, két karjával a térdére vagy maga elé támaszkodva. A következő két fotón jól látható a változás, a preklasszikus, segítséggel való üldögéléstől...



...az ülés érett, klasszikus formájáig.



Ennél is nagyobb módosulás állt be a mászás terén. Ifjú hommelette-ünk hatodik hónapjának elején még csak kósza kísérleteket tett arra, hogy két kezével kinyomja magát, miközben lábaival tehetetlenül kalimpált, imígyen:



Két hét alatt azonban eljutott oda, hogy térdeit maga alá húzva, négykézlábra emelkedve előre-hátra hintázik, amint azt a mellékelt kis rövidke dokumentumfilm is bizonyítja.



Amint az látható, a négykézláb-késztetés sokkal erősebb, ha a talpát neki tudja támasztani valaminek, jelen esetben édesanyja combjának. A kezdő apuka meg az evolúció csodáján ámuldozik, és reménytelen odaadással keresi a válasz arra a gauguni mélységű kérdésre, hogy honnan került a kis hommelette-be ez a legyűrhetetlen vágy az ilyen bonyolult mozgáskombinációk elsajátítására. És ami ebből közvetlenül következik: hogyan tanul az ifjú hommelette (és általában bármely szabadon választott csecsemő)? Nyilvánvalóan nem utánzásról és mintakövetésről van szó, hiszen az égvilágon senki sem mutatta meg neki, hogyan kell négykézláb hintázni. És ami viszont ebből következik: vajon van-e fogalma róla, hogy mi a célja (teleológiája) ennek a mozgássornak, jelesül az, hogy ezzel hamarosan helyet lehet változtatni, fel lehet ülni, fel lehet állni és járni lehet? Nem tételezek fel túl sokat a kis omlettről: nyilvánvalóan nincs.

Játék, kommunikáció, együttműködés
A kommunikáció a másik nagy terület, ahol robbanásszerű fejlődés következett be. Bár a gügyögésben, az általa kiadott hangokban változatosságában némi stagnálást, sőt visszafejlődést tapasztalok (az egyetlen pozitív változás az, hogy immár teli szájjal, hangosan nevet), mimikája és arckifejezései elképesztően széles skálát fognak át. Az álmosságtól a vidám vagy meglepett érdeklődésen át az orrfelhúzós kacajig legalább 20-30 különböző lelkiállapotot képes kifejezni (amikhez az utolsó napokban csatlakoztak az ízekkel kapcsolatos arckifejezések, de erről majd egy későbbi, etetős postban). Igazi újdonság a mély, leplezetlen unalom, és az ezzel némiképp összefüggő türelmetlenség. Eddig, ha valamit nagyon unt, egyszerűen nyűglődni kezdett, most már összetéveszthetetlen mimikával adja tudtunkra érdektelenségét.

A játékokhoz való viszonyában jelentős változás állt be: világosan képes megkülönböztetni a méregdrága, csilli-villi "készségfejlesztő" játékokat a hintőporos doboztól, a masszírozóolajos flakontól és szüleinek szemüvegeitől abban az értelemben, hogy ez utóbbiakkal szívesebben játszik. Pelenkázás közben mániákusan cincálja az előkészített pelenkákat, borogatja a kenőcsös tégelyeket és folyton letépi édesanyja kukkerét, békés polgári újságolvasásaimat pedig azzal szakítja meg, hogy valósággal rászáll az Élet és Irodalomra (fene a gusztusát) - egyszóval kezd ráérezni a ritkán látott, tiltott dolgok ízére. A játékokat immár nem csupán szájba veszi és csócsálja, hanem jelentőségteljesen forgatja kezei között, alkalomszerűen eldobálja őket (tehát nem elejti, mint eddig, hanem kifejezetten elhajítja), és amikor féléves születésnapja után egy nappal - hol másutt, mint - a Bambi nevű műintézmény teraszán formatervezett, rágható fülű elefánt-csúcsmodelljével ütemesen elkezdte paskolni az asztalt, tudtam, hogy vége az ártatlanság korának. Lassan elérkezik a szétszerelés, összetörés, a tárgyak diszfunkcionális használatának ideje.

Az együttműködés igen nehéz kérdés: hiszen ifjú hommelette-ünk - talán az eddigiekből is kiderült - egyre több markáns jelét adja önállósuló akaratának, de persze még nem fejlődött ki teljesen, ezért aztán a kooperáció nem kifinomult, viszont a lelkes apuka egy csomó dolgot magas szintű együttműködésnek vél, teljesen indokolatlanul. Viszont a hatodik hónap végén a kooperációnak új dimenziói nyíltak meg - az etetésről beszélek mint az eddigi legbonyolultabb együttműködési területről, de erről szintén majd egy másik postban.

További izgalmas havi összefoglalók emitt.