Bölcsődemóka 3.

Ilyen előzmények után nyilvánvaló volt tehát, hogy elsőszülöttünk helye 2009 szeptemberétől bölcsődében van. Ennek megfelelően idejekorán nekikezdtünk a bölcsődekutatásnak, majd a tapasztalatok alapján az esélytelenek biztos nyugalmával vártuk a csodát. Ami természetesen elmaradt, pár hete megérkezett az ellentmondást nem tűrő hangnemű elutasítás - a nemleges válasz indoka: "bölcsődei férőhely hiány" -, úgyhogy kezdhettük a mókát elölről.

A legutóbbi posztban azt írtam, hogy a honi bölcsődehelyzet alapvetően szimptomatikus. Tünetértékű, mivel megjelenik benne mindaz a képmutatás és álszentség, ami általában a magyarországi köz- és politikai életet jellemzi, a hosszútávú gondolkodás telje hiánya, a pénz- és nincstelenség, a mókás abszurditás, és természetesen a korrupció. A bölcsőde ugyanis mint úgynevezett személyes gondoskodást nyújtó ellátás pusztán gazdasági szempontból a hiánygazdaság jellegzetes terméke. Az állami támogatás segítségével mesterségesen alacsonyan tartott árú szolgáltatásról van szó, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatás igénybevétele (ha úgy tetszik, az áru) és a szolgáltatás ellenértéke között súlyos aránytalanság van. Ezt az aránytalanságot az állam törvényi eszközökkel és anyagi támogatással oldja fel.

A bölcsődei ellátás biztosítása ugyanis törvényi kötelezettség, amit az állam ró az önkormányzatokra, cserébe pedig részben finanszírozza az ellátás költségeit, normatív támogatás, azaz fejkvóta formájában. Az állami támogatás összegét a mindenkori költségvetési törvény határozza meg, ez jelen pillanatban az egészséges gyerek után évi 540 150 forint, ami nagyjából a felét fedezi a költségeknek. Egy bölcsődei hely fenntartása - függően az eltérő infrastrukturális stb. költségektől - körülbelül 1 és 1,2 millió forintba kerül évente. Ebből 540 ezret tehát az államtól kap az önkormányzat, a maradékot pedig fizeti.

Mindez ugye azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatok a törvény értelmében évi kb. 1,2 millió forint értékű szolgáltatással támogatják a szülőket. A probléma ott van, hogy ennek a szolgáltatásnak a feltétele a jelentős beruházás: a bölcsődei ellátáshoz logikusan bölcsődét kell építeni. Hogy ez mennyibe kerül, arról fogalmam sincs, annyi bizonyos, hogy például a II. kerületi önkormányzat mostanában épít egy 60 férőhelyes "mobil bölcsődét" 170 millió forintért, azaz férőhelyenként kb. 2 millió 800 ezer forintért. Mondjuk ez egy konténerbölcsőde lesz, tehát az építési költségek valószínűleg mélyen alulmúlják a "rendes" bölcsődékét.

Azt, hogy a bölcsődei ellátás voltaképpen a hiánygazdaság terméke, ékesen bizonyítja Budapest második kerületének, e mindig jobbra szavazó, elitista, gazdag, büszke, polgári vidék helyzete. A második kerület az itt lakók jövedelme alapján az ország leggazdagabb települései közé tartozik, egyben Budapest leggazdagabb önkormányzatai közé. Budapest 1 696 ezer lakosára 8 597 bölcsődei férőhely jut. Ebből a kb. 88 ezres lélekszámú második kerületre 220. Az aránypár könnyen felállítható: a második kerület adja Budapest összlakosságának 5,1 százalékát, a bölcsődei férőhelyeknek viszont csupán 2,7 százaléka található itt. Az aránytalanság szembeötlő, hacsak nem feltételezzük, hogy a második kerületi bölcsődéskorú gyerekek száma nagyjából a fele a budapesti átlagnak, ami azért valószínűtlen. Logikus következtetés, hogy ha az önkormányzat közel megduplázná a bölcsődei helyek számát a kerületben, az akkor érné el a fővárosi átlagot - és láss csodát, a fent belinkelt önkormányzati hír szerint akkor lenne mindenkinek biztosítva a bölcsődei ellátás. Micsoda számmisztika!

Így azonban a gyerekek (és szülők) felének olyan ízléses elutasító papírka érkezik házhoz, mint ami nekünk is jött. Nem tartom különösebben kirívónak az esetet, nem is rugóznék én ezen a dolgon annyit, ha nem tudnám, hogy mivel hiányról van szó, és a drága Lacantól (illetve Kornaitól) tudjuk, hogy a hiány behelyettesítések láncolata, a behelyettesítés ebben az esetben is működik. Ha működésbe lép a hiány, az árucikk többé nem a bölcsődei ellátás lesz, hanem a bölcsődei ellátásra való jogosultságról szóló döntés. A szülő nem a bölcsődei ellátást fizeti ki, hanem azt, hogy a gyerekét felvegyék a bölcsődébe. De mivel ez a döntés hivatalosan nem árucikk, hivatalosan nem szolgáltatás, így aztán itt kezdődik a korrupció. Ennek sokféle formája lehet, az én szememben a korrupció egyfajta formája az is, hogy mondjuk az ifjú hommelette lakcímét átjelentjük egy másik kerületbe, ahol nagyobb eséllyel veszik fel. A korrupció klasszikusabb megnyilvánulása a "szólok a Tutyinak, aki ismeri a Putyit, aki a sógora a Mutyinak" - és, micsoda véletlen, a Mutyi nem a két sarokra lévő bölcsőde igazgatója?! Sajnos mindez nem alaptalan vádaskodás vagy vak általánosítás: pusztán személyes példákból össze tudok állítani egy szép kis panoptikumot az elutasított kétgyerekes egyedülálló anyától az el nem utasított sikeres középvállalkozóig.

A vicces az egészben az, hogy mire megjön az elutasítás (kb. egy hónappal a beiratkozási kísérletet követően), addigra szinte teljesen esélytelen, hogy máshol helyet találjunk. Ezúttal drága lakótársam vette vállára a terhet, és indult neki a bölcsődevadászatnak, aminek a végeredménye szinte totális kudarc. A legfelháborítóbb nem is az a tény, hogy sehol sincs hely, hanem sokkal inkább a hangnem, amivel a drága bölcsisnénik az érdeklődő szülőt elűzik. Mindezt tavaly, az első körös bölcsődevadászaton már volt alkalmam megtapasztalni, úgyhogy mély megértéssel és együttérzéssel fogadtam lakótársam panaszkodását. Szinte jobb is, hogy nincs hely ezeken a helyeken, mélyen szánom azokat a gyermekeket, akiket ilyen udok hangú, a szavakat fogaik közt kiköpő, mélyen frusztrált nevelők szocializálnak.

Száz szónak is egy a vége, hosszas kutakodás után sikerült találni egy helyet, de ez már egész más dimenzió: nem bölcsőde, hanem úgynevezett családi napközi, ennek minden anyagi következményével együtt. Ha minden jól megy, egy héten belül rendeződik a helyzet, és akkor valószínűleg lelkes hangú posztban számolhatok be tapasztalataimról.